5p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Médiacirkusznak tűnnek majd az elkövetkező napok a devizahiteles ügyekben: érdemi döntést legfeljebb a Kúria hozhat majd hasonlatosságok alapján, de legyen bármilyen szintű is a bankok pervesztése az érdemi kérdés, az elszámolás politikai (parlamenti) hatáskör marad.

"Elnézést, Virág elvtárs, ez már az ítélet" - kicsit Bacsó Péter A Tanú című filmjének mondata ugrik be azt követően, hogy a Fővárosi Törvényszék a kereset beadását követő 4. munkanapon már meg is hozta első - nem jogerős - döntését a devizahitelek egyoldalú szerződésmódosításainak tisztességtelenségét  kimondó vélelmet megdönteni kívánó perben.

Érdemi elbírálás?

Dőreség lenne azt hinni, hogy a bíróság a rendelkezésére álló szűk határidőn belül  - a kereset befogádását követően 8 napon belül tárgyalást kell tartani, és harminc napon belül döntést hozni - érdemi bizonyítást fog lefolytatni a nagy tömegben érkező perek kapcsán. Erre utal, hogy hiába Matolcsy György jegybankelnök ajánlkozása, a bírók nem kértek az MNB szakértelméből, ők "csípőből" el tudják dönteni, mit és hogyan kellett volna csinálni. Lehet vitatkozni ezzel, a jogállamiság és a tisztességes eljárás elvére lehet hivatkozni, de itt most másról van szó. Politikáról.

A mai és a soron következő döntéseket megalapozza az a korábbi, 2012-es kúriai határozat, amely alapján a nemcsak a jogban, de a banküzemtanban is jártas jogászok szerint jó eséllyel ma (és a jövőben sem) egyetlen fogyasztói hitelszerződést nem lehet megkötni, mivel valamilyen ponton biztos beleakad a 7 ismérvből álló feltétel-listába. Tudta ezt jól Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője, amikor megelőlegezte, hogy - hacsak a törvényalkotó nem emel ésszerű korlátokat a közgazdasági (banküzemtani) érvek védelmében - a bankok által indított perek rendre elbuknak majd. (Azzal ugyanakkor, hogy ennek következtében jelenleg nincs egyetlen érvényes ÁSZF sem a bankokban, azaz, elvben csak "tisztességtelen" szerződést lehet kötni, láthatóan senki nem akar foglalkozni...)  De nem csak a devizahiteles perek járnak majd így, hiszen a törvény valamennyi fogyasztói hitelszerződésre, így a forinthitelekre is kiterjed - emiatt furcsa, hogy Varga Mihály ezzel kapcsolatban, mint kvázi opciós lehetőségről szólt.

A sajtó öles betűkkel ad majd hírt arról, hogy az adott nap épp hány bank keresetét utasította el a Fővárosi Törvényszék, az eredmények kapcsán megszólal majd az önkormányzati választásokra készülő politika is. Hihetetlen jó lesz újságírónak lenni Magyarországon.

Kenyeret (olcsóbb törlesztőt), de főleg cirkuszt a népnek!

Közben meg, mindenki tudja, hogy a történet nem itt, első fokon fog eldőlni. A bankok annak rendje és módja szerint vesztenek itt, majd jó eséllyel másodfokon is. A végső szó a Kúria felülvizsgálati eljárása során következik majd be. Ez a plénum a jogszabály alapján akár 2 hét múlva is össze tud ülni, azonban, ha az eljárásjogi határidőket a felek betartják, a nagy jelentőségű döntés(ek)re leghamarabb szeptember közepén kerülhet sor, de ad absurdum átcsúszhatunk a helyhatósági kampány utáni időre is. A Kúria előtt addigra már jó eséllyel 3-4-5 olyan közel egyforma érv-csomag fog megjelenni, amely alapján viszonylag szélesebb banki kört érintően lehet majd érdemben is vizsgálódni - már ha valaki akar egyáltalán ezzel foglalkozni.

Az igazi döntés helye

A mostani médiacirkusz ugyanis alapjaiban teljesen értelmetlen. Mert bárhogy is dönt a bíróság az egyoldalú kamatemelések kapcsán, arról, hogy annak nyomán mit és mennyit, milyen módon kell megfizetnie a hitelintézeteknek, arról nem a bíróság, hanem a Parlament dönt majd - kiegészítve a csomagot akár a forintosítás kérdésével is.

Az ottani döntést pedig már mindenképp megelőzi majd egy komoly matek. Mert persze, hogy hálás dolog és politikailag kifizetődő a bankok rugdosása, de hitelezés nélkül nem megy a gazdaság, nem boldogul a polgár. Az adósmentés és a bankszektor status quo-jának megváltoztatását összekötni persze érdemes, a veszteséget még a korábbi tulajok viszik, míg az új szereplők "tisztán" belépve jobb gazdasági helyzetben nagyot nyerhetnek. De azzal is mindenki tisztában van. hogy a magyar gazdaság nem tudja Münchausen báróként kirángatni magát a jelen helyzetből, amelyet leginkább a tőke (forrás)hiány jellemez. A magyar bankok nem tudnak több hitelezhető forrást gyűjteni - főleg nem úgy, hogy közben nekik is az államháztartás finanszírozásáért remegő állammal kell versengeniük minden, a lakosság által félretenni tudott forintért.

Az MNB új ruhája (szerepe)

Tehát az elszámolás kapcsán már komoly matek következik - persze az elvesztett perek zöme komoly nyomásgyakorló érv lehet az egyeztetéseken. Ám az is jól látszik, hogy a matekban bizonnyal kiemelt szerepet kap majd a kormányzati oldalon a jegybank is, amellyel kapcsolatban hiba lenne nem észrevenni, hogy viszonylag konzekvensen tartja magát a 600-900 milliárdos banki veszteségadathoz. Mintha valamit előzőleg jól kiszámoltak volna....

Tehát: örömködjünk a következő hetekben azon, hogy a bankok jól megkapják a magukét, de azért lássuk azt, hogy a Kúria döntéséig ez az egész inkább színjáték, cirkusz a népnek. Ráadásul vigyázó szemünket a bíróságok helyett sokkal inkább a szeptember 10-én esedékes tapolcai Fidesz-frakcióülésre érdemes függesztenünk - ott sokkal több dőlhet el, mint a bírósági tárgyalótermekben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Kartelleztek a bankok: rekord méretű bírság született
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 15:45
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR) – közölte vasárnap a hatóság.
Pénzügyi szektor Soha nem tartoztak még ennyivel a magyar háztartások a bankoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 16:25
Rekordmagas szintre emelkedett a magyar háztartások banki hitelállománya: elérte a 13 497 milliárd forintot – derül ki a Bankmonitor elemzéséből. Ez azt jelenti, hogy elméletben minden magyarra nagyjából 1,4 millió forintnyi banki tartozás jutna.
Pénzügyi szektor NAV: ma éjfélkor jár le a határidő
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:46
A NAV ma éjfélig mintegy 400 ezer cégtől vár tao-, és több mint 100 ezer társaságtól kivabevallást.
Pénzügyi szektor Megduplázták a lakáshitelek törlesztésére fordított pénzt az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. május 29. 12:43
Csak az első negyedévben több mint 1,7 milliárd forint egészségpénztári megtakarítást fordítottak lakáshitel-törlesztésre a tagok, kétszer annyit, mint 2025 első három hónapjában – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakba tízezrek léptek be egy év alatt, és jelentősen nőttek a befizetések is.
Pénzügyi szektor Megint rekordott szállított – lepipálja a konkurenciát ez a hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 12:29
A bővülő eredmény a szektor átlagához képest is kiemelkedő.
Pénzügyi szektor A devizavétel most észszerűbbnek tűnik, mint a forintbefektetés
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 13:51
A Blochamps Capital szerint a 3 legnagyobb hitelminősítő rövid távon még kivárhat Magyarországgal kapcsolatban, ugyanakkor egyre nehezebb olyan piaci érvet találni, amely tartósan a mostaninál erősebb forint mellett szólna. Bár a nominális árfolyam potenciális hatása a magyar gazdaságpolitikai vitákban sokszor jelentősen túlbecsült-, mégis fontos sarokpont a vállalkozásoknak, hogy az EU-pénzek megszerzésének kérdése, a költségvetési pálya és a kamatkülönbözet alakulása ősszel újra nyomás alá helyezhetik a hazai devizát. Ez pedig a vagyonosok mellett a nyaralásra készülő lakossági ügyfelek valutavásárlási kedvét erősíti.
Pénzügyi szektor A Revolut Bank megkezdi a magyar bankszámlák bevezetését az új ügyfelek számára
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 12:17
A magyar bankszámlák bevezetése újabb lépést jelent a Revolut stratégiájában.
Pénzügyi szektor Bizalmi vagyonkezelési kisokos – napirenden az új kormánynál
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 16:54
A kormány szigorítaná a bizalmi vagyonkezelés adóelőnyeit, de magát a jogi eszközt megtartaná. Az igazi kérdés: hogyan lehet úgy kiszűrni az adótrükközést, hogy közben ne csapja agyon a szabályozás azokat a családi konstrukciókat is, amelyek valóban a generációváltást vagy a vagyon hosszú távú megőrzését szolgálják? Dr. Horváth Balázs, az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés sokkal összetettebb, mint sejtenénk.
Pénzügyi szektor Ilyenek lesznek a fizetések a jövőben
Herman Bernadett | 2026. május 19. 14:55
Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard. 
Pénzügyi szektor A megemelt mértékű bankadó hatása látszik a K&H negyedéves számain
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 13:10
A Bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG