3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az elmúlt másfél évben az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások hiába húzódtak már-már a végtelenségig, Donald Trump rendre meg tudta állítani az eséseket, ha a befektetők el is bizonytalanodtak. Most azonban nem segített ő sem, ami sajtóhírek szerint teljesen kiborította az elnököt.
Donald Trump, az USA elnöke

A hétfőn szabadesésben zuhantak a részvénypiacok, az amerikai elnök erre még aznap este próbálta megnyugtatni a piacokat. Donald Trump akkor azt közölte, hogy 2,5 milliárd dollárt kért a kongresszustól a koronavírus elleni harcra - jelentette be hétfőn este a Fehér Ház. Közleményében Rachel Semmel, a Fehér Ház gazdálkodási és költségvetési hivatalának szóvivőnője közölte, hogy az összegből egymilliárd dollárt fordítanak a vírus elleni vakcina kifejlesztésére, a további összeget pedig műszerek és egyéb orvosi berendezések vásárlására költik. A hétfőn Indiában tartózkodó Trump Twitteren akkor írta, hogy a koronavírus ellenőrzését "nagyon is kézben tartjuk az Egyesült Államokban", így indokolatlannak látta már a hétfői tőzsdei zuhanást is.

Ezek után jött kedden az újabb hidegzuhany, amikor a hétfői 3 százalék feletti bukókat megismételték a Wall Street legfontosabb mutatói. Ehhez hasonló súlyos, két egymást követő napi esésre 2018-ban volt utoljára példa. A keddi zuhanáshoz egyes vélemények szerint az is hozzájárult, hogy számos egészségügyi szakértő – köztük az amerikai járványügyi hivatal jelenlegi és korábbi vezetője is - úgy vélekedett kedden, hogy a vírus hamarosan az Egyesült Államokban is tömegesen megjelenhet. Talán nem meglepő, hogy a befektetők defenzív stratégiát választva inkább szabadultak a részvényeiktől.

A pánikhangulat miatt Donald Trump állítólag előzetesen arra figyelmeztette az érintetteket, hogy tartózkodjanak a vírus hatásának előrejelzésétől, ugyanis tartott attól, hogy emiatt tovább zuhannak majd a piacok. Többen azonban nem követték ezt az irányt, és igyekeztek az amerikai közvéleményt tájékoztatni a fejleményekről, és fel akarták készíteni az embereket a várható negatív következményekre. Mindez viszont nagyon nem volt az elnök ínyére, és a Washington Postnak két bennfentes is arról számolt be, hogy az elnök tombolt mérgében.

Az elnök mellett annak gazdasági tanácsadója is mindent megtett, hogy enyhítse a járvány miatti pánikot. Larry Kudlow arról beszélt, hogy Kínában a járvány aligha tart sokáig. Ezt a vélekedést akár az is alátámaszthatja, hogy Kínában úgy tűnik immár kevesebb új fertőzés van, mint a világ más részein. Trump gazdasági tanácsadója szerint a piac jelentős piaci esés jó lehetőséget kínál azoknak a befektetőknek, akik hosszú távon gondolkoznak, számos részvény ugyanis hirtelen kedvező szintre esett.

A pozitív kommentárok súlyát csökkenti, hogy egyelőre a koronavírus globális hatásairól nem jelenetek meg becslések, de a nagy tőzsdei vállalatok közül is kevés adott pontos prognózist. Az Apple ugyan egy bő hete kiadott egy figyelmeztetést, amelyben jelezte, hogy az első negyedéves számai elmaradnak majd a tervezett szintektől, ám hogy mennyivel esnek vissza, azt nem közölték. Egy Kínában erősen érintett másik nagyvállalat, az Adidas is arról számolt be, hogy a járvány miatt csökkent a távol-keleti piacokon a bevétele, arról azonban, hogy mennyivel, semmi nem derült ki. Ha valóban csak egy kisebb megingás lesz a mostani, akkor akár tényleg jó beszállót adhatott a piac. Ugyanakkor sokan inkább kivárnak, mert ha valóban megjelenik az Egyesült Államokban, akkor egy újabb negatív hullám jöhet a piacokon.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44650 44500 45650 -1,30% 0 0 15 084 642 110 HUF 2026-09-01 17:14:23
MOL 5085 5040 5125 +0,59% 0 0 2 501 965 420 HUF 2026-09-01 17:13:39
MTELEKOM 2578 2522 2578 +1,90% 0 0 558 965 484 HUF 2026-09-01 17:05:25
RICHTER 13110 13030 13230 -0,15% 0 0 2 099 373 440 HUF 2026-09-01 17:05:17
OPUS 320 309 320 +0,31% 0 0 11 530 483 HUF 2026-09-01 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 18:08
Több mint 15 milliárdos forgalomban végül 1,3 százalékot esett az OTP-papírok értéke kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a Brent olaj és az európai gáz ára, mínuszban nyitott a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 16:28
A Brent olaj hordónkénti ára közel 5 százalékkal emelkedett, mindhárom vezető amerikai tőzsdeindex gyengüléssel nyitotta a keddi kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 14:57
Több mint másfél százalékkal emelkedett délutánig az OTP-árfolyam, a BUX-index is zölden világít.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta ma a rövidebbet, de nem meggyőző az összkép sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 12:49
Félidőhöz közelít a Budapesti Értéktőzsde mai kereskedése.
Részvény / Deviza / Áru Meghódította a Shein a világot, de a pénzpiac egyelőre nagy falat neki
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:51
Komoly zuhanással indított sokak kedvenc olcsó shopja.
Részvény / Deviza / Áru Visszaültek a padba a kereskedők is – így indult szeptember a tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:38
Nem annyira díjazták, hogy elkezdődött az ősz a naptár szerint.
Részvény / Deviza / Áru Kipukkadt: elérhetetlen luxussá válhat a partikellékek királya
Czwick Dávid | 2026. szeptember 1. 10:23
Könnyedén elillanhat az egyik legnépszerűbb szórakozás: a  tengerentúli geopolitikai feszültségek miatt olyan mértékű a héliumhiány, hogy a zsúrok és fesztiválok elmaradhatatlan partikelléke hamarosan méregdrága luxuscikké válhat. Donald Trump legújabb lépései és a kereskedelmi ütésváltások újabb csapást mértek a globális ellátási láncokra – ráadásul a hélium drágulása a szórakoztatóiparon túl a high-tech szektornak és az egészségügynek is kőkemény fejtörést okoz. 
Részvény / Deviza / Áru Nem tágít, miután begyulladt a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:34
Ezzel indított kedden a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Bezárt a bazár: unja a piac az iráni csatákat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:07
Szabadultak a kereskedők a legtöbb papíról a részvénypiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig mocorgott valamit a forint a hónap utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 20:02
Minimális pluszban fejezte be a napot a magyar deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG