2p
Nagyot gyengült a forint, a BUX is süllyedt kissé, miközben a nagy tőzsdék elsősorban a kínai gazdaságélénkítési terveknek örültek. Nemsokára jön a Brexit-szavazás, ez azért visszafogta az európai tőzsdék iránti lelkesedést. Az euró és az angol font egyaránt megszenvedte a helyzetet.

Van egy jó hírünk, meg egy rossz – mondhatnánk a mai tőzsdenapról. A jó hír az volt reggel, hogy a kínai kormány adócsökkentésekkel készül a gyengélkedő gazdaság élénkítésére. A rossz hír, hogy este jön a Brexit-szavazás a brit parlamentben, és ennek kimenetele, az utána következő lépések teljesen bizonytalanok.

E kettősség rángatta ma leginkább az európai tőzsdei árfolyamokat, némi hullámvasutazás után azonban a végére az optimisták kerekedtek felül. A német index 0,3, a francia 0,5, a brit 0,6 százalékkal emelkedett. Az angol font azonban nagyot gyengült, főleg a dollárhoz képest.

Az USA-ban is érződött a kínai hírek hatása, valamint a Netflix eredménye volt pozitív katalizátor, a részvény hét százalékkal száguld. A bankok az elsők között jelentettek a gyorsjelentési szezonban, a nap elején süllyedtek, de aztán magukhoz tértek. A Citigroup négy, a JPMorgan több mint egy százalékos pluszban van. Az S&P 500 egy, a Nasdaq indexe már másfél százalékos emelkedésben.

Kettő fel, kettő le

Budapesten a BUX 0,2 százalékkal süllyedt, az OTP harmad százalékkal 11 600 forintra ment le. A Mol háromnegyed százalékkal 3178-ra esett, a Richter és a Telekom ehhez hasonló mértékben, de felfelé mozdult el.

További árfolyamok itt láthatók

A Plotinus megint limittel ment fel és 30 ezer forintra ért. Nagyot erősödött ma a dollár, vagy inkább gyengült az euró, 1,1390 a keresztárfolyam. A forint is nagyot gyengült, 323,15 az euró, ami másfél forinttal magasabb a tegnap estinél.

Olaj fel, arany le

Az arany és az ezüst a dollárerősödés miatt eseget, az olaj viszont több mint két százalékos pluszban van, aminek Kína lehet a fő oka.

Brazíliában költségvetési válság van, amit nyugdíjreformmal kíván orvosolni a nemrég hivatalba lépett szélsőjobboldali elnök. A brazil index azon kevesek egyike, amely esik. A másik a görög volt, ott is megint erősödnek a kételyek az országgal kapcsolatban.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG