5p
A magyar építőipar lehetséges megmentőjeként gondoltunk évekkel ezelőtt a SZIT-ekre, ehhez képest egyetlen darab sem alakult 2011 óta. Most hirtelen valahonnan előkerült az ügy, és az életképtelen szabályozást elkezdik gatyába rázni - a végén még tényleg megalakulhat egy pár ilyen cég.

A szabályozott ingatlanbefektetési társaságoktól szóló 2011. évi CII. törvény szerint a SZIT egy olyan nyilvánosan működő, tőzsdén jegyzett részvénytársaság, amely a kis- és intézményi nagybefektetőktől összegyűjtött pénzügyi forrásokat elsősorban magyarországi bejegyzésű kereskedelmi és lakóingatlanokba fektetné be azért, hogy ezeket az ingatlanokat hasznosítsa, illetve szükség esetén fejlessze. A törvény előírja a SZIT-ek működésére vonatkozó szabályokat, valamint a rájuk vonatkozó speciális kedvező adó, illeték és eljárási szabályokat.

Ahhoz képest, hogy a magyar építőipar egyik lehetséges megmentőjeként tekintettek a szabályozott ingatlanbefejtetési társaságokra, nemhogy regionális pénzügyi központ nem lettünk, de egyetlen társaság sem alakult meg a törvény 2011. júliusi kihirdetése óta.(Tervek pedig voltak: úgy volt például, hogy ha a feltételek kedvezően alakulnak, az SCD Group már 2012-ben tőzsdére léphet egy szit alakításával. Az SCD aztán néhány éve összeomlott.)

A Deloitte friss elemzése szerint ennek legfőbb oka az, hogy a szabályozás több olyan gyakorlati nehézséget okozó rendelkezést is tartalmazott, amelyek bizonytalanná tették a SZIT-ek alapítását és működtetését.

Most jön a fordulat?

A szit tulajdonképpen az EU más Tagállamaiban már elterjedt úgynevezett REIT-struktúrát (Real Estate Investment Trust - REIT) hívatott meghonosítani Magyarországon.

A napokban az Országgyűlés elé terjesztett, az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat elháríthatja az ingatlanpiaci szereplők által kifogásolt akadályokat. A javaslat a SZIT törvény számos rendelkezését módosítja, potenciálisan elősegítve a SZIT-ek létrehozását és így a tőkepiac élénkülését is – hangsúlyozta dr. Erdős Gábor, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda ügyvédje.

Mi változik?

A javaslat az alábbi lényegesebb módosításokat tartalmazza a Deloitte összegzése szerint:

  • Csökken a SZIT induló tőkéjére vonatkozó korlát: a korábbi tízmilliárd forintos induló tőkére vonatkozó előírás helyett, az új szabályozás értelmében, már ötmilliárd forint induló tőkével alapítható lenne SZIT.
  • Változnak a közkézhányadra vonatkozó korlátok is. A korábbi szabályozás alapján a SZIT-nek rendelkeznie kell egy, a teljes tőkéhez viszonyítva 25%-os mértékű részvénysorozattal, amelynek tulajdonosai egyenként legfeljebb a részvénysorozat 5%-át tulajdonolják. (Ezt nevezzük közkézhányadnak.) Az új szabályozás a fenti 25%-os és 5%-os korlátot fenntartja ugyan, de kimondja, hogy 5%-nál magasabb tulajdoni arány esetén is fenntartható a SZIT státusz, ha az egyes kistulajdonosok a részvénysorozattal gyakorolható szavazati jog legfeljebb 5%-át gyakorolhatják.
    Ezzel a módosítással lehetővé válna, hogy a szabályozott ingatlanbefektetési társaságok korlátozzák a közkézhányadot megtestesítő részvénysorozat esetén a kistulajdonosok szavazati jogát és így elkerüljék azt, hogy az 5%-os kistulajdonosi tulajdoni korlát elérése a SZIT státusz elvesztését jelentse.
  • Változhatnak a biztosítók és a hitelintézetek által tulajdonolt részesedésre vonatkozó korlátok is. A Javaslat értelmében nem jár a SZIT státusz elvesztésével a biztosítók és a hitelintézetek 10%-ot meghaladó tulajdoni aránya, amennyiben ezek a társaságok az összes szavazati jog legfeljebb 10%-át gyakorolhatják.
  • A SZIT eszközportfóliója a korábban megengedett eszközökön túl tartalmazhat a SZIT által végezhető alaptevékenységhez közvetlenül kapcsolódó eszközöket is.

  • A javaslat értelmében a SZIT-eknek a továbbiakban az osztalékfizetést a számviteli beszámoló elfogadását követő 15 – a tőkepiacról szóló törvényben meghatározott – kereskedési napon belül kell teljesíteni. A módosítás így biztosítja, hogy a határidő a Központi Elszámolóház és Értéktár Zrt. üzletszabályzata által előírt korlátozás és a közbeeső munkaszüneti napok figyelembe vételével is tartható legyen a gyakorlatban.

Pontosításra kerülnek a SZIT projekttársasága osztalékfizetésének szabályai is. A javaslat többek között a szabad pénzeszköz és az elvárt osztalék fogalmát terjeszti ki a projekttársaságra vonatkozóan is. A változások eredményeként az osztalékfizetés mértéke összhangba kerül a projekttársaság rendelkezésére álló pénzeszközök és egyéb likvid eszközök értékével. A javasolt módosítás továbbá annak egyértelműsítését is célul tűzte ki, hogy a SZIT projekttársasága a kifizetett osztalék és az elvárt osztalék közötti különbözetet a későbbi években lesz köteles osztalékként kifizetni.

A kedvező adózást nem piszkálják

A SZIT-eknek kedvez az is, ami viszont nem változik: mardnak a SZIT-re vonatkozó eddigi kedvező szabályok, így az előnyös adózási rendelkezések is. A SZIT, illetve projekttársasága által fizetendő vagyonszerzési illetéket 2%-os kulcs felszámításával kell megállapítani, a SZIT-et továbbá nem terheli társasági adó és helyi iparűzési adó sem.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42930 42940 8 601 498 930 HUF 2026-11-05 15:23:11
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 897 098 HUF 2026-11-05 15:23:16
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2876 827 273 646 HUF 2026-11-05 15:22:32
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG