5p
Hétfőn történelmi csúcson zárt az egyik legfontosabb amerikai tőzsdeindex, az S&P 500-as mutató. A befektetői optimizmust a vállalati eredmények táplálják, de emellett abban is nagyon bíznak, hogy átfogó kereskedelmi megállapodás születik az Egyesült Államok és Kína között.

Nagyon pozitív hangulatban telt a hétfői kereskedés a világ nagy tőzsdéin, és rendre pluszokat láthattunk záráskor is. A legfontosabbnak tartott amerikai indexek is biztatóan emelkedtek, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 132,25 ponttal, 0,49 százalékkal, 27 090,31 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutatója 16,79 ponttal, 0,56 százalékkal nőtt, és 3039,34 ponton fejezte be a napot, ennél magasabb záróértéket még soha sem ért el. Míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 82,87 ponttal, 1,01 százalékkal emelkedett, és 8325,99 ponton zárt.

Napközben a mutatók jártak magasabb szinten is, az optimizmust hétfőn főként az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktusok enyhüléséhez fűzött befektetői remények fűtötték. Donald Trump amerikai elnök ugyanis hétfőn megerősítette, várhatóan a tervezett menetrend szerint jövő hónapban aláírják az Egyesült Államok és a Kína közötti részleges kereskedelmi megállapodást. Ennek köszönhetően napközben az S&P 500-as mutató 3044,44 ponton állított fel újabb történelmi csúcsot.

Jellemző egyébként, hogy a befektetők ismét erősebb kockázatvállalás felé billentek, amelyet többek között az is jelez, hogy a várakozásoknál kedvezőbb számokat esetenként kiugró árfolyam növekedéssel jutalmazzák, a csalódást keltő adatok láttán viszont az utóbbi napokban csak mérsékeltebb árfolyamesés volt a büntetés.

Nem izgulnak a Fed miatt

A héten tart kamatdöntő ülést az amerikai jegybank, a Federal Reserve, ami normál esetben kivárásra szokta késztetni az invesztorokat. Most azonban ez az egyik indok, amivel a tőzsdei rallyt magyarázzák. Az elemzői konszenzus ugyanis rég nem látott egységben van az újabb kamatvágást illetően. Más kérdés, hogy eközben több közgazdász már előre ostorozza a lépést, mert szerintük az amerikai gazdasági növekedés kielégítő, és a munkaerőpiac is rég nem látott jó állapotban van, amit többek között jelez az 50 éves mélyponton lévő munkanélküliségi ráta is. Hab a tortán, hogy a tőzsdék állapota sem indokolja a jegybanki beavatkozást, hiszen ahogy fent is írtuk rekordszinten vannak. Így szerintük az újabb kamatcsökkentés csak arra lesz jó, hogy a plusz likviditás tovább tolja felfele a tőzsdén az árakat, de a reálgazdaságban csak minimális hatása lesz a monetáris lazításnak. A másik oldalon viszont veszélyt jelent, hogy ha tovább csökkennek a kamatok és mégis recessziós veszély fenyeget, akkor a Fednek nem lesz elég hatékony eszköze, amivel a kedvezőtlen ciklust tompíthatná és esetleg meg is fordíthatná.

A károgó elemzők többnyire ilyenkor Japán példáját húzzák elő, amely immár három évtizede vergődik a nulla körüli kamatok, az alacsony infláció és a gyenge gazdasági növekedés csapdájában. Ebből a helyzetből sehogy sem tudják kirángatni a szigetországot, hiába próbáltak változatos monetáris és fiskális programokat bevezetni. A Bank of Japan esetében is további monetáris könnyítést várnak, bár a jegybank kezében viszonylag kevés hatékony eszköz van. Erre utalt a BoJ vezetője is a szervezet legutóbbi ülésén.

Visszatérve a Fed eheti találkozójára a mostani lépés kevés izgalmat tartogat, hiszen szinte mindenki biztosra veszi a kamatvágást. Nagy fejreállást hozhatna persze, ha elmaradna, de erre aligha kerül majd sor. Így inkább az lehet majd meghatározó, hogy a jegybank közleményében milyen további lépéseket vetítenek előre, illetve a Fed elnöke Jerome Powell mit mond majd az ülés után. A konszenzus alapján egyébként még egy idei kamatvágás jöhet, ugyanakkor a korábbi Fed ülés jegyzőkönyve és az azóta megszólaló szavazati joggal bíró jegybankárok nyilatkozata azt jelezte, hogy erre azért már nem lehet mérget venni.

Az amerikai GDP is fontos lesz

A nemzetközi tőzsdei hangulatra a Fed ülés mellett a negyedéves amerikai GDP adat hathat majd erősen. A tengerentúlon az utóbbi időszakot moderált növekedés jellemezte, az előző negyedévben 2 százalékos növekedést regisztráltak éves bázison. Ez most mérséklődhet, és az elemzői konszenzus 1,7 százalékos bővülésről szól. Amennyiben ettől eltérne, az vélhetőleg komolyabb hatással lenne a befektetők hangulatára.

Ugyanakkor még egy a várakozásoktól eltérő adat is okozhat meglepetést, a tőzsdei hatást ugyanis nagyban befolyásolja annak interpretációja. Van ugyanis arra is példa, hogy a minél rosszabb annál jobb álláspont hat a piacokon, és egy esetleges gyengébb adatra az lesz a reakció, hogy így legalább újabb pénzinjekció jön a jegybankoktól. Kismértékű javulás esetén a papírforma erősödő optimizmust jelezne, de akár még olyan abszurd fordulat is lehet, hogy erre az lenne a reakció, hogy így az eddigi könnyítés után szigoríthat a Fed, a pénzcsapok elzárásának kockázata pont tavaly decemberben okozott komoly pánikot a tőzsdéken. Így most különösen nehéz előre jelezni a piaci mozgást, viszont egy hét múlva utólag sokkal egyszerűbb lesz kommentálni a fejleményeket.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG