2p

Donald Trump amerikai elnök pénteken aláírta a stablecoinok néven ismert, jellemzően a dollárhoz kötött kriptodevizák szabályozási rendszerének megteremtéséről szóló törvényt, amely mérföldkő lehet abban, hogy a digitális eszközök a fizetések és a pénzmozgás mindennapi módjává váljanak.

A Genius-törvénynek nevezett javaslatot a képviselőház 308-122 arányban fogadta el, a demokrata képviselők közel felének és a republikánusok többségének támogatásával. Korábban már a szenátus is jóváhagyta.

A törvény hatalmas győzelem a kriptodevizák támogatói számára, akik már régóta lobbiznak egy ilyen szabályozási keretért, hogy nagyobb legitimitást szerezzenek az iparágnak, amely 2009-es indulása óta az innovatív megoldások mellett leginkább a kaotikus, spekulatív jellegéről híres – a kriptovilágot egyfajta digitális vadnyugatként emlegetik a Reuters összefoglalója szerint.

Trump azt mondta a törvény aláírásakor: „Ez az aláírás az önök kemény munkájának és úttörő szellemének hatalmas elismerése” – az eseményen több tucat kormányzati tisztviselő, kriptocég-vezető és törvényhozó is részt vett. „Ez jót tesz a dollárnak és jót tesz az országnak” – mondta az elnök.

Friss kriptodeviza-árfolyamokat itt talál >>

Scott Bessent pénzügyminiszter egy nyilatkozatában azt mondta, hogy az új technológia alátámasztja a dollár globális tartalékvaluta-státuszát, bővíti a hozzáférést a dollárgazdasághoz és növeli a keresletet az amerikai állampapírok iránt, amelyek végső soron a stablecoinok mögött állnak.

 A digitális pénz mögé is kell dollárt tenni - ettől terjed el a használata?
A digitális pénz mögé is kell dollárt tenni - ettől terjed el a használata?
Fotó: Depositphotos

A stablecoin a stabil kriptodevizákra utaló kifejezés, amelyek árfolyamát valamilyen hagyományos eszköz, jellemzően a dollár árfolyamához kötik 1:1 arányban. Használatuk robbanásszerűen terjedt el, különösen a különböző tokenek között pénzeszközöket mozgató kriptokereskedők által. Az iparág reményei szerint az új szabályozásnak köszönhetően a „mainstream” fizetési forgalomban is elterjed majd használatuk.

Az új törvény előírja, hogy a stablecoinokat likvid eszközökkel – például amerikai dollárral és rövid lejáratú kincstárjegyekkel – kell fedezni, és a kibocsátóknak havonta nyilvánosan közzé kell tenniük a tartalékaik összetételét.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG