3p
Lezárult egy szavazás, az olvasóink a tegeződés-magázódás kérdésében foglaltak állást. Következő kérdésünk, mit gondolnak az olvasók a forint árfolyamáról. Az ilyen vélekedések ugyanis sokszor önbeteljesítő jóslatként képesek működni.

Nemrég hosszú idő óta először láttam, hogy egy pénzváltó előtt fél tucatnyian állnak sorba, még egy közepesen forgalmas helyen is. Hogy ez mennyiben a kezdődő nyaralási szezonnak tudható be, és mennyiben az ismét a 325-ös szintnek feszülő euróárnak, persze nehéz megállapítani.

De itt az ideje feltenni a kérdést, merre tovább, forint? Erről készítettünk tehát új szavazást. Hogy mennyi értelme van megszavaztatni egy jövőbeli árfolyamot? Nagyon is sok.

Az infláció például magasabb lehet, ha mindenki emelkedő inflációra számít. A kereskedők hajlamosabbak emelni az árakat, a vásárlók pedig hajlamosabbak ezt zokszó nélkül megfizetni. A dolgozók is bátrabban fognak bérkövetelésekkel előállni.

Friss árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Önbeteljesítő jóslatok

A devizánk áránál pedig, ha mindenki gyengülésre számít, sokan fognak eurót venni, ami árfelhajtó hatású. Ha többen vesznek valamit, mert a drágulására számítanak, a nagyobb kereslet miatt az egész önbeteljesítő jóslatként is működhet. Érdemes lehet tehát jövő héten visszajönni erre a cikkre, és megnézni, mit vár a többség a szavazás szerint.

Persze a forint árfolyamának kialakulásában csak az egyik tényező a magyar lakosság viselkedése. A vállalatok, a pénzintézetek, a jegybank és a külföldi intézményi befektetők szerepe valószínűleg nagyobb, legalábbis egyes szituációkban.

Megtartanánk a magázódást

Előző szavazásunk a tegezésről-magázásról szólt. Azt szerettük volna tudni, hogy olvasóink szeretnek-e magázódni, esetleg inkább megszabadulnának ettől az udvariassági formulától. Az olvasók 47 százaléka megtartaná ezt a nyelvben, sőt további 7 százalékot inkább a tegezés zavar.

Csak 17 százalék nem tartja kívánatosnak. Következésképpen a többség kedveli, vagy pedig szükségesnek tartja a magázódást.

Tetszik a tetszikezés?

További 18 százalék válaszolt úgy, hogy majd kihal magától a magázódás, ha akar – vélhetően ők a nyelv szerves fejlődését támogatják. Nyolc százalék utalt arra, hogy a “tetszikezés” zavarja leginkább (“Hány évesnek tetszik lenni?”). Két százalék mondta, hogy “Who cares”. (“Kit érdekel”, angolul.) Az utóbbiak vélhetően külföldön élnek.

Szavazni és hozzászólni itt, ebben a cikkben lehet, vagy mindenkor a címoldalunkon jobbra alul. Az előző szavazást is beletettük ebbe a cikkbe, ha valaki még meg szeretné válaszolni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG