3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 1,1 százalékkal került lejjebb, a gázolaj ára 2,3 százalékkal lett olcsóbb. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,4 százalékkal erősödött a dollárhoz viszonyítva. Az üzemanyagpiaci árak és az árfolyam heti átlagos változását figyelembe véve szerdán árcsökkentés jöhet.

 

 

Bejátszik a Brent

A Brent spot kőolaj ára a héten 57-60 dollár között változott, heti átlagban 3,5 dollárral, 5 százalékkal csökkent az olajár. Az árak a héten hétfőn és pénteken csökkentek jelentősebben. Az árcsökkenést az elemzők a görög válság eszkalálódásával magyarázzák, valamint azzal, hogy Szaúd-Arábia a kitermelés további növelését jelentette be.

Pénteken a statisztikai jelentés szerint ezen a héten már csak néggyel csökkent az amerikai aktív olajfúrások száma, de a két legkedvezőbb kitermelési területen már emelkedett a fúrások száma, valamint az amerikai olajtermelés is tovább nőtt.

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga egy dollárral lett olcsóbb az előző hetinél, a spot ár most nagyon eltávolodott a határidős ártól. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti különbség tovább csökkent, a hét utolsó napján 3,4 dollárral volt drágább a Brent, mint a WTI.

Enyhül a feszültség

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon a június 15 - június 19-e közötti időszakban 1,1 százalékkal csökkent, a másik két piacon (az észak-nyugat-európai piacon és az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon) 0,5-0,1 százalékos volt az árcsökkenés.

A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 2,3 százalékkal csökkent, az észak-európai piacokon 0,8-1,0 százalékos volt az árcsökkenés.

A heti folyamatok azt jelzik, hogy a földközi-tengeri térség piacára egyre több áru érkezik, így fokozatosan mérséklődik a jelentős arab, ázsiai és dél-amerikai benzinigény okozta feszültség. A benzin és a gázolaj áralakulása a héten többé-kevésbé követte az olajár változását, a gázolajnál az európai kereslet stagnál, de a földközi-tengeri piacon az afrikai és arab kereslet elviszi a kínálatot.

Nem volt sok szerepe a forintnak

A forint árfolyama a június 15 - június 19-i héten 275,9 Ft/dollár körül ingadozott, összességében egy  forinttal kellett kevesebbet adni egy dollárért, mint a megelőző héten. Az árfolyamváltozást az eurónak a dollárhoz viszonyított erősödése okozta elsősorban, mivel a forint árfolyama az euróhoz viszonyítva gyakorlatilag stagnált.

 


Mindenhol csökkenés lesz

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében a mediterrán piacon 1,5 százalékos csökkenést jeleznek a változások, az északnyugat-európai piacokon a forintban számított változások 0,8-0,5 százalékos árcsökkenést mutatnak.

 

A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított változások 2,7 százalékos csökkenést jeleztek, az észak-európai piacokon 1,1-1,4 százalékos változást mutatnak az árak forintban mértve. Ezen a héten a forint árfolyam dollárhoz viszonyított erősödése  felerősítette az árak dollárban mért csökkenését.

A legkisebb is számít

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – a benzin esetében 0-2 forint közötti árcsökkentés indokolható, a dízelnél 3-4 forintos csökkentés lehetséges. A benzin ára így 395-397 forint/liter körül alakulhat, a gázolaj ára várhatóan 375-377 Ft/liter között változhat. Az elmúlt egy év során a benzin ára 5,5, a gázolaj ára 10 százalékkal csökkent.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41500 42740 -2,22% 0 0 16 195 554 940 HUF 2026-10-30 17:09:03
MOL 5000 4986 5050 -0,99% 0 0 2 111 180 810 HUF 2026-10-30 17:08:01
MTELEKOM 2800 2750 2800 +1,16% 0 0 1 330 803 978 HUF 2026-10-30 17:05:23
RICHTER 12950 12800 13170 -1,15% 0 0 4 091 088 910 HUF 2026-10-30 17:12:00
OPUS 195 192 200 +0,41% 0 0 26 495 390 HUF 2026-10-30 17:08:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
Részvény / Deviza / Áru Felpezsdítette a befektetők vérét a Starbucks
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:26
Ez még úgy is igaz, hogy közben csökkentek a kávézólánc bevételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG