2p
Nagyon várták a tőkepiacokon Janet Yellen Fed-elnök pénteki megnyilatkozását, mégsem okozott nagyobb felfordulást a piacokon, egyedül a dollár kezdett ütemesen erősödni. Nálunk nagyot esett az OTP, tartotta magát a Mol és a forint.

Bátorítóak az amerikai munkaerőpiacon az elmúlt időszakban bekövetkezett változások, de a recesszió ütötte sebek még nem gyógyultak be teljesen - mondta az amerikai jegybankrendszer (Fed) elnöke pénteken az egyesült államokbeli Jackson Hole-ban. Ezzel az MTI szerint feltehetően arra utalt, hogy indokolt a Fed laza monetáris politikájának a folytatása.

Ez azt jelenti, hogy a gazdaságélénkítő célú eszközvásárlások – az úgynevezett "mennyiségi enyhítés", QE – októberi kifutása után még szükség lesz a csaknem hat éve történelmi mélyponton lévő, zéró közeli amerikai alapkamat fenntartására. Ez akár optimizmust is okozhatott volna a piacokon, mert az alacsony kamat rendszerint jót tesz a részvénypiacoknak, de nem igazán volt reakció, vagy ha igen, ellentétes.

A Fed-elnöknek a Wyoming állambeli hegyi üdülőhelyen kezdődött nemzetközi konferencián elmondott beszédét feszülten várták a piacok szerte a világon. Az amerikai részvényindexek azonban maradtak szerény mínuszban, a Bloomberg szerint a kötvények is alig változtak. A dollár viszont erősödni kezdett az euróhoz képest, 1,3280 környékéről 1,3230 környékére esett a keresztárfolyam. Ezen a szinten utoljára tavaly szeptemberben volt.

Itthon a reggeli biztató kezdés után egész nap borongós volt a részvénypiaci klíma, amint egyébként a többi európai tőzsdén is. Az OTP, nem tudni mennyiben az orosz-ukrán feszültségek és mennyiben a hazai devizahiteles-szappanopera miatt, a nap első felében órákig csak lefelé csorgott, majd délután lényegében lent a gödörben pattogott. A 4028 forintos záróár 3,17 százalékos esést jelent.

A Mol és a Richter 1-2 ezrelékes pluszban végzett, 11 900, illetve 3940 forinton, a Magyar Telekom pedig egy forinttal 375 forintra esett. A forint erősödött, hiszen míg csütörtökön inkább a 314 forintos szintet kerülgette az euró, addig péntek késő délután 313,10 volt az árfolyam, sőt korábban 313 alá is benézett.

További árfolyamok

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG