Az MNB tavaly július óta 4,25 százalékponttal csökkentette az alapkamatot a jelenleg érvényes 5,25 százalékra. A monetáris tanács május végén tartja következő kamatdöntő ülését.
Ugyancsak Zágrábban a Reutersnek nyilatkozva Király Júlia elmondta: az euróövezeti válság egyetlen pozitív hatása, hogy a gyengébb euró ösztönzi a német exportot, és ez segíti Magyarországot, mert a magyar termelők a német beszállítói lánc fontos részét jelentik. "A magyar exportőrök számára jó hír, hogy a német export nő, és ez részben az euró gyengülése miatt történik" - idézte a Reuters az MNB alelnökét.
Elmondta, az e heti kiterjedt piaci turbulencia - amely nagy kilengéseket okozott a forintnál és más térségi devizáknál - annak eredménye volt, hogy a befektetők az euróövezeti perifériákról a kockázatosabb közép- és kelet-európai országokra fókuszálnak ismét.
Király Júlia szerint ezek alapján "az egyik üzenet, hogy bárki, aki itt kockázatosabb, az sebezhetőbb is egyben. Másrészt van egy helyettesítési hatás is: váltás Görögországról a felzárkózó Európára". "Ezt tapasztaltuk 2010 első hónapjaiban: túlzott derűlátást és túlzott pesszimizmust... amelyek nagy hullámzást okoztak, és nekünk meg kell tanulni, hogyan éljük túl ezt az erős ingadozást" - idézte a Reuters Király Júliát.
MTI
Lehetőséget lát a további jegybanki alapkamat-csökkentésre Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Hozzátette: a német export növekedése nekünk is jó
Mutatjuk a részleteket.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




