Nagy mozgások voltak szerdán a tőkepiacokon, alapvetően a görög politikai helyzet, a megszorításellenes pártok előretörése miatt voltak rosszkedvűek a tőzsdék és gyengült az euró a dollárhoz képest. De a francia elnök nyilatkozatai és a spanyol bankválság sem tettek jót a befektetői kedvnek. Az euró/dollár keresztárfolyam 1,300-ról 1,291-ig süllyedt, majd kicsit magához tért, az európai tőzsdék fél-egy százalékos mínuszban is voltak délután, bár este némelyik, például a DAX magára talált. Az amerikai részvénypiac is fél százalék körüli mínuszban kezdett.
Az OTP a nap elején még pluszban volt, majd a Mol-lal együtt ez is lefelé indult el, de csak 1-2 százalékot gyengült. A nap végén pedig kis híján visszajött pluszba, végül 3638 forinton, 0,3 százalékos eséssel zárt. A Richter kettő, a Magyar Telekom három százalékkal esett, egész nap lejjeb és lejjebb csorogtak.
A forint szinte egész nap folyamatosan tovább gyengült, délután négy után nem sokkal az euró 291,0, a dollár 225,40 forinton tetőzött. Ez után este még visszajöttek 290, illetve 224 forint környékére. A svájci frank 241,50 forint volt.
Komoly vizió a vállalattól

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




