3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ma szépen emelkedtek a tőzsdék a legtöbb országban. Európában a bankrészvényeseket a két német óriás fúziójának lehetősége izgatta, az OTP is szépen húzott. Esik a Boeing a hétvégi repülőbaleset miatt. Tíz éve volt a Lehman-krach abszolút alja, azóta a BUX négyszereződött.

Tíz éve, 2009. március 9-én volt a Lehman Brothers összeomlása utáni tőzsdei krach mélypontja, azóta nem voltak olyan alacsonyan a fontosabb tőzsdeindexek. A magyar BUX index például akkor tízezer pontra esett, ma azonban ennek több mint négyszeresén, 40 819 ponton zárt. (Ez évi 15,1 százalékos hozam.) Ezen évforduló alkalmából jó volt a hangulat a világ fontosabb tőzsdéin, ami azonban különböző okoknak köszönhető.

Európában főleg a Deutsche Bank és a Commerzbank esetleges fúziójával kapcsolatos spekuláció húzta fel az indexeket. A két óriásbank részvénye öt és hét százalékkal ugrott meg. A német DAX 0,8, a francia CAC 0,7, a brit index 0,4 százalékkal emelkedett. Utóbbi annak ellenére, hogy a Brexit körüli vita inkább durvulni, mint csitulni látszik.

Az USA-ban öt nap esés után végre szintén felfelé mennek az indexek, a technológiai papírok jelentik a húzóerőt. Az Apple például az egyik nagybank felminősítése nyomán emelkedett 3,3 százalékot. Az Nvidia hét százalékkal emelkedik egy hétmilliárd dolláros fúzió tető alá hozása nyomán. Az S&P 500 index 1,3, a technológiai Nasdaq Composite 1,9, a Dow Jones Ipari 0,6 százalékkal emelkedik.

Szenved a Boeing

Az ipari indexet főleg az húzza vissza, hogy egy 737 MAX 8 típusú repülőgép hétvégi katasztrófája miatt a Boeing részvényei tíz százalékos mínuszban is voltak. Később ez mérséklődött mintegy hét százalékra. Ez az újabb repülőgéptípus egyelőre nem repülhet.

A BUX index is 1,3 százalékkal emelkedik, ebben az OTP két és fél százalékos ugrásának van komoly szerepe. A bankpapír 12 100-ra menetelt, ami igen közel van a csütörtökön beállított 12 200 forintos történelmi csúcshoz. A Mol 0,7 százalékkal 3280-ra, a Richter 1,8 százalékkal 5310-re ment fel.

További árfolyamok itt láthatók

A Konzum hét, az Opus 2,7 százalékkal esik, miután közzétették a két papír átváltási arányát az egyesülésnél. A forint kissé gyengült, 315,60 az euró.

Török, kínai gondok

A kínai autóeladások mélyponton vannak, de ez most nem lombozta le a befektetőket. Talán azért, mert múlt héten a gyenge kínai adatok már okoztak süllyedést a részvényárfolyamokban. Törökország viszont recesszióba süllyedt, sok-sok év óta óta először.

Az óriási méretű norvég vagyonalap eladja olajtársaságokban levő részvénycsomagjaki egy részét. Ez átmeneti esést okozott több olajcégnél, de mostanára mintha megnyugodtak volna az árfolyamok.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45850 45850 46780 -0,84% 0 0 18 242 792 150 HUF 2026-09-22 17:09:36
MOL 5110 5100 5230 -1,26% 0 0 4 270 400 090 HUF 2026-09-22 17:07:54
MTELEKOM 2548 2540 2578 -0,23% 0 0 956 461 888 HUF 2026-09-22 17:12:34
RICHTER 12600 12600 12910 -2,33% 0 0 2 675 316 770 HUF 2026-09-22 17:06:05
OPUS 290 285 293 +1,05% 0 0 36 040 404 HUF 2026-09-22 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lehet, hogy rémálmai lesznek a forintnak ilyen nap után
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:41
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedd kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem sírja vissza ezt a napot a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 17:37
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1653,87 pontos, 1,08 százalékos csökkenéssel 151 342,76 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru A tengerentúli tőzsdéknek spenót is volt a reggeli turmixukban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:08
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Egy legény van talpon a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,18 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól ment a pesti tőzsde kedd délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 11:59
Csak a Richter-papírok vannak mínuszban.
Részvény / Deviza / Áru Hiába a 100 dollár alatti olajár, tragikus fordulat érik
Czwick Dávid | 2026. szeptember 22. 10:41
Bár az idén látott brutális drágulás után újra tartósabban 100 dollár alá kerülhet az olaj hordónkénti ára, a piaci fellélegzés csúfos véget érhet. A háttérben ugyanis drámai és környezeti szempontból katasztrofális folyamat zajlik: a legfrissebb nemzetközi előrejelzések szerint a globális szénkereslettel idén tragikus módon valami olyan történt, amire sokan talán már nem is számítottak. A fejleménynek az iparági szereplőkön kívül senki nem örülhet igazán. Az egyre nehezebben kontrollálható iráni háború pedig továbbra is vadul rángathatja a nyersanyagárakat.
Részvény / Deviza / Áru Felpörögtek az európai tőzsdék, de az olajár is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:06
Így indult a kereskedés kedden.
Részvény / Deviza / Áru Mit ér a forint kedd reggel? Ennyit kell adni egy euróért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 07:53
A legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Raliztak egyet New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 06:38
Így zárt a Wall Street.
Részvény / Deviza / Áru Az európai tőzsdéknek jól esett a mai nap
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 18:38
Emelkedéssel zártak a főbb tőzsdemutatók.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG