2p
Valamiért nagyon csúnya világ jött ma a dél-európai és kelet-európai tőzsdékre, Budapesttől Varsóig, Bukaresttől Lisszabonig, Athénig. Hatezer alá esett az OTP, nagyot zuhant a Richter és a Mol is, a forint viszont, amint megszokhattuk, stabil volt. A nyugat-európai tőzsdék csak kicsit estek, Amerika pedig zárva volt.

Reggel nem jött különösebb impulzus Ázsiából, a kínai tőzsdék emelkedtek, Japán és Hong Kong esett. Nyugalmas napnak indult, miután az USA tőzsdéi zárva vannak, és sehol nem jelent meg semmilyen izgalmas hír, adat. A nyugat-európai tőzsdék nulla közel indultak és sokáig semerre sem mozdultak el, végül estére Frankfurt, Párizs, London 0,3-0,6 százalékos mínuszba csúszott.

A dél-európai és kelet-európai tőzsdéken más volt a helyzet, masszív eladások indultak több helyen. A Bukaresti Értéktőzsde BET indexe öt százalékkal, a lengyel WIG 3,2, a hazai BUX index 2,0 százalékkal zuhant, de jelentősen esett a görög, a portugál, a milánói és a prágai mutató is.

Budapesten a Richter 3,8 százalékkal 5400 forintra, az OTP 3,2 százalékkal 5900-ra, a Mol három százalékkal 13 200 forintra esett, 11 milliárdos, jelentős forgalom mellett. A forint stabil volt, a nap nagy részében 315,30 volt egy euró, annyi, mint pénteken délután. A BUX index tavaly és az idén is eddig nagyon szépen teljesített és rendszerint túlszárnyalta a nyugat-európai indexeket, nem tudni, a mai nagy esés ebben trendfordulót jelent-e.

További árfolyamok>>>>>>>

Kasper Rorsted – ez az egy menedzser eléggé megkavarta a német tőzsdét. Bejelentették ugyanis, hogy a Henkeltől az Adidashoz megy át, ami miatt a Henkel egy időben hat százalékos mínuszban is volt, az Adidas pedig 12 százalékos pluszban. A nap végére azonban a sportszergyártó már csak hat százalékos emelkedést mutatott. Nagyot esett a Deutsche Bank és a Commerzbank.

A hétvégén bejelentették, hogy Irán teljesítette a nukleáris szerződésben vállaltakat, így a kőolaj ára megint lefelé indult. Most is változatlanul gyenge, bár a WTI kicsivel 30 dollár felett megkapaszkodott, a Brent 29 dollár alá süllyedt. Az utóbbi években a Brent volt a drágább, ám most az iráni olaj ennek teremt konkurenciát, ráadásul az USA is exportőrré válik. Az alacsony olajárak, amelyek beruházás-visszaesést, leépítéseket okozhatnak az olajiparban, továbbra is nyomasztják a tőzsdei hangulatot.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39310 39310 40220 -0,76% 0 0 20 156 248 750 HUF 2026-02-27 17:05:10
MOL 3528 3500 3538 +0,23% 0 0 5 041 720 188 HUF 2026-02-27 17:11:04
MTELEKOM 2165 2160 2245 -1,37% 0 0 2 565 668 405 HUF 2026-02-27 17:05:03
RICHTER 11940 11850 12250 +0,93% 0 0 5 969 937 770 HUF 2026-02-27 17:05:24
OPUS 543 540 548 -0,91% 0 0 153 843 788 HUF 2026-02-27 17:05:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kétszeresére repítheti az olajárakat a zárlat – előre szólt az elemző Irán ügyében
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:46
A szakértő előre figyelmeztetett a legrosszabbra, ha Irán meglépi azt, amire most elszánta magát.
Részvény / Deviza / Áru A kőolaj árának emelkedését hozhatja a ma kirobbant izraeli-iráni konfliktus
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 13:48
Nagyon súlyosnak nevezte az iráni konfliktust Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem docense az M1 aktuális csatornán szombaton, megjegyezve, hogy a következmények megjósolhatatlanok, de az olaj világpiaci ára bizonyosan emelkedni fog.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zártak a New York-i piacok
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:02
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.  
Részvény / Deviza / Áru Gyengélkedett a BUX pénteken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 19:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen sokat gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 18:51
Érezhetően gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 16:46
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru De mivel fizetnek majd a robotszolgáink?
Eidenpenz József | 2026. február 27. 14:46
Melyik AI-ban bízhatunk meg, és melyikben nem? Lehet-e egy robotnak bankszámlája? Mivel fizetnek majd az AI- vagy a robotszolgáink? Kell-e a mesterséges intelligenciának kriptovaluta? Megannyi kérdés, amelyeket az élet felvet, vagy már ma, vagy hónapokon, egy-két éven belül.
Részvény / Deviza / Áru Bottal ütik a Richter nyomát
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:54
Gyengébb nyitás után erős folytatás pénteken a pesti tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Kivárnak az európai tőzsdéken péntek reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:46
Nem mozgás, inkább csak mocorgás volt a tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:24
Péntek reggeli friss árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG