6p
Tovább vágtatnak az amerikai tőzsdeindexek, sajnos a magyar piac úgy tűnik, nem bírja tartani ezt a tempót.

Vegyes volt hétfőn a hangulat a nagy nemzetközi piacokon. London kivételével enyhe csökkenéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn. A londoni FTSE-100 mutató 0,39 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,24 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,02 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 0,52 százalékkal, Madridban pedig 0,31 százalékkal csökkent az irányadó mutató. A hét első napján a magyar piac minimális erősödéssel zárt: a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,38 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 45 447,52 ponton fejezte be a napot. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.

A Wall Streeten újabb történelmi csúcsokat láthattunk. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 82,13 ponttal, 0,28 százalékkal, 28 905,9 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutatója 22,72 ponttal, 0,70 százalékkal erősödött és 3288,07 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 95,07 ponttal, 1,04 százalékkal lépett feljebb, és 9273,93 ponton zárt.

Kedden is visszafogott volt a hangulat, igaz a nagy európai piacokon felfele mozdultak az árak. Nem így a BÉT-en, ahol az index újra lejtőre került, és a hétfői kis pluszt a délelőtti órákban elvesztette.

Miután rekordot rekordokra halmoznak (főleg az USA-ban) a piacok, felmerül, hogy meddig tart az optimizmus, mikor jön egy korrekció. A szakértők szerint a most kezdődő vállalati jelentési szezon, ami ebből a szempontból változást hozhat. Lássuk mire kell még figyelni!

1; Nagy gesztust tett Trump Kína felé

Az amerikai kormányzat megszüntette Kína árfolyammanipulátor besorolását - jelentette be helyi idő szerint hétfőn Washingtonban Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter. A döntéssel az amerikai kormányzat tavaly nyáron hozott, és az Egyesült Államokban is sok szakértő által ellentmondásosnak ítélt döntését változtatta meg. Az amerikai pénzügyminisztérium ugyanis még augusztusban - amikor a kereskedelmi vita miatt jócskán megromlott az amerikai-kínai viszony - azt jelentette be, hogy Peking manipulálja, azaz érdekeinek megfelelően csökkenti nemzeti valutája értékét. A jüan dollárhoz viszonyított árfolyama tavaly augusztusban a 7 jüanos küszöb alá esett.

2; Tovább csökkenhetett az amerikai cégek profitja

Kedden indul a gyorsjelentési szezon a tengerentúlon a Citigroup a J.P.Morgan és a Delta Air Lines negyedéves számainak közzétételével. Az elemzői konszenzus az S&P 500 index tagjainak esetében 2 százalékos profitcsökkenést jelez előre. Ez azt jelentené, hogy 2016 óta először zsugorodik a profit négy egymást követő negyedévben, írta reggeli hírlevelében az Equilor. A legjobb eredmény a közműszektor vállalataitól várható, itt 19,5 százalékos profitnövekedéssel számolnak az elemzők, ami elsősorban a független és a megújuló energiát termelő cégek sikerének köszönhető. Emellett a pénzügyi és az egészségügyi szektor is 5 százalék feletti profitnövekedésről számolhat be. A negyedév legnagyobb vesztesei az energiacégek voltak valószínűleg, itt közel 37 százalékos profitcsökkenést várnak, míg a nyersanyag szektor eredménye is 10 százalék felett csökkenhetett.

Ugyanakkor, ahogy hétfői írásunkban szerepelt sok elemző optimista. A The Wall Street Journal szerint a rózsaszín gazdasági kilátások, a kereskedelmi megállapodás és a laza jegybankok hármasa fűti a részvénypiaci optimizmust. A befektetők úgy gondolják, hogy a negyedik negyedévben a vállalatok nyeresége jól alakult, és a világgazdaság 2020-ban ismét erőre kap. Ez fordulat a tavalyi évhez képest, 2019 elején ugyanis több sztárcég, köztük az Apple és a Delta Air Lines bevétel-figyelmeztetései súlyosbították a magasabb kamatlábak és az emelkedő vámtarifák által kiváltott recessziós félelmeket. Ám a Fed három tavalyi kamatcsökkentése és az USA és Kína közötti kereskedelmi tárgyalások erőteljes ralit okoztak.

3; Magas a magyar infláció

A fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig 4,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz képest decemberben 0,3 százalékkal emelkedtek az árak. A maginfláció tavaly decemberben 3,9 százalékos volt 0,1 százalékponttal alacsonyabb a novemberinél. A KSH 2012 óta nem mért 4 százalékos inflációt, bár a tavaly áprilisi és májusi egyformán 3,9 százalék már megközelítette azt.

A most közölt 4 százalékos infláció azt jelenti, hogy az intézmények által is megvásárolható magyar állampapírok hozama reálértéken a korábbinál is alacsonyabb (valójában negatív reálhozamról beszélhetünk). A forint árfolyamára érdemlegesen hatnak az elérhető hozamok, így ebből a szempontból inkább a kurzust gyengítő hatása lesz az inflációnak.

4; Tovább olvad az OTP árfolyama

A múlt héten OTP árfolyama letörte a 15 000 forintos támaszt, és az optimistább hangulat ellenére nem sikerült a lélektani szint fölé kapaszkodni. Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője úgy látja, hogy amennyiben a 14 800 forintos szint is elesik, akkor a 14 500-14 600 forintos sávot célozhatja meg a bankpapír árfolyama. A keddi nyitást követően a 14800 alá csúszott a bankpapír, de szignifikáns gyengülést nem láthattunk.

Ezzel szemben a Richter új lokális csúcsra emelkedett, a következő fontosabb, de középtávon érvényes ellenállási szint 7000 forintnál húzódik. A Mol jegyzése továbbra is a 2850-2950 forintos, míg a Magyar Telekom árfolyama a 435-450 forintos sávban mozog.

5; Újabb jelentős elbocsátások az Opelnél

A már bejelentett elbocsátások felett további létszámcsökkentésre készül az Opel a német Handelsblatt vállalati belső és szakszervezeti forrásokra hivatkozó keddi jelentése alapján. A Bloomberg hírügynökség által is megerősített értesülések szerint a vállalat vezetése és a szakszervezetek több hónapig tartó egyeztetéseket követően az Opel németországi telephelyeinek megőrzését szem előtt tartva megállapodtak a már korábban bejelentett létszámcsökkentés feletti elbocsátások részleteiben. A létszámcsökkentés a Handelsblatt és a Bloomberg jelentése szerint 4100 alkalmazottat érinthet. A csökkentést korai nyugdíjazással és közös megegyezéssel tervezik megoldani. A csökkentés ellentételezésére a megmaradó állomány foglalkoztatási garanciáját 2023-ról 2025-ig hosszabbítják meg.

A francia PSA 2017-ben szerezte meg az ellenőrzést az Opel felett. Az Opel az elmúlt két évben már mintegy hétezer munkahely megszűntetését határozta el. A németországi Opel üzemekből már több mint hatezer alkalmazott távozott korai nyugdíjazással vagy közös megegyezéssel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40300 38200 40530 +6,42% 0 0 37 771 181 680 HUF 2026-10-09 17:12:47
MOL 5055 4956 5055 +1,10% 0 0 1 878 622 960 HUF 2026-10-09 17:06:41
MTELEKOM 2562 2512 2562 +1,26% 0 0 514 089 096 HUF 2026-10-09 17:05:27
RICHTER 12350 12210 12350 +1,23% 0 0 1 244 825 700 HUF 2026-10-09 17:07:31
OPUS 252 247 260 +0,80% 0 0 18 855 008 HUF 2026-10-09 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment a magyar tőzsde, több mint 6 százalékot ugrott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 17:47
Jelentős emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde: a BUX 3,28 százalékkal erősödött pénteken. A lendületet elsősorban az OTP adta, amelynek árfolyama 6,42 százalékkal emelkedett, miután a bank újabb, 50 milliárd forintos sajátrészvény-vásárlási programra kapott engedélyt.
Részvény / Deviza / Áru Magukhoz tértek az amerikai technológiai részvények
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 15:53
Pluszban kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt emelkedett a nyitást követően, miután a technológiai részvények visszapattantak az előző napi eladási hullám után.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment az OTP a tőzsdén, több mint 2500 forinttal drágult a részvény
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:44
Látványos ralit produkált pénteken az OTP a Budapesti Értéktőzsdén: a bankpapír árfolyama 6,76 százalékkal emelkedett délután fél háromig. A BUX indexet is jelentősen felhúzta a bankrészvény erősödése, miközben a Mol veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Kiugrik a bőréből, ha van OTP-részvénye
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 11:49
A Mol kicsit csökkent, a Magyar Telekom és a Richter kicsit nőtt, órisit megy az OTP.
Részvény / Deviza / Áru Visszavonulót fújtak: furcsa, aggasztó körülmény miatt nem vezetik be az amerikai tőzsde csodafegyverét
Czwick Dávid | 2026. október 9. 10:14
Amikor a világ legnagyobb határidős tőzsdéje a hatóságok és az iparági óriások nyomására hirtelen visszalép egy forradalmi újítástól, arra érdemes odafigyelni. Márpedig ez történt a Chicagói Fémtőzsdével (CME), amely a napokban fújta le a legújabb tőzsdei projektjét. Míg a szabályozott gigászok megtorpannak, addig a szürkezónás predikciós, azaz előrejelzési piacok neves képviselői gátlástalanul törnek előre – és korábban még Mark Zuckerberg is szimatot fogott.   
Részvény / Deviza / Áru Elindult a kereskedés a pesti tőzsdén, így alakulhatnak az árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 09:14
Egy kisebb mínusszal indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Csak nézünk, mint a moziban: ennyibe kerül az euró péntek reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 07:44
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben és heti eredménye is árfolyamnyereség felé tart.
Részvény / Deviza / Áru Nem minden New York-i bróker álma lesz édes
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:20
Így zárt a tőzsde a Wall Streeten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG