3p
A tőzsdéken enyhe esés jellemző, de a BUX index új rekordot döntött. Már csak egy forintra van történelmi rekordjától az euró. Mintegy két éve beszélnek a Saudi Aramco olajipari óriás nemzetközi részvény-eladásáról és tőzsdére viteléről, de az utolsó pillanatban a szaúdiak úgy döntöttek, hogy megtartják maguknak.
Az Aramco központja Szaúd-Arábiában. Mennyit ér valójában? Forrás: Wikimedia Commons

Kivárás, óvatosság érződik a világ tőzsdéin, annak ellenére, hogy a kínaiak pozitívan nyilatkoztak a hétvégén a kereskedelmi tárgyalásokról. 2-3 ezrelékkel estek a nyugat-európai tőzsdék, az amerikai társaik lényegében stagnálnak, nem mennek sehová a pénteki rekorddöntések után.

A BUX index viszont 1,1 százalékkal emelkedett ma, 43 867,73 pontra. Ami új rekord, az előző, áprilisi csúcs csak 43 563 pont volt. A forint gyenge, az euró 335,40, alig egy forinttal van a szeptemberi csúcs alatt.

A hétvégén Szaúd-Arábia úgy döntött, hogy mégsem fogja az USA-ban, Kanadában és Japánban értékesíteni a Saudi Aramco olajóriás részvényeit. Valószínűleg azért, mert az érdeklődés jóval elmaradt a várttól, és csak alacsony árat tudott volna elérni – derült ki a Bloomberg tudósításából.

A céget korábban 2000 milliárd dollárra értékelték. Pontosabban a részvények egy kisebb részét tervezték eladni olyan áron, amelyen ennyit ért az egész társaság. De szombaton kiderült, hogy csak 1600-1700 milliárd dollárra értékelik a befektetők az árazás alapján az olajtitánt. (Ez 30-32 szaúdi riál részvényenként, 1 riál=0,2667 USD.)

Túl drága lett volna?

A hírügynökség által idézett szakértők szerint a nyugati befektetők nem szeretnének felárat fizetni az európai, észak-amerikai olajmultik árazása felett. Az Aramco részvénye például ezen az áron, figyelembe véve a várható osztalékot is, 4,4-4,7 százalékos osztalékhozamot fizet majd.

A Royal Dutch Shell esetében ugyanez 6,4 százalék, a Exxon Mobil Corp pedig majdnem öt százalékos osztalékhozammal forog. (Az osztalékhozam az egy részvényre jutó osztalék és a részvényár hányadosa.)

Megveszik ők maguk

Akkor ki fogja megvenni a részvényeket? Úgy tűnik, maguk a vagyonosabb szaúdiak, akikre a kormány némi nyomást is igyekszik gyakorolni ennek érdekében. A bankok pedig villámgyorsan igyekeznek lazítani a hitelezési feltételeken, hogy kölcsönből is lehessen fizetni a részvényvásárlást.

A részvény-értékesítéssel megbízott amerikai bankóriásoktól állítólag villámgyorsan visszavonták hétfőn a mandátumot (Goldman Sachs, Morgan Stanley, JPMorgan Chase). Azok pedig lemondták a hétre tervezett bemutatkozó rendezvénykörutat a befektetők felé. A szaúdiak azonban ezzel kizárnak számos tőkeerős intézményi befektetőt, például az amerikai nyugdíjalapokat a jegyzésből.

Olaj helyett részvényárat menedzselnek?

Az alacsonyabb árazáson túl csökkentik a felkínált részvénymennyiséget is, az alaptőke öt százalékáról 1,5 százalékra. Így valószínű, hogy a kibocsátás sikeres lesz, és a szaúdiak meg tudják venni az egész csomagot. Így talán az árfolyamra sem fog túl nagy nyomás neheződni a kibocsátás (IPO) után.

A jövőben Szaúd-Arábia inkább Aramco-részvénycsomagját fogja menedzselni, nem annyira az olajárat – írja a SeekingAlpha. A királyság korábban komoly befolyással volt az olaj árára, ez azonban ma már nincsen így. Az OPEC hatalma is csökkent, a leghangsúlyosabb termelővé ismét az USA vált.

(Korábbi cikkünk az Aramco-kibocsátásról.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG