3p

Szankciók ide, szankciók oda, tovább áramlanak a dollár- és euróbankók Oroszországba.

Nagyjából 2,3 milliárd dollár és euró értékben érkezett készpénzt Oroszországba azt követően, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió az orosz hadsereg ukrajnai agressziója után, 2022 márciusában betiltotta fizetőeszköze bankóinak exportálását – írta a Reuters vámadatbázisokból nyert információk alapján. A korábban még nem publikált adat arra utal, hogy Oroszország meglehetősen sikeres a készpénzforgalmi tiltás megkerülésében. Emellett látható, hogy az oroszok továbbra is jó viszonyt ápolnak a két nyugati fizetőeszközzel. A moszkvai vezetés mindent elkövet, hogy kiiktassa az ország pénzügyi vérkeringéséből a dollárt és az eurót.

A Reuters információi szerint a két fő valutaexportőr Törökország és az Egyesült Arab Emírségek. Ezek az országok nem vezetettek be szankciókat, amik korlátoznák cégeik orosz partnerekkel folytatott üzleteit. Láthatóan az sem ijesztette meg őket túlságosan, hogy a washingtoni kormány tavaly decemberben szankciókkal fenyegette meg azokat a pénzintézeteket, amelyek segítenek Oroszországnak megkerülni a nyugati szankciókat. Az orosz kereskedelemben a kínai jüan lett a leggyakrabban használt valuta, megelőzve a dollárt. Eközben Dmitrij Polevoj, az oroszországi Astra Asset Management vagyonkezelő cég vezető szakértője arról számolt be, hogy az oroszok kedvelik a zöldhasú valutát. A magánemberek még mindig megbízható pénzeszköznek tartják.

Mégis ott vannak Oroszországban
Mégis ott vannak Oroszországban
Fotó: Pixabay

Egyes üzletemberek számíthattak a háború okozta korlátozásokra – derült ki az agresszió 2022. február végi elindítását megelőző valutaforgalmi adatoktól. Ezek szerint 2021 novembere és 2022 februárja között 18,9 milliárd dollár és euró értékben érkezett bankjegy Oroszországba, míg az ezt megelőző négy hónapban csak 17 milliárdnyi bankót importáltak az oroszok. Az orosz jegybank a háború kitörése után gyorsan korlátozta a magánszemélyek valutafelvételét, hogy támaszt adjon a meggyengült rubelnek. A Reuters birtokába került adatok szerint 2022 februárja és 2023 vége között 98 millió dollár és euró értékű bankjegy hagyta el Oroszországot. Ezt és a 2,3 milliárdos importot szembe állatva jókora pozitív szaldót kapunk. A nagy kérdés már csak az, hogy mivel fizetnek az orosz vásárlók. A válasz egyszerű: főként arannyal, illetve emellett más nemesfémekkel. A bankók több mint negyedét bankok vitték be Oroszországba.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG