Nagy-Britannia aktívan köt katonai megállapodásokat a NATO-n kívül, de olyan országokkal, amelyek tagjai a szövetségnek. Ez számos kérdést vet fel: Mi a cél? Elégtelen a NATO? London magasabbra tör? Versenyezhet-e Nagy-Britannia az Egyesült Államokkal?
Egyik a másik után
Július 17-én Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár aláírta a brit-német barátsági szerződést. A megállapodás átfogó jellege ellenére a szöveg külön hangsúlyt fektet a biztonsági és védelmi kérdésekre.
Röviddel azelőtt, július 10-én Starmer és Emmanuel Macron francia elnök, az európai „kollektív Nyugat” nukleáris hatalmainak képviselői, aláírták a „Lancaster House 2.0” nyilatkozatot, amely frissítette a 2010-es technikai dokumentumokat. A szöveg mind a nukleáris elrettentő erők koordinációjával, mind pedig általánosságban a biztonsági és védelmi kérdésekkel is foglalkozik.
Idén januárban pedig Keir Starmer különmegállapodást kötött Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel és Andrzej Duda elnökkel, akik szintén az egyik legnagyobb EU-tagállamot képviselik. A megállapodás az „orosz fenyegetést”, az emberkereskedelmet, az energiaellátást és más kérdéseket jelölte meg a legsürgetőbb kérdésekként.
Fotó: Youtube
Nagy-Britannia tevékenysége az EU vezetőivel és magával az Unióval való kapcsolatok „újraindításának” kezdő szakaszaként értelmezhető, amelyből 2020-ban kilépett. Ez azonban csak részben adja vissza a teljes képet.
A Brexit nehezéke
2025. május 19-én az EU és az Egyesült Királyság a Brexit utáni első kétoldalú csúcstalálkozójára került sor. Az EU-t Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és António Costa, az Európai Tanács elnöke, az Egyesült Királyságot pedig Starmer képviselte. A találkozó során megállapodások születtek a katonai együttműködés bővítéséről.
Létrehozták az EU–Egyesült Királyság biztonsági és védelmi partnerségét, amely olyan területeket ölel fel, mint az információmegosztás, a kölcsönös védelmi kezdeményezésekben való részvétel lehetőségei, valamint a katonai mobilitás növelése.
A 2022-es „Stratégiai Iránytű” védelmi koncepcióval összhangban az EU célja, hogy megerősítse a partnereivel való kétoldalú együttműködési képességét a kölcsönös előnyök érdekében. Az Egyesült Királyság nem az egyetlen példa. Nevezetesen, a júniusi 20.-i EU-csúcstalálkozón biztonsági és védelmi partnerséget hoztak létre egy másik NATO-taggal, Kanadával (von der Leyen, Costa és Mark Carney miniszterelnök).
Nagy-Britanniáról szólva azonban nem szabad elfelejteni, hogy az 1998-as saint-maloi csúcstalálkozó (Franciaország, Tony Blair és Jacques Chirac) óta a brit képviselők aktívan törekedtek arra, hogy vezető szerepet játsszanak az európai ügyekben – különösen a közös biztonság- és védelempolitika irányának meghatározásában és fejlesztésének ellenőrzésében. Ezzel az ország soha nem feledkezett meg a NATO-ról, és vezető szerepet tulajdonított neki, hangsúlyozva funkciói megkettőzésének és tekintélye aláásásának elfogadhatatlanságát.
Ebben az értelemben a Brexit megfosztotta az EU-t az atlantizmus legbefolyásosabb támogatójától.
Ugyanakkor maga Nagy-Britannia is elvesztette a képességét, hogy ugyanolyan mértékben ellenőrizze az európai biztonsági és védelmi kérdéseket, mint korábban.
A 2016-os Brexit népszavazást követően a 2024 óta hatalmon lévő Munkáspárt hagyományos riválisai, a konzervatívok, a „Globális Nagy-Britannia” programban (2021-ig) formalizálták a brit külpolitika koncepcionális jövőképét. Ez a program felvázolta London érdekeit az Indo-Csendes-óceáni térségben, Délkelet-Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában és másutt, erősebb elkötelezettséget mutatva Európán túl. A szöveg emellett „konstruktív és produktív” kapcsolatokat céloz meg London EU-s szomszédjaival, amelyek az Egyesült Királyság szuverenitásának és azon jogának kölcsönös tiszteletben tartásán alapulnak, hogy gazdaságilag és politikailag másképp cselekedjen, amikor az az érdekeinket szolgálja”.
Nincs barát, nincs ellenség
Az ukrajnai konfliktus akut fázisának kezdete után számos európai állam következetesen kiállt azon álláspont mellett, hogy válaszra van szükség az „orosz fenyegetésre”. 2025 májusában Keir Starmer, Friedrich Merz és Emmanuel Macron még együtt is ellátogattak Kijevbe, Donald Tuskkal együtt. Ursula von der Leyen a maga részéről az EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozón hangsúlyozta az egység szükségességét a „legnagyobb fenyegetéssel” szemben.
Ebben az értelemben az Egyesült Királyság, egy földrajzilag és kulturálisan európai állam, amely szoros gazdasági és történelmi kapcsolatokkal rendelkezik kontinentális Európával, (kiszámíthatóan) stratégiai közeledésre törekszik korábbi EU-partnereivel.
Ugyanakkor az Egyesült Államokban a hatalomátadás új kihívás elé állította az európai hatalmakat. Donald Trump beiktatásával a stratégia és az értékek korábbi egyezősége – mint ahogyan az a demokrata Joe Biden adminisztrációja alatt jelen volt – eltűnt. A jelenlegi republikánus politika gyakran következetlen és kiszámíthatatlan; ennek szembetűnő példája Washington vámháborúja a világ szinte minden országa ellen – beleértve szövetségeseit is.
Londonnak lépnie kellett – és visszaindult Európa felé.
Rengetegen maradtak adósak ezzel a beszámolóval. 
