2p
A tőzsdék, különösen Amerikában, teljesen megvadultak, a befektetők mindent vesznek, amit érnek. Közben az angol font is szépen magához tért, a török líra viszont tovább gyengül.

Amerikában megbokrosodtak a részvénypiacok, látszólag az új elnök hatására. A valóságban azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy nyolc éve tart az emelkedő trend, az S&P 500 index évek óta, a Nasdaq pedig az utóbbi két évben sorozatban éri el az új csúcsokat: A Dow Jones pedig átlépte a 20 ezer pontot, ami önmagában nem lenne olyan jelentős, de egy ilyen túlfűtött, eufórikus piaci helyzetben további lökést ad a vevőknek.

Nasdaq Composite. Nagy ugrás, réssel

Tegnap nagyjából egy százalékkal emelkedtek az indexek, az S&P 500 megközelítette a 2300 pontot, a Nasdaq Composite 5656 pont lett, az egykori a legfőbb index, a ma már sokkal jelentéktelenebb Dow Jones pedig amint említettük, a kerek 20 ezer pontot küzdötte le.

Tegnap Európában is nagy volt az öröm, ma már csak kisebb emelkedés észlelhető. A DAX mindenesetre meglehetősen magasra, 11 860 pontra jutott, és ezzel nincs már túl messze tavaly előtti csúcsától, ami igen nagy dolog ahhoz képest, hogy közben volt egy Volkswagen-botrány és a német bankok is gyengélkedtek, nem beszélve a Lufthansáról.

A BUX ma mérsékelten emelkedik, elsősorban a Mol húzza felfelé. Az olajpapír a korábbi napok esése után ma egy százalékkal van feljebb, 20 450 forinton. Az OTP a tegnapi szép emelkedés után ma enyhén csökken, ára 8905 forint, az FHB viszont több mint 2 százalékot esik, 460 forintra.

A forint továbbra is 310-310,50 az euróhoz képest, az angol font viszont, amint a grafikon is mutatja, szépen magához tért az elmúlt napokban, mégiscsak jót tett neki, hogy a londoni parlamentnek szavaznia kell az Európai Unió elhagyásának megindításáról, nem dönthet a kormány kedve szerint, így az egész folyamat ellenőrzöttebb lehet.

Angol font/euró  Friss árfolyamok>>>

A török líra újra esik, eurónkénti 4,14-es árfolyamával közelíti az eddigi leggyengébb értéket. Az arany is gyengélkedik, 1197 dolláron áll, de ez a részvénypiaci őrület közepette érthető.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42940 42950 8 272 008 730 HUF 2026-11-05 15:13:22
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4988 4998 3 292 446 574 HUF 2026-11-05 15:12:02
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2878 2888 821 163 748 HUF 2026-11-05 15:13:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12980 13000 480 823 430 HUF 2026-11-05 15:13:25
OPUS 207 196 214 -3,49% 206 208 25 890 026 HUF 2026-11-05 15:11:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG