5p

Részben a pénteki hitelminősítői kommentár, részben a dollár erősödése miatt nagyot esett ma a forint, az OTP-t is adják. A héten főleg az amerikai kiskereskedelmi szektorra figyelnek a befektetők. Az ether nem bírt sokáig 2000 dollár felett maradni, de így is két és fél hónapos csúcs közelében áll.

Egyelőre nem találják az irányt az európai tőzsdék, alig változtak a vezető indexek péntekhez képest. Az amerikai határidős mutatók viszont fél százalékos mínuszban vannak. Ázsiában pedig a japán Nikkei 225 egy százalék feletti emelkedéssel zárt.

A kínai gazdaságból (ipari termelés, kiskereskedelmi eladások) a vártnál alacsonyabb számok érkeztek, ez nem tesz jót a tőkepiaci hangulatnak. Ennek tudják be azt is, hogy a kőolaj ára 3,5 százalékkal esik ma. Érkeznek még gyorsjelentések, kontinensünkön a Henkelt és az AstraZeneca-t említik, mindkettő szépen emelkedik. Néhány tőzsde, mint a lengyel és az olasz vallási ünnep miatt zárva lesz ma.

Itthon a BUX index 0,9 százalékkal esik, az OTP 1,9, a Richter 0,9 százalékkal megy le. A Mol 0,4, a 4iG 1,8 százalékkal drágul. A Telekom is fél százalékkal esik, pedig a cég egyik vezérigazgató-helyettese 3,2 millió forintért vásárolt a részvényekből.

Árfolyam

Rontották Magyarország kilátásait, esik a forint

Az S&P hitelminősítő péntek este negatívra rontotta Magyarország adósságainak kilátásait, ennek tudják be, hogy a forint ma süllyedni kezdett. Az euró akkorát ugrott, amekkorát ritkán látni, több mint öt forinttal lett drágább péntek délutánhoz képest, és átlépte a 398 forintot is. Ez 1,3 százalékos gyengülés. (Most éppen 397,70.)

Az euró forintban és dollárban. Forrás: Tradingview.com
Az euró forintban és dollárban. Forrás: Tradingview.com

A dollár erősödése a nemzetközi piacokon szintén nem szokott jót tenni a forintnak, ma pedig fél százalékkal megy fel a dollárindex (DX). Egy dollárért ma 390 forintot is kellett adni. A lengyel zloty és a cseh korona eközben csak jóval kisebb mértékben, 0,4, illetve 0,2 százalékkal gyengült.

Meglepetés-e a minősítésünk romlása?

Péntek este stabilról negatívra csökkentette a magyar államadósság kilátását az S&P, a lépés hátterében az EU és Magyarország között zajló jogállami vita és az uniós pénzügyi támogatások esetleges kiesése áll – írta az Erste Befektetési Zrt. Emellett veszélyt jelent az orosz földgázellátással szembeni sebezhetőség is. A brókercég véleménye szerint

ez a lépés kissé negatív meglepetés, miután a Fitch hetekkel ezelőtt változatlanul hagyta a minősítést és a kilátásokat. Másrészt a fent említett sebezhetőségek és költségvetési problémák ismertek voltak, s azért sejthető volt, hogy ennek következménye lesz.

Illusztráció. Fotó: Depositphotos
Illusztráció. Fotó: Depositphotos

Jön a Merge, 2000 dollár felett az ether

A hétvégén többször is elérte a 2000 dolláros, fontos határt az ether árfolyama, de nem tudott tartósan efelett maradni. Ma jelentősebb süllyedés látszik a piacon, a bitcoin két százalékkal esett és kevéssel 24 ezer dollár felett áll. Az ether öt százalékkal 1907 dollárra esett le. Az ether csaknem két és fél hónapja, május legvégén volt utoljára 2000 dollár felett.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Lehet, hogy korábban, szeptember 19 helyett már szeptember 10-én jön a Merge, az Ethereum-lánc nagy reformja. Ugyanakkor valószínű, hogy az Ethereum-bányászok egy része az eredeti rendszert is továbbviszi, tehát el fog ágazni a blokklánc kétfelé. Erre egyébként volt már korábban is példa, így született az ETC (Ethereum Classic).

Mennyit költenek az amerikaiak?

Öt fontosabb dologra figyelnek a héten a befektetők az Investing.com szerint.

  • Amerikai kiskereskedelmi forgalom: szerdán teszik közzé a júliusi adatokat.
  • Kiskereskedelmi cégek bevételei: A Walmart és a Home Depot kedden, a Target és a Lowe’s szerdán számol be második negyedéves eredményéről. A befektetők pedig kíváncsian várják, mit mondanak a növekvő árnyomásról és az ellátási láncok problémáiról. Mind a Walmart, mind a Target csökkentette előrejelzéseit a közelmúltban.
  • A Fed jegyzőkönyve: Szerdán este teszik közzé a júliusi ülés jegyzőkönyvét. Ami azért kerül reflektorfénybe, mert az elmúlt két hét gazdasági adatai felerősítették a befektetők reményét, hogy a központi bank képes a “puha landolás” levezénylésére. (Vagyis az infláció csökkentésére nagyobb recesszió kiváltása nélkül.)
  • Egyesült Királyság: A következő napokban inflációs, kiskereskedelmi értékesítési és foglalkoztatási adatok jönnek.
  • Kamatemelések: Az új-zélandi jegybank várhatóan 50 bázisponttal emeli a kamatlábakat szerdán. A norvég központi bank csütörtökön várhatóan szintén emel.

Sohasem látott profit az olajból

Rekordprofitról számolt be be a Saudi Aramco, a negyedéves adózott eredmény 90 százalékkal emelkedett 48,4 milliárd dollárra – írta a KBC Equitas.

Ekkora negyedéves profitot pedig tőzsdén jegyzett társaság még nem ért el.

A bevételekből további beruházásokat és adósságcsökkentést is tervez a vállalat. A Saudi Aramco a következő években az olajkereslet növekedésére számít.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG