1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A hónap eleje óta 9 százalékot esett az arany árfolyama, és a mostani lehet három év óta az első olyan negyedév, amely akár még enyhe mínusszal is záródhat. A hangulat különösen a spekulatív piaci szereplők körében roppant meg, miután a 200-napos mozgóátlag alá esett be a kurzus, és a technikai elemzők melankolikus hangnemre váltottak.

Egy hét leforgása alatt közel 7 százalékos mínuszt volt kénytelen elkönyvelni az arany és az ezüst a londoni árfolyamfixing alapján. Az aranypiac.hu tájékoztatása szerint pénteken az arany esetében a nem sokkal 1 600 illetve az ezüstnél 30 dollár alatt megállapított unciánkénti árak jócskán elmaradtak az idén korábban már elért csaknem 1 900 illetve 50 dollár közeli árszintektől.

Az idei év valódi hullámvasútnak bizonyult a két legfontosabb nemesfém számára, mind az aranynál, mind az ezüstnél láthattunk az év során egy a fundamentumoktól elszakadó időszakot, amikor a jegyzések csaknem exponenciálisan szöktek fel az égbe. Ezután a korrekciónak törvényszerűen következnie kellett. Jelenleg a fair értéke körüli áron jegyzik mindkét nemesfémet, de a határidős tőzsdékről kiindult árcsökkenés a negatív irányba is produkálhat még irracionális kilengéseket. Az éppen borús technikai helyzetkép ellenére az arany célárfolyamát illetően a legtöbb elemzőház változatlanul kitart a jövő évben elérendő 2 000 dolláros nagyságrend mellett.

A zuhanás egyik oka a bankszektor válságos állapota

A spekuláción túl a befektetési stratégák több kiváltó okot is megneveznek, amelyek minden racionális érv ellenére most a nemesfémek – különösen a menedék szerepéért kedvelt arany – méretes korrekcióját okozhatják. Ezek egyike az, hogy a bankszektor időközben olyannyira válságos állapotba került, hogy mindent kiárusít, ami haszonnal pénzzé tehető, többek között az idén eddig jó profitot termelő aranyat is. Ez főként az európai pénzintézetekre igaz, amelyek közül többnek jelentősen zsugorodik a mérlegfőösszege. Hogy milyen méreteket ölt az ágazat bizalmi válsága, az jól látszik abból, hogy az amerikaiak az elmúlt hat hónapban 291 milliárd dollárral, azaz 25 százalékkal csökkentették a külföldi, elsősorban európai érdekeltségű bankoknál elhelyezett pénzüket. Ilyen mértékű tőkementésre tíz éve nem volt példa.

Ezzel a tőkekivonással áramlik a pénz a dollárba, amely értelemszerűen erősödik. A dollár index a héten a 80-as érték fölé emelkedett, ami jelentős, 7 százalékos növekedést jelent október vége óta. Az USD index az amerikai dollárnak a világ hat fontosabb devizájával szemben megfelelő súlyozással számolt értéke. Ez a devizakosár tartalmazza az eurót (57,6%-os súllyal), a japán jent (13,6%), az angol fontot (11,9%), a kanadai dollárt (9,1%), a svéd koronát (4,2%), és svájci frankot (3,6%). Az amerikai fizetőeszköz felértékelődése drágítja a dollártérségen kívüli befektetők számára a dollárban jegyzett nyersanyagokat, ami csökkenti a keresletet, és ily módon az árakat. Azoknál a befektetőknél is veszít vonzerejéből a sárga nemesfém, akik az aranyat a dollár gyengülése elleni fedezeti ügyletként használják, mivel erősödő dollár esetén alább hagy az ez irányú szükséglet.

Az inflációs aggodalmak mérséklődése sem kedvez az aranynak

Egy további ok abban keresendő, hogy az inflációs aggodalmak némileg a háttérbe léptek az utóbbi időkben. A bankközi likviditás helyreállítására megtett intézkedéseken túl nem indult még be az igazi pénznyomda, az újabb „mennyiségi lazítás”, se Európában, se a tengerentúlon. A cikkcakkban haladó világgazdaság és az egyre nagyobb bizonyossággal küszöbön álló recesszió pedig egyelőre fékezik a pénzromlás mértékét. Így ez az arany szempontjából slágertéma pillanatnyilag a háttérbe szorul, még ha általános elemzői vélemény is az, hogy a gazdaság élénkítésére előbb vagy utóbb be kell indulnia a bankóprésnek. A recessziós félelmek pedig már rég nem csak Európára korlátozódnak. A gazdaság lassulására utalnak az előrejelzések olyan dinamikusan növekvő országokban is, mint amilyen eddig Kína volt.

Az arany elemi erővel tört ki lefelé egy háromszög formációból, amelyben immár hetek óta tartózkodott. A tankönyvi elmélet szerint a szimmetrikus háromszög negatív feloldása következtében eshetne most az árfolyam akár még tovább, nagyjából 1 400 dollárig is.

Eddigi zuhanása közben átszakította a kurzus a hét közepén a 200-napos mozgóátlag pirossal jelölt görbéjét, amivel megsérült a középtávon emelkedő trend. Az 50- illetve a 200-napos mozgóátlagok sokak által figyelemmel követett, könnyen értelmezhető indikátorok, amelyek kivetítik egy árfolyam alakulásának rövid illetve közép-hosszú távú irányát. A mozgóátlagok áttörése jellemzően trendfordulót jelent, ezért ez a spekulánsoknál azonnali vételi illetve eladási hullámot indukál.

A középtávú trend megtörésére hasonló módon legutóbb 3 éve volt példa a sárga nemesfémnél, ám az akkor egy úgy nevezett „medve csapdának” bizonyult. A 200-napos mozgóátlag megsértésére, akkoriban sokan eladási pozíciókat nyitottak, a csökkenő árfolyam azonban hamarosan irányt váltott, és ledolgozza az esését. Ennek következtében a medvére spekulálók „csapdába" estek, és veszteséggel voltak kénytelenek zárni az eladói pozíciójukat.

Az ezüst esetében meglepő módon sokkal kevésbé drámai a helyzet. A múlt héten indult korrekció az összképet tekintve lényegesen ártatlanabb képet fest, bár igaz, hogy a szürkésfehér nemesfém kurzusa az idén már két markáns korrekción is átesett. A csökkenő árfolyam az elmúlt héten az október elején kialakított bázisáról visszafordult, ezzel a középtávon emelkedő trend itt még nem tört meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG