4p

Enyhe mínuszban vannak a tőzsdeindexek Európában, Ázsiában viszont az új Hong Kong-törvény ellenére is jó a hangulat. A BUX sem nagyon tér el az átlagtól, fél százalékkal süllyed, főleg az OTP húzza le. Tart a forint maratoni gyengülése, alaptőkét emel a CIG Pannónia.

Enyhe mínuszban vannak a tőzsdeindexek a világ nagy részén, a német, francia, holland és belga indexek 0,3-0,5 százalékkal süllyednek kevéssel fél tizenegy után. Kicsit nagyobb az esés Olaszországban és Londonban, egy százalék körüli. Az amerikai határidős részvényindexek is szerény mínuszban vannak, a tegnap esti jól sikerült zárás után.

Budapesten fél százalékos mínuszt jelez a tőzsdemutató, alig valamivel nagyobbat, mint Varsóban. Az OTP húzza le a piacot, 1,7 százalékkal, 11 270 forintra süllyedt. A Mol egy százalékkal, a Richter csak egytized százalékkal emelkedik. A Magyar Telekom is negyed százalékkal lett drágább.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A CIG Pannónia három százalékkal, 175 forintra drágult. Nagy tőkeemelést határozott ugyanis el a társaság még korábban, 6,3 milliárd forinttal, 9,4 milliárd forintra nő az alaptőkéje. Úgy, hogy a 33 forintos névértékű részvények névértéke 100 forintra nő. Az alaptőke-módosítással kapcsolatban a részvényeseknek nincs teendőjük, az a részvények számát sem érinti – jelentették be.

Kitartóan gyengül a forint

A forint árfolyama egy hetes folyamatos gyengülés után még mindig nem nyugodott meg. Az euró ma a 357 forintot ostromolja, újabb 80 fillérrel feljebb van, mint tegnap. Az MNB múlt heti, meglepetésszerű kamatcsökkentése óta devizánk lassan, de biztosan araszolgat lefelé. Kissé drágult az arany és az ezüst, egy százalék körüli mértékben süllyed az olaj árfolyama. Jól áll a réz, amely gyakran a gazdasági növekedési kilátásokat követi, viszonylag jó negyedévet fog zárni. Ebben azonban az is benne van, hogy Dél-Amerikában nagyon súlyos a járványhelyzet, ahonnét a világ termelésének nagy része származik.

Hong Kong rezignáltan tudomásul vette?

A tőkepiacok bizonytalanságát okozhatja az, hogy Kínában elfogadták az ellentmondásos “Hongkong-törvényt”. Ezzel ismét nőtt a valószínűsége annak, hogy az Amerikai Egyesült Államok megtorló lépéseket alkalmaz. Emellett ezzel tönkretehetik a város pénzügyiközpont-jellegét. A hongkongi Hang Seng tőzsdeindex ma alig változott, úgy tűnik, az információ már beépülhetett az árakba. A Shanghai Composite index viszont 0,8 százalékkal emelkedett, jó volt a hangulat Japánban, Koreában és Indiában is.

Mi lesz veled, turizmus?

Egy másik, a bizonytalanságot növelő tényezőnek a Bloomberg az utazások és a turizmus kérdéseit jelöli meg.

Az Európai Unió valószínűleg meg fogja hosszabbítani az Amerikai Egyesült Államokból érkezőkre vonatkozó beutazási korlátozásokat, legalább két héttel. Minden bizonnyal egészen addig, amíg az amerikai hatóságok úrrá nem lesznek a Covid-19 járványon. Viszont az EU július 1-jétől megszünteti a kínai beutazókra vonatkozó tilalmakat, azzal a feltétellel, hogy Peking is hasonló lépést rendel el.

Kontinensünkön belül is ellentmondásos a helyzet, például Görögország továbbra sem engedélyezi a Nagy-Britanniából és Svédországból érkező közvetlen repülőjáratokat, előreláthatólag legalább július 15-éig. A turizmusról, az utazási korlátozások fokozatos megszüntetéséről délelőtt itt írtunk.

Rossz negyedévre csodás negyedév jött

A világ részvénypiacait ábrázoló MSCI All Country World Index ebben a negyedévben mintegy 18 százalékkal mehet fel a Bloomberg szerint, ha nem történik ma jelentősebb elmozdulás. Ez 11 éve nem látott ugrás lenne, persze egyben a 2008 óta nem látott legrosszabb negyedév (az idei január-március) borzasztó rossz adatát követi - írta a Bloomberg.com.

Angela Merkel német kancellár a hétvégén támogatásáról biztosította az Európai Unió tervezett Covid-19 gazdasági ösztönzőcsomagját. A beszédet ráadásul a francia elnök, Emmanuel Macron társaságában tartotta. Nagy-Britanniában pedig azt várják, hogy a miniszterelnök ma infrastruktúra-fejlesztési programot indít.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG