3p
Kiadósat zuhant ma a Mol és az OTP, de igazán nagyot a Mészáros-cégek által 50 százalékban felvásárolt 4iG esett, miután sokkal magasabban forgott, mint a rá tett vételi ajánlat ára. Esett az olasz tőzsde is, roppant gyenge a forint, és emelkedett a hazai 10 éves kötvényhozam. Most épp nem vagyunk a befektetők kedvencei.

Miután az elmúlt 1-2 évben özönlött a pénz a magyar részvényekbe és kötvényekbe, most úgy tűnik, inkább távozik. Hogy az argentin, olasz és török válságok miatt, vagy csak egyszerűen elég volt a drága eszközökből (a részvények már nem olcsók, és 2 százalékos hozam mellett a 10 éves kötvényünk is minden volt, csak vonzó befektetés nem), azt nem tudni, de hát hossz után úgyis mindig bessz jön, vagy legalábbis egy korrekció.

A nagyok

A tőzsdén ez ma a BUX 1,77 százalékos esésében nyilvánult meg, 36 738 pont lett az index. Az OTP 2,4 százalékkal csökkent 10 180 forintig, igaz, még mindig jóval feljebb van, mint a múlt héten, amikor 9600 alatt is járt. A Mol 2 százalékkal került lejjebb 2716 forintig, a Richter csak 0,7 százalékkal gyengült, záróára 5510 forint lett. Közel két százalékot esett viszont a Telekom, 421,5 forinton zárt.

4(ezer)iG

Ami nagyot esett, az a 4iG volt, az a részvény, amiről a legtöbben nem is hallottak tegnapelőttig, amikor az Opus és a Konzum két alapja bejelentette, hogy többségi részesedést szereztek a cégben, és ennek alapján ma vételi ajánlatot is tettek az elmúlt 180 nap forgalommal súlyozott átlagárán, 2942 forinton. Ez jóval alacsonyabb, mint az elmúlt napok 4000 forint körüli ára, ma viszont 8 százalékkal esett a papír 3660 forintig.

Ez egyáltalán nem meglepő, miután 4000-ig (ami a cég tréfás nevéből is következik), egyrészt a Mészáros-birodalom felvásárlása, másrészt az ehhez esetlegesen kapcsolódó spekuláció húzhatta fel. Most pedig jött az ezer forinttal alacsonyabb vételi ajánlat, minek venne itt bárki is? Izgalmas akkor lenne a helyzet, ha a papír napok alatt leesne a vételi ajánlat szintjére, és ott a befektetők odaadnák az ajánlattevőknek.

Állampapír és forint

3,27 százalékra emelkedett a magyar 10 éves államkötvény hozama, ami lényegében a májusban egyszer már elért szintnek felel meg. Úgy tűnik, nem vonzó mostanában a papír, és a ma kijött 2,8 százalékos inflációs adat sem segített neki, a befektetők nyilván arra gondolnak, hogy az extrém laza monetáris politika és a meredek béremelkedés együtt akkora inflációt hozhatnak, amire a jegybankot belevéve senki sem számít, akkor pedig jöhet a kamat-, és hozamemelkedés.

Mindeközben a forint is rendkívül gyenge, eurónként 320 forint, ami ugyancsak a befektetők távozására utal.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG