A decemberi nagy zuhanás óta az amerikai tőzsdeindexek összeszedték magukat, és az első négy hónapban bravúros emelkedéssel örvendeztették meg a befektetőket. Noha vannak olyan elemzők, akik túlértékeltségről beszélnek a Wall Street kapcsán, az elmúlt hónapok erősödése nem alaptalan, hiszen mind a vállalati eredmények, mind a makrogazdasági adatok alátámasztják azt. Említésre méltó hátszelet jelentett a mostani bika piacon az is, hogy az amerikai jegybank, a Fed úgy tűnik felfüggeszti a kamatemelési ciklust, és a mérlegének leépítése kapcsán is óvatosabbak lettek, ami a korábbi várakozásokhoz képest mindenképpen monetáris lazításnak fogható fel. Mindezek együtt azt eredményezték, hogy a legfontosabb indexek, a Dow, az S&P 500-as és a Nasdaq Composite is rekord szintet ért el.
A múlt héten az elemzők már arról beszéltek, csak idő kérdése, hogy az akkor 2950 körüli szintre jutó S&P 500-as mutató mikor rohamozza meg az újabb lélektani határt, a 3000 pontot. Volt olyan vélemény, amely akár már erre a hétre elképzelhetőnek tartotta ezt, amelyre okot szolgáltatott az előzetesen tervezett amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások újabb fordulója. A megegyezés ugyan régóta húzódik, ám a politikusok által kiadott optimista nyilatkozatok után újra és újra lendületet vettek a piacok.
A pozitív befektetői környezetet és a kínaiakkal kialakult status quo-t viszont egy lendületes mozdulattal rúgta fel Donald Trump, amikor vasárnap a Twitteren bejelentette, hogy ha tovább húzódik a megegyezés Pekinggel, akkor pótlólagos vámokat fognak kivetni a kínai termékekre. Trump nyilván abban a hiszemben kezdett fenyegetőzni, hogy ennek hatására az ázsiai delegáció engedékenyebb lesz, és tető alá tudják hozni végre a régóta ígért megegyezést.
Azzal viszont vélhetőleg nem számolt az elnök, hogy ezzel nem ér el eredményt a kínaiaknál, sőt az álláspontjuk nem puhulni, hanem éppen keményedni fog. A tárgyalásokról kiszivárgott információk szerint ugyanis Peking a korábban tett engedmények egy részéből visszatáncolt. Nem véletlenül bukott ki szerda este Donald Trump, és hangoztatta azt, hogy "megszegték a megállapodást". Ráadásul a nemzetközi sajtóban olyan diplomáciai forrásokra hivatkozó információk is megjelentek, hogy a Pekingi küldöttség, illetve Liu He miniszterelnök-helyettes egyáltalán nem törekszik kompromisszumra. Ők is erőt szeretnének demonstrálni, és megmutatni Trumpnak, hogy nem fognak úgy táncolni, ahogy az elnök fütyül.
A sikertelen tárgyalások egyre nagyobb valószínűbb kimenete viszont elég komoly ijedtséget váltott ki világszerte a tőzsdéken. Az ázsiai tőzsdéken helyenként egészen komoly zuhanások voltak, de az európai és az amerikai indexek is lejtmentbe kapcsoltak. Igazából az utóbbi érdekes az ügy szempontjából, hiszen az elnöki teljesítményét Trump rendre azzal támasztja, hogy a tőzsdeindexek milyen jól állnak, és folyamatosan szárnyalnak, amióta ő került hatalomra. Ráadásul a nyilatkozataiban erre rá is játszik, legutóbb például a Fedre próbált olyan módon nyomást gyakorolni, amikor azt hangoztatta, hogy a szerinte teljesen felesleges kamatemelések nélkül a Dow indexe már 30 ezer pont felett lenne.
A tőzsde fetisitsztának is nevezhető elnök viszont most a Kínával szemben felszított kereskedelmi háborúval komolyan elbizonytalanította a piacokat. A hét elején elkezdődött esést - megállapodás hiányában - egyelőre nem tudni, hogy mi fogja megállítani, ezzel pedig Trump saját nézőpontjából öngólt rúgott. Ráadásul olyan helyzetbe kormányozta magát, amiből pillanatnyilag úgy tűnik nehéz kilépni. Ha a megállapodás érdekében túl gáláns engedményt tesz Kínának, akkor az a baj, ha viszont tovább feszíti a húrt, akkor a tőzsdéken akár még gyorsulhat is az esés, ami megint csak nehezen magyarázható az ő szemszögéből.
Persze jöhetnek váratlan fordulatok, és a piacokon az év elején látott masszív emelkedést sem sokan jelezték előre, ma úgy tűnik az elnök miatt az újabb tőzsdei rekordokat elnapolhatjuk, így a következő hetekben-hónapokban aligha villoghat a történelmi csúcsokkal a Twitteren.
Először az augusztusi kötelezettségre. 
350 vagy 400? Forintpálya az olajválság, a kamat és az euróálom között – Interjú
