4p
A legpesszimistább forgatókönyvek szerint hosszú és elhúzódó recesszióra lehet számítani a koronavírus miatt, de vannak bizakodóak is az erőteljes kormányzati és jegybanki lépések következében. Ma az optimizmusnak sikerült felülkerekednie a tőzsdéken, de mások arra figyelmeztetnek, hogy a legnagyobb lejtők jókora átmeneti emelkedésekkel lehetnek megbolondítva.
(Fotó: 123fr.com)

A hétfői újabb hatalmas, 1987 óta nem látott vérengzés után kedden megnyugodni látszanak a kedélyek a tőzsdéken. Bár az sincs kizárva, hogy csak az eddigi “egy nap fel, egy nap le” minta ismétlődik. A nyugat-európai indexek a nap végére 2-4 százalék közötti mértékű pluszban búcsúztak. Spanyolországban 6,5 százalék ez az érték, persze itt a járványhelyzet miatt a korábbi zuhanás is nagy volt.

Az USA-ban az S&P 500 és a Nasdaq Composite indexek négy százalék feletti, a Dow Jones Ipari három százalékos pluszban van kevéssel hat előtt. A viszonylagos optimizmus egyik oka, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb lépésekkel javítja a bankok és vállalatok helyzetét.

Ugyanakkor a járványhírek nem túl jók, senki sem tudja, mikor lesz ennek vége. A legfőbb aggodalom, hogy a járvány elhúzódása hosszú és nagyon mély recessziót okoz majd, csődhullámmal egyes ágazatokban (turizmus, repülés, szórakoztatóipar, vendéglátás). Rossz hír, hogy az amerikai fogyasztás már a vírus elterjedése előtt, februárban is visszaesőben volt.

Repkednek a százmilliárdos segélyek

Ezúttal kivételesen még Donald Trump elnök is pesszimistán nyilatkozott, azt mondta, őszig is elhúzódhat a járvány. Sokan attól tartanak, hogy a koronavírus  nagyobb léket üt a világgazdaság hajóján, mint a pénzügyi válság 2008-2009-ben.

Ugyanakkor a jegybankok és a kormányok mintha tanultak volna a múltból, és viszonylag gyorsan, határozottan, nagy összegű mentőcsomagokat tolnának a gazdaságba. Donald Trump elnök például 850 milliárd dolláros gazdaságsegítő csomagot ígért be, amelynek mérete még a 2008-as összegeket is meghaladhatja. (Újabb hírek szerint ez már az 1000 milliárdot is elérheti.)

Zuhant a Telekom

Adózási könnyítéseket és a munkanélküli segély növelését is tervezik. A Fed is elővehet és újra alkalmazhat egy régi eszközt, lehetővé téve a vállalatoknak “commercial paper”-ek (rövid lejáratú, váltószerű likviditás-javító vállalati értékpapírok) kibocsátását. Mindezek az intézkedések és ígéretek stabilizálhatták az amerikai részvénypiacot, miután a Fed vasárnapi rendkívüli kamatemelésével kudarcot vallott.

Budapesten a BUX index 2,4 százalékos eséssel végzett, a négy nagy cégünk különböző mértékben esett. Az OTP 3,8 százalékkal 9800 forint közelébe, a Mol 1,7, a Richter egy százalékkal ért kevesebbet. A Telekomra rájárt a rúd, 5,4 százalékkal zuhant, a hírek szerint az április 8-án esedékes közgyűlését elhalasztja a vírus miatt. Bár lehet, hogy a többi tőzsdei cég nagy része is így tesz majd.

OTP-t vesznek az OTP-sek

Az OTP közgyűlését mindenesetre ma összehívták április 17-re, de teletűzdelték a meghívót különböző figyelmeztetésekkel, amelyek szerint ez változhat. Például ha a törvényi előírások, tilalmak is változnak. A bank egyébként folyamatosan, naponta veszi saját részvényeit, és pénteken Csányi Sándor egyik érdekeltsége is vett a papírokból.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

Közel három százalékkal drágult az Opus, bár a korábbi esések miatt ettől még nem feltétlenül túl boldogok a befektetői. A forint új mélypontra süllyedt, nem is kicsit gyengült, 348,925 volt az euró új csúcsa. (Az Investing.com szerint, más rendszerek 348,49-et vagy 349,10-et írnak.) A kora esti árfolyam 347,60.

Euró/forint (Tradingview.com)

Bikacsapda, medevetréfa

Sokan felhívják a figyelmet a sajtóban azon befektetők kedvéért, akik nem éltek még át hasonló tőzsdei összeomlást, hogy azokban igen nagy átmeneti emelkedések is előfordulnak. A medvepiaci felpattanások néha hetekig, hónapokig is eltarthatnak és igen nagyok lehetnek, de utána újabb, még nagyobb zuhanás következik. Például a Lehman-válságban is volt ilyen, a két mélypont, 2008 október vége és 2009 márciusa között nagy emelkedést lehetett megfigyelni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG