3p

65 miliárd forintnál is többet költött az OTP Bank az utóbbi hónapokban arra, hogy saját részvényeket vásároljon. Ennyit korábban soha nem fordítottak hasonló célra.

Már többször beszámoltunk az elmúlt hónapokban arról, hogy az OTP Bank aktívan vásárolja a saját papírjait. Az első nagyobb kör március-áprilisban zajlott le. Az akkor beszerzett részvények, illetve a bank tulajdonában lévő állomány egy része május közepén került át a társaság MRP szervezetéhez.

Az MRP-program keretében a munkavállalók juthatnak tulajdonrészhez, ez a társaság motivációs programjának egyik eleme. Az ilyen típusú juttatások esetében egyébként a szakértők két fontos tényezőt emelnek ki. Az egyik, hogy a dolgozók teljesítménye az árfolyamokban is manifesztálódik, így számukra is "kézzelfoghatóvá válik" a munkájuk eredménye. Természetesen emellett arról sem szabad elfeledkezni, hogy ez egy adózási szempontból is optimális módszer, így a nagyvállalatok számára vonzóbbá vált az utóbbi években.

A részvényvásárlások kapcsán az OTP Bank lapunk korábbi kérdésére azt jelezte, hogy a részvényeket az MRP Szervezet minden esetben javadalmazási célból vásárolja meg és részlegesen a menedzsment, részlegesen nem a menedzsment javadalmazására használják fel, mivel az MRP-résztvevők körében menedzsment és nem menedzsment tagok is vannak. Az MRP Szervezetnek ugyanakkor jogszabályból eredő tartási kötelezettsége van a megvásárolt részvények tekintetében, így a részvényeket javadalmazási célra többéves időtávban használják fel.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy az MRP Szervezet már évek óta működik, ám ennek ellenére az utóbbi években csak jóval kisebb mennyiségben vásárolt a bank részvényeket. A legnagyobb pakkot 2015-ben gyűjtötték, akkor 21,6 milliárd forintot fordítottak e célra, míg a következő három évben 12-13 milliárdért vettek saját részvényeket. Az utóbbi évek legalacsonyabb összegét tavaly költötték ilyen célokra, hiszen csak 2,4 milliárd forintot fordítottak részvényekre.

Ha hosszabb távra visszatekintünk, akkor azt láthatjuk, hogy 2008-ban vett az OTP nagy mennyiségben saját papírokat. Ez egyébként részben megmagyarázza a mostani folyamatokat is, hiszen akkor is súlyos árfolyamveszteséget szenvedett el a társaság, ahogy idén tavasszal is jelentősen csökkent a papírok tőzsdei ára. A bank közelmúltban tartott negyedéves tájékoztatóján Bencsik László vezérigazgató-helyettes is jelezte, hogy a korábbiaknál nagyobb mennyiségű vásárlásokra azért került sor, mert a bank menedzsmentje úgy véli, a papír alulértékelt.

Az OTP vezetője akkor arra is kitért, hogy a részvényvásárlásra korábban a jegybanktól kaptak engedélyt, ami egy adott időszakra és mennyiségre vonatkozik. Bencsik László ugyanakkor azt is jelezte, hogy ennek részleteit nem kívánják nyilvánosságra hozni, hogy ne befolyásolják a piacot. Így egyelőre nehéz megjósolni, hogy meddig veheti még saját részvényeit a bank, és milyen mennyiségben.

A féléves adatok azt jelezték, hogy az OTP helyzete stabil, és amennyiben a várakozásaiknak megfelelően 2021-ben valóban jön egy erőteljes gazdasági visszapattanás, akkor elképzelhető, hogy a most összevásárolt részvénycsomag átlagáránál magasabban fognak majd forogni a papírok a tőzsdén.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG