2p

Ezek voltak az első reakciók arra, hogy a 2,2 százalékos első negyedéves hazai GDP-növekedés jobb lett az elemzők által vártnál. A külföldi tőzsdéken is jó a hangulat: azt követően, hogy az amerikai börzék tegnap masszívnak tekinthető pluszban zártak, erre ma kora délelőtt az európai piacok még rá tudtak tenni egy lapáttal.

Libikókáztak az amerikai tőzsdék csütörtökön. Kedvezőtlen hangulatban indult a kereskedés, ám az utolsó órában megérkeztek a vevők, aminek hatására végül a Dow Jones 1,62, az S&P 500 1,15, a technológiai vállalatok részvényeit tömörítő Nasdaq Composite 0,91 százalékos emelkedéssel zárt.

A börzék közül ma elsőként kinyitott ázsiaiakból igazából csak a japán vette át a ritmust, több mint 0,6 százalékos pluszba kerülve, a kínai és a hongkongi viszont stagnált.

Nem úgy az európaiak, amelyek még tengerentúli társaik előző napi teljesítményén is túltettek, 1-1,5 százalékos pluszokat halmoztak fel az első kereskedési órában.

Még nagyobbat emelkedtek az olajárak: az észak-amerikai könnyűolaj (WTI) és a Brent típusú is több mint 3,5 százalékkal drágult, előbbi 28,5, utóbbi 32 dollár fölé hordónként. Ami azt vetíti előre, hogy a héten már két jelentős emelésen is túlesett hazai üzemanyagárak a jövő héten még tovább növekedhetnek. A világpiaci kőolajárak emelkedése két tényezőnek tudható be: az egyik, hogy érzékelhetően nő a kínaiak kereslete, a másik, hogy ezzel párhuzamosan a globális kínálat csökken.

Az arany a kiújult amerikai-kínai kereskedelmi háborús feszültség fokozódása hatására csak enyhén erősödött, unciánkénti (1 uncia=31,1035 gramm) árfolyama azoban így is az 1750 dollárt nyaldosta.

Arra, hogy a magyar gazdaság az első negyedévben még az elemzők által vártnál kevésbé szenvedte meg a koronavírus-járványt, igazából a hazai blue chipek, azok közül is a makrogazdasági fejleményekre legérzékenyebb OTP-Mol páros reagált kedvezően, mindkét részvény árfolyama több mint 2 százalékos pluszban tartózkodott a nyitást követő első óra végén.

A forint viszont szinte meg sem rezdült, euróval szembeni árfolyama ugyanúgy a 354-es szint környékén cirkulált, mint a GDP-adat nyilvánosságra hozatala előtt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39310 39310 40220 -0,76% 0 0 20 156 248 750 HUF 2026-02-27 17:05:10
MOL 3528 3500 3538 +0,23% 0 0 5 041 720 188 HUF 2026-02-27 17:11:04
MTELEKOM 2165 2160 2245 -1,37% 0 0 2 565 668 405 HUF 2026-02-27 17:05:03
RICHTER 11940 11850 12250 +0,93% 0 0 5 969 937 770 HUF 2026-02-27 17:05:24
OPUS 543 540 548 -0,91% 0 0 153 843 788 HUF 2026-02-27 17:05:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kétszeresére repítheti az olajárakat a zárlat – előre szólt az elemző Irán ügyében
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:46
A szakértő előre figyelmeztetett a legrosszabbra, ha Irán meglépi azt, amire most elszánta magát.
Részvény / Deviza / Áru A kőolaj árának emelkedését hozhatja a ma kirobbant izraeli-iráni konfliktus
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 13:48
Nagyon súlyosnak nevezte az iráni konfliktust Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem docense az M1 aktuális csatornán szombaton, megjegyezve, hogy a következmények megjósolhatatlanok, de az olaj világpiaci ára bizonyosan emelkedni fog.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zártak a New York-i piacok
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:02
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.  
Részvény / Deviza / Áru Gyengélkedett a BUX pénteken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 19:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen sokat gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 18:51
Érezhetően gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 16:46
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru De mivel fizetnek majd a robotszolgáink?
Eidenpenz József | 2026. február 27. 14:46
Melyik AI-ban bízhatunk meg, és melyikben nem? Lehet-e egy robotnak bankszámlája? Mivel fizetnek majd az AI- vagy a robotszolgáink? Kell-e a mesterséges intelligenciának kriptovaluta? Megannyi kérdés, amelyeket az élet felvet, vagy már ma, vagy hónapokon, egy-két éven belül.
Részvény / Deviza / Áru Bottal ütik a Richter nyomát
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:54
Gyengébb nyitás után erős folytatás pénteken a pesti tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Kivárnak az európai tőzsdéken péntek reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:46
Nem mozgás, inkább csak mocorgás volt a tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:24
Péntek reggeli friss árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG