Jó befektetés volt
A 90-es években sorra kerültek elő azok a részvények, melyek a spontán privatizáció, kárpótlási jegy-cserék, vagy az önkormányzatoknak történt állami juttatások során kerültek a piacra. Köztük volt többek között a Mol, a Telekom elődje (Matáv), de voltak olyan jónevű papírok is, mint a Chinoin gyógyszergyár. Sok részvény volt, és remekül lehetett őket forgalmazni, noha nem voltak a tőzsdén. A brókercégek vételi és eladási árfolyamot hirdettek rájuk a gazdasági napilapokban, fel lehetett őket hívni, adott esetben alkudni, és le lehetett bonyolítani aznap az ügyletet.
Miután sok jó részvény volt ezek között, melyek egy része, mint látjuk, később tőzsdére is került, általában érdemes volt venni ezekből. Előfordult olyan eset is, hogy egy cég kevéssé volt ismert. Ilyenkor, ha valaki elég élelmes volt, összegyűjtögette olcsón a papírokat, és a komolyabb csomagot egyben felkínálta a főtulajdonosnak, aki jó eséllyel meg is vette azt.
Kiszorultak
Mi ezzel szemben a helyzet most? Először is időközben szétválasztották a részvénytársaságokat nyílt és zárt társaságra, a nyíltaknak tőzsdén kell forogniuk, a zártakra viszont hirdetni sem szabad. Ez utóbbiak forgalmazása tehát megnehezült, szinte ellehetetlenült. Ha valaki ilyen papírral rendelkezik, az eladáshoz sokszor a többi részvényest kell megkérdeznie, esetükben van esély, hogy növelik részesedésüket. Őket viszont meg kell keresni, ami nem is egyszerű még a 21. század viszonyai között sem. A tőzsdei portálok fórumain lehet érdemes próbálkozni, hisz ott azért összegyűlnek a részvényesek, vagy meg kell keresni a főtulajdonost.
Költségek
További kellemetlenség, hogy a részvényt ugyanúgy számlán kell tartani, mint egy tőzsdeit, de a befektetési szolgáltatók sem szeretik ezeket, ezért kisebb-nagyobb díjat kérnek az őrzésük után, melyek sokszor jelentős számlavezetési díjak egészítenek ki. Mindemellé az eladáskor transzferdíj is jön, így ha valakinek kisebb mennyiségű tőzsdén kívüli részvénye van, jelentős költségekkel találkozik, melyek könnyedén mínuszba vihetik a számlát, és ez a mínusz igen gyorsan nagyobb lesz, mint a részvények vélelmezhető értéke. Ráadásul ilyenkor csapdába is eshetünk: ha nincs vevő, meg sem tudunk válni a papíroktól és a hozzá társuló horribilis éves költségektől.
Egy gyakorlatias dolgot mindenképpen célszerű megtenni ilyen esetben: meg kell nézni, melyik cég milyen feltételekkel fogadja és tárolja részvényeinket. Vannak szolgáltatók, akik szívesebben foglalkoznak ezzel és nem kérnek nagy díjat, és vannak, akiknek púp a hátukon, így méretes díjtételekkel ösztökélik a részvényest a távozásra.
Csak a bátraknak
Mindezek miatt meg kell fontolnunk, érdemes-e tőzsdén kívüli részvényekkel foglalkoznunk. Egy átlagos befektető nemigen kerül kapcsolatba ezekkel, de van egy eset, amikor akár szándékunkon kívül is beleragadhatunk egy ilyenbe. Ez akkor történik meg, ha van egy tőzsdei részvényünk, de kivezetik a tőzsdéről anélkül, hogy a fő tulajdonosnak vagy a cégnek kötelezően meg kellene vennie. Ennek tipikus esete a küszöbön álló Norbi Update kivezetés: aki nem adja el a papírt, amíg tőzsdén forog, később rosszabbul járhat az említett okok miatt.
Egy esetben javasolhatók az ilyen papírok: ha valaki nagyon tudatosan gyűjtögeti össze őket akár azzal a céllal, hogy később felajánlja egy tulajdonostársnak, esetleg külső befektetőnek, akár azért, hogy kisebbségi tulajdonosként részesüljön egy szép osztalékbevételből. Az ilyen befektetők rendszerint jól felmérik a kockázatokat, a felmerülő költségeket. Az átlagos kisbefektetőnek nem ajánljuk, de ha valaki jó stratégiát lát egy ilyenben, megpróbálkozhat vele.
Ismét egy lépéssel közelebb került Bulgária és Románia ahhoz, hogy teljes jogú schengeni tag legyen. 
