4p
Addig-addig erősödött a svájci frank, amíg a legnagyobb érméje is túl nagy értékű lett. Annyira, hogy noha nem rutinfeladat, a hamisítóknak megtetszett az utánzása, hisz nagyobb érték, mint pl. a mi ezerforintos bankjegyünk. Van baj a nagy érmékkel, nemcsak a zsebünk húzzák, még hamisítják őket. Vajon hol az optimális határ az érme és a bankjegy között?

Az égbe ment valuta

A svájci frank égbe menetele, pontosabban túlzott erősödése évek óta az egyik fő téma. Ennek logikus vonzata, hogy az erősödő valuta bankjegyei, érméi is irreálisan nagyra nőhetnek külföldi szemmel. Így lényegében a svájci frank lett az a valuta, amelyben a világ legnagyobb értékű bankjegye és érméje található. A legnagyobb bankjegy az ezerfrankos, értéke szerény 280 ezer forint most, a legnagyobb érme az 5 frankos, értéke 1400 forint.

Jóllehet a frank sokat emelkedett, és így a svájci árszínvonal is igen magas lett (vagyis a frank túlértékelt), még ha a helyén lenne az árfolyam, akkor is túl nagyok lennének ezek az értékek. Az ezerfrankos nyilvánvalóan értelmetlen, tényleg csak arra jó, hogy valaki a párnacihába dugja, vagy hogy a bűnözők könnyedén bonyolíthassák ügyleteiket. A hamisítására ugyanakkor kevésbé szánják magukat a bűnözők, mert rendkívül nehéz rásózni valakire. Az átlagember el sem fogad ilyet, mindenki más pedig hosszas ellenőrzésnek veti alá a gigantikus értékű bankjegyet.

Nem félünk tőle

Nem úgy az érmét. Kinek jut eszébe egy érménél attól rettegni, hogy az hamis? És ha véletlenül az, nem akkora érték, hogy bárkit is nagy veszteség érne, érme hegyeket pedig nem szoktunk egyben elfogadni. Így aztán az 5 frankost a svájci polgárok és a turisták békésen forgalmazzák, veszik rajta a drága sört és kolbászt, a hamisítóknak ugyanakkor tetszik az 1400 forintos avagy 5 dolláros érték, meg az, hogy könnyedén lehet vele fizetni.

Nagy vagyont persze nehéz vele keresni, hisz ha mondjuk frank milliomos akarna valaki lenni belőle, 200 ezer érmét kéne piacra dobni, ami elég nehézkes. Ha viszont nem telhetetlen a gyártó, akár szolid megélhetést is biztosít neki az üzletág, persze akármeddig nem megy a dolog, hisz folyamatosan ellenőrzik a kibocsátott érméket, és ha hamisra lelnek, keresni kezdik azok forrását a hatóságok.

A közkedvelt hamisítványok

A Bloomberg szerint 2014-ben 14 ezer hamis érmét vontak ki a forgalomból, tavaly 7600-at. A korábbi években rendszerint 1000 darab körüli volt ez a szám. A hatóságok szerint a legtöbb Olaszországból érkezik, egy esetben egy olasz autóban 5000 hamis érmét találtak, amikor be akart lépni a határon.

Mindazonáltal nem a svájci 5 frankos a leghamisítottabb érme, a nagy felfutás után is csak a forgalomban lévő mennyiség egy ezreléke hamis, míg pl. az angol egy fontos esetében ez a szám 2,6 százalék. Az érintett jegybankok oda is figyelnek a problémára: jellegzetesebb, színesebb, fényesebb érméket nyomtatnak, melyek hamisítása nehézkesebb. Ez viszont kétségkívül növeli az érmegyártás költségeit.

Mekkora a legnagyobb érme?

Amúgy is érdekes kérdés, hogy hol van az érmék és bankjegyek ésszerű határvonala egy valutánál. Az egyik szélsőség a svájci frank, ahol ilyen nagy érték lehet egy érme, a másik szélsőség a gyorsan elinflálódó valuták, ahol egyszerűen nincs idő érmére cserélni az elértéktelenedett bankjegyeket, így az érmék kiszorulnak a forgalomból.

A legjellegzetesebb eset a három nagy, egymáshoz értékben is közelálló világvaluta, a dollár, az euró és a font. Mindháromnál az 5-ös a legkisebb bankjegy (bár a dollárnál még előfordul a 2-es is, egyre ritkább). A legnagyobb érme így a 2-es, értéke nagyjából háromszorosa a mi 200 forintosunkénak.

A három nagy valutát használó területeken viszonylag magas az árszínvonal a világ többi részéhez képest, így a máshol jellemzően alacsonyabb értékű a legkisebb bankjegy, jó példa erre a mi forintunk, ahol az 500-as kevesebb, mint két eurót ér.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45490 45360 46250 -1,32% 45460 45490 1 783 666 020 HUF 2026-07-22 10:37:24
MOL 4334 4298 4346 +0,14% 4322 4334 391 021 112 HUF 2026-07-22 10:38:36
MTELEKOM 2670 2662 2678 +0,23% 2664 2670 44 272 046 HUF 2026-07-22 10:37:44
RICHTER 11800 11790 11870 +0,17% 11810 11830 181 911 270 HUF 2026-07-22 10:37:51
OPUS 365 358 365 +1,81% 361 365 1 618 050 HUF 2026-07-22 10:35:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG