1p
„A Muppetek bosszúja: kanosszát járnak a befektetési bankok részvényei” – címmel közölt írást a Saxo Bank elemzője. Thomas Berggren a Goldman Sachsot otthagyó és ennek okán a szennyest kiteregető ügyvezető igazgató bosszúlevele apropóján veszi számba, hogy a renomé romlásán kívül mi terheli a nagy befektetési bankok részvényeit.

Sértődötten teregette ki a Goldman Sachs belső ügyeit a céget nemrég otthagyó Greg Smith ügyvezető igazgató. A befektetőkhöz írott levelében felfedi, hogy a cég felső vezetése csak Muppetként” emlegeti a befektetőket, azaz gyakorlatilag kesztyűbáboknak tekintik őket. A levél miatt felhorgadtak az érintettek, videóüzenetben válaszoltak. A Saxo bank vezető elemzője, Thomas Berggren ennek apropóján publikált cikket arról, hogy a rosszindulatú levélen kívül milyen gondok nyomasztják a nagy befektetési bankokat, illetve azok részvényeseit.

Berggren szerint „ ennél jóval fontosabb, hogy a befektetési bankok részvényei a világon mindenütt izzadva igyekeznek teljesíteni, míg a befektetők egyre türelmetlenebbek a csenevész nyereség miatt. Az elmúlt tíz évben egyedül a Goldman Sachs részvények megtérülése sikeredett pozitívra. Ma kétségtelenül veszteséget kellene elkönyvelnie annak, aki 2002-ben a legnagyobb befektetési bankokat tartalmazó, és az akkortájt még sikkes Lehman és Bear Stearns papírokkal is megspékelt kiegyenlített portfólióba helyezte el a pénzét.

A Saxo elemzője szerint a befektetési bankok jövedelme hagyományosan a saját számlás ügyletekből származott. A legújabb felügyeleti kezdeményezések alapján azonban az Egyesült Államokban a Volcker szabály, Európában és globálisan pedig a Basel 2.5-3 tiltja, vagy legalábbis erőteljesen korlátozza a saját számlás ügyleteket. Nem kivétel ez alól a fedezeti és a magántőke alapokba történő közvetlen befektetés sem.

(Az Amerikában kitalált Volcker-szabály lényege, hogy korlátozzák a kereskedelmi bankok méretét és leválasztják a kockázatos vagyonelemeket az alaptevékenységtől, ami megóvja az intézményt a válsághelyzetek, illetve nem várt kockázatok esetén a veszteségektől.)

A Saxo Bank elemzője szerint mivel ezek a "belső fedezeti alapok" vagy egyesek szóhasználata szerint "fekete dobozok" végleg bezárulnak, az elemzők szerint a kereskedők búcsút intenek a befektetési bankoknak, és a saját számlás ügyletek új, mutáns változatokban, azaz a befektetési bankokkal hivatalos kapcsolatot nem ápoló egyedi cégek formájában fognak megújulni.

Az elemzés szerint az M&A tevékenység volumene 2011 IV. negyedévében 393 milliárd USD ügyleti forgalom mellett vaskos 14.6%-kal esett vissza az előző évhez képest. A Thomson Reuters szerint a M&A-ból származó csekélyebb bevétel miatt 2010 és 2011 között a befektetési bankok bukszája 24%-kal, azaz 16 milliárd dollárral lett laposabb. A Goldman Sachs a tranzakciók értékét tekintve 123 milliárd dollárral a mezőny élén végzett.

Berggren szerint a fúzióktól és felvásárlásoktól gördül a vállalkozások kereke. A befektetési bankok tevékenységén belül a fúziók és felvásárlások (M&A) olyan terület, ahol a bankok tanácsára a vállalatok más társaságokat szereznek meg, vagy összeolvadnak azokkal. Ez a vállalatfinanszírozás szíve-lelke, sok-sok globális befektetési bank fő üzleti tevékenysége és egyben a közvetlen befektetések kezelésén kívül e bankok működésének legkevésbé ellentmondásos területe.

Az M&A piac még a befektetési bankok véleménye szerint is fordulat előtt áll. Ez befektetői szemmel nézve rosszat jelent, mert a tranzakciók volumene a részvénypiacokkal, sőt ami még ennél is fontosabb, a bankok hitelezési hajlandóságával korrelál. Jelenleg pedig az ösztönzés e két forrása egyaránt kétes. A befektetési bankokba fektetni az M&A tevékenységből származó árbevétel meghatározó volta miatt is erőteljesen kockázatos.

Az elemzés óvatosságra int abban a tekintetben, hogy érdemes-e befektetési bank részvényébe fektetni. A minősítésből származó feszültségektől és a finanszírozás magasabb költségétől annak ellenére eltekintve, hogy ez a két tényező a befektetési bankok üzleti modelljében lehetséges veszélyforrás, baljós jövőt sejtet a sajátszámlás kereskedésből valamint az M&A tevékenységből származó bevételek elmaradása. A hatóságok haragos álláspontja és a banki mérlegek komplexitása együttesen szinte lehetetlenné teszi a befektető számára egy-egy cég tényleges kockázatainak felmérését, így a befektetési bankok pillanatnyilag a befektetőnek aligha kínálnak ígéretes lehetőséget manapság.

Berggren szerint változhat a helyzet, ha a fúziók és felvásárlások hirtelen meglódulnak, a tranzakciók piaca lendületet vesz, és a részvénytőzsdék szárnyalni kezdenek. Az elemző azzal a megállapítással zárja rövid összefoglalóját, hogy „az elmúlt tíz évben többet fialt volna a befektetőnek, ha a világ legpompásabb befektetési bankjai helyett a pénzt inkább a sarki kereskedelmi banknál vezetett takarékszámlán tartotta volna.”

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG