5p
Néhány leállás az olaj– és a földgázpiacot is alaposan megkavarta az elmúlt napokban Európában és az USA-ban is. Sokan azt remélik, hogy az olaj nem drágul meg túlságosan, mert az amerikai olajtermelők bizonyos árszintnél akcióba lendülnek. Ám lehet, hogy csalódást fognak okozni, már ők sem a régiek, korlátaik vannak.

Olaszországban a héten rendkívüli állapotot hirdettek, mivel kiesett két gázellátási forrás kontinensünkön, és ellátási zavarok léphetnek fel – írja az Oilprice.com. Az egyik az Északi-Tengeren levő mezők, főleg a Forties nevű vezeték, amely a Brent típusú olaj árának átmeneti megugrását is okozta a világpiacon.

Ám ez a vezeték gázt is szállít két fontos északi-tengeri gázmezőről. A North Morecambe gázmezőn pedig javítási munkálatokat végeznek, e kettő együtt napi 27 millió köbméter gáz kiesését okozza. Egy rövid időre kiesett a norvég Troll gázmező termelése is, ez Európa legnagyobb tengeri gázkitermelő helye napi 47 millió köbméteres teljesítménnyel.

Egy kompressziós állomás kiesése a Nagy-Britanniába irányuló gázszállításokat is megzavarta. Emiatt a szigetországban 23 százalékkal emelkedett a gáz nagykereskedelmi ára, 9,86 dollárra (per MMBtu), négy éves csúcsra.

Jön a hidegfront

Az olaszokat azonban inkább az ausztriai Baumgartenben történt robbanás aggasztja, itt megy át ugyanis az Oroszországból Olaszország felé tartó gáz. Az olasz gázár erre 87 százalékkal emelkedett (valószínűleg a nagykereskedelemben). Eközben Nyugat-Európa nagy területeit éppen hidegfront közelíti meg.

Legyen ez az olaszok meg a britek baja – mondhatnánk, de az olajpiac is érintett. Az északi-tengeri üzemzavarok az idén a legnagyobbak közé tartoztak, amelyek az olajkínálat szűkülését okozták. A Brent típusú olaj ára pár napja 65,80 dollárra emelkedett, ami két és fél éve nem fordult elő. (Azóta kissé visszacsúszott, jelenleg 62,40.) Ez a magyar üzemanyagárakba is begyűrűzhet.

Öntenek a jenkik?

Az olajpiac az utóbbi mindegy másfél évben valahogy úgy nézett ki, hogy a nagyon alacsonyra süllyedt árakat az OPEC, azaz az olajexportálók szervezete és a vele társult többi termelő (mint Oroszország) megpróbálta feljebb tornászni. Ez történt az OPEC november végi találkozóján is, ahol hozták a papírformát és meghosszabbították a kitermelés-korlátozást (bár ez addigra már alighanem beépült az olajárakba).

Ha azonban sikerül az árakat feltolni, akkor a piaci szereplők mindig aggódni kezdtek, hogy ilyen árak mellett már jönnek az ügyes, hatékony, rugalmas amerikai palaolaj-kitermelők. Elárasztják a piacot olajjal, és újra lenyomják az árakat.

Ők sem a régiek

Ezért az olaj, legalábbis a Brent sokáig 45-55 (leginkább 42-57) dollár között ingadozott, de szeptember-októberben kitört ebből, és tartósan 60 dollár fölé tudott emelkedni. Idő közben ugyanis kiderült, az amerikai termelők már nem olyan rugalmasak, mint korábban, a hatékonyságban rejlő tartalékaik fogyogatnak.

Már nem tudnak annyira költséget csökkenteni, sőt sok szolgáltatásért többet kell fizetniük, mint korábban. “Le tudják nyomni az amerikai plaolaj-termelők az olajárakat?” – tette fel a kérdést tegnap az Investing.com kommentárja is.

Nőnek a költségek

Az amerikai Keystone vezeték is kiesett a napokban, így az amerikai olaj ára is megugrott. De ez várhatóan nem tartós hatás. Az igazi kérdés az amerikai termelők viselkedése, és ők várhatóan nem fognak olyan gyorsan termelést növelni, mint sokan feltételezik.

A cikk szerint a palaolaj-kitermelő kutak hozama gyorsabban esik vissza, mint a hagyományosaké, így eléggé korán új beruházásokra van szükség a termelés szinten tartásához is. A költségek, az olajipari szolgáltatások néven emlegetett ráfordítások árai emelkednek.

Nyereséget szeretnének látni

Eközben sok olajrészvényes az USA-ban megelégelte, hogy a cégek egyre többet termelnek ugyan, de veszteségesen, ahogy az utóbbi években. Inkább kisebb piaci részesedést, de több nyereséget szeretnének látni. A cikk szerint az EIA olajpaci szervezet is túl optimista, az amerikai termelőknél a korábbi magas termelékenység fennmaradásával számol, holott az romlik.

Az amerikai termelők korábbinál alacsonyabb aktivitására utal, hogy a gyakran figyelt mutató, az olajkutak száma az USA-ban mostanában emelkedik ugyan, de csak nagyon lassan.

Sok ismeretlenes egyenlet

Az Oilprice.com másik cikke arról értekezik, hogy a Permian nevű hatalmas olajmezőn a termelők már lehetőségeik “geológiai határait” feszegetik. Ha nem tudnak ezeken valamilyen technológiai újítással túllépni, akkor az amerikai olaj termelés 2021-ben tetőzhet és nemigen tud tovább nőni. De az olajpiac egy sok ismeretlenes egyenlet, nagy bizonytalanságokkal.

A cikk szerint Kína, Afrika, Mexikó sok-sok kérdőjelet rejt, az utóbbi években sokban hozzájárultak a tartósan alacsonyabb olajárak kialakulásához. Oroszország, Kanada és az északi-tengeri régió viszont meglepően jól alkalmazkodott az alacsony olajárakhoz.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG