3p
Kína iránt alaposan megingott a bizalom, na nem a növekedés lassulása, hanem a különféle értékpapír-piaci tilalmak miatt. Mintha ez most kezdene Hongkongra is átterjedni, eddig áramlott oda a pénz, most már inkább távozik.

Jött - megy

Korábban Hongkongba özönlött a tőke. A Daiwa elemzői szerint a városállamba 2005 óta 237 milliárd dollár érkezett, ezáltal a kamatot sikerült a mélybe nyomni, fújni egy ingatlanlufit, és a pénz egy jó részéből hiteleket nyújtottak Kínában a nagy felívelés idején.

Most viszont nem jön több pénz, sőt kezdik kivonni az eddigieket. Ez viszont máris nyomás alá helyezi a hongkongi dollárt, ami oly sok valutához hasonlóan a dollárhoz van kötve 1983 óta. Ezért a helyi jegybank szerepét betöltő Hongkongi Monetáris Hatóság be kell, hogy avatkozzon, vagyis védenie kell a hazai fizetőeszközt és égetnie valutatartalékait, melyek jelenleg 100 milliárd dolláron állnak.

Lassuló gazdaság, változó politika

A tőkekiáramlásnak több oka van. A politikaiaktól eltekintve jelentős az a tényező, hogy Amerikában kamat-, és hozamemelkedés várható, miközben Hongkongban kifulladt az ingatlanpiac, a kamatok alacsonyak, és általában a gazdaság is visszaesőben van a kínai lassulás miatt.

Ami viszont különösen nyugtalanítja a befektetőket, az Hongkong fokozatos közeledése a kínai rendszerhez. A városállam 1997-es Kínához kerülésekor deklarálták, hogy fennmarad az egy ország – két rendszer elve, így Hongkong egy szabad kapitalista város maradt, szabad sajtóval és egyértelmű, tiszta jogi, törvényi háttérrel. A polgárok és a tőke tehát egyaránt biztonságban érezte magát.

Az utóbbi időben ez mintha változna. Peking befolyása nő a városban, a rendszer kezd a kínai irányába tendálni. Ez addig nem is volt olyan nagy baj, amíg Kína előre haladt, de a tavalyi kínai tőzsdei lufi kipukkadása és azt ezt kísérő súlyos állami beavatkozások megrendítették a bizalmat, és ez a szabadsághoz szokott városállamban különösen erős aggodalmat keltett.

Paradicsom volt

Hongkong eddig egy pénzügyi paradicsom volt, de ha a befektetők, alapkezelők látják, hogy a kínai szabályozás kezd érvényesülni, akkor a bizalmuk is arra szintre módosul, amit Kína élvez, és így befektetéseiket is a kínai szinthez igazítják. Márpedig úgy néz ki, hogy a kínai törvénykezés és politika szép lassan átszivárog a városállam határán, vége a paradicsomi állapotoknak, és a különleges terület szép lassan egy átlagos kínai várossá válik.

Valutaspekuláció

Az eddigieknél is lényegesebb ok, ami a befektetőket elijeszti, az a hongkongi dollár helyzetének változása. Eddig ugyanis felértékelődére spekuláltak tekintettel arra, hogy alulértékeltnek tűnt a jüanhoz képest. Még olyan guruk, mint Bill Ackman is beszálltak nagy összeggel a spekulációba.

Az alulértékeltség azonban másként látszik elmúlni, mégpedig a jüan leértékelődése által. Így a hongkongi dollár felértékelődése már idejét múlt, a spekuláció nem jött be. Ráadásul minden jel arra utal, hogy ha végül még védeni is kell a hongkongi dollárt, azt már nem a helyi jegybank, hanem a kínai Nemzeti Bank fogja megtenni. Az utóbbi hónapok rigorózus kínai részvény-, és devizapiaci intézkedéseit követően ezek után a befektetők inkább elengedik a hongkongi dollár kezét, biztonságosabb vizekre eveznek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42620 42620 43400 -0,09% 42600 42620 9 233 032 790 HUF 2026-11-05 15:47:37
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 872 779 222 HUF 2026-11-05 15:47:24
MTELEKOM 2878 2870 2938 -1,44% 2870 2878 874 089 642 HUF 2026-11-05 15:47:37
RICHTER 12940 12850 13000 +0,31% 12940 12950 613 496 760 HUF 2026-11-05 15:44:41
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG