7p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Mint arról már beszámoltunk, a hazai privátbanki szektor által kezelt vagyon összértéke 2024-ben több mint húsz százalékkal nőtt. Az MBH Bank Private Banking hozta a piaci átlagot, amely eredményeként ügyfélállománya a múlt év végére 1500 milliárd forint fölé került. Bár ezzel stabilan második a cég e piaci szegmensben, Pleschinger Gyula Márk igazgató a számoknál továbbra is a szolgáltatások minőségét, komplexitását tartja az elsődleges versenytényezőnek.

Milyen volt a 2024-es év?

A hazai privátbanki piac egészéhez hasonlóan nekünk is jó évünk volt. Számomra meglepetés volt a kezelt állomány bővülésének az üteme, én személy szerint nem számoltam azzal, hogy ennyit tudunk nőni 2024-ben. Ennek oka, hogy a kötvények folyamatos átértékelődése miatt a magas Prémium Magyar Állampapír (PMÁP)-kamatok 2024 folyamán épültek be a kezelt vagyonba. De emellett a tőzsdék is segítették ezt a mozgást, szerencsére az egyre magasabb befektetésialap-állományunk ezt leképezte.

Ez mit jelent a számok nyelvére lefordítva?

Mi ritkán szoktuk nyilvánosságra hozni az állományi adatainkat, mert úgy véljük, egy privátbankhoz a diszkréció illik. De amikor egy-egy nagyobb mérföldkövet elérünk, ezt örömmel osztjuk meg a publikummal. Nos, az MBH Bank Private Banking által kezelt állomány összértéke tavaly átlépte az 1500 milliárd forintos lélektani határt, egész pontosan a 2024-es évet 1540 milliárdos kezelt vagyonnal zártuk. Ezzel, ha csak a vagyont nézzük mint rangsoroló tényezőt, stabilan másodikak vagyunk a piacon, ami nyilván valamilyen mértékben tükrözi az ügyfeleink bizalmát is. De nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy szerintem a privátbanki szolgáltatásnak nem ez a legfontosabb mércéje, mi a szolgáltatások minőségét, komplexitását tartjuk az elsődleges versenytényezőnek.

Az állománybővülésben mekkora szerepet játszott az átértékelődés és mennyivel járult hozzá az új pénzek beáramlása?

A domináns része a már említett átértékelődés eredménye. Azt látni kell, hogy a privátbanki piac egy nagyon magas penetrációs szinten működik Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy olyan ügyfelet találni, aki privátbanki szintű megtakarítással rendelkezik és nincs privátbanki számlája, lényegében lehetetetlen. Emiatt új ügyfelek nem nagyon érkeznek a privátbanki szektorba. A meglévő ügyfelek megtermelődő megtakarítását lehet új vagyonként értelmezni, de ennek nagy része átértékelődés. Az év elején szokásos osztalékfizetések minősíthetők új pénzeknek.

Az Önök számára tehát a nyújtott privátbanki szolgáltatás minősége a fontos.

Talán már unalomig ismételt tény, mégis érdemes szem előtt tartani, hogy ebben a digitalizálódó, és egyre inkább a mesterséges intelligencia által vezérelt világban a privátbank továbbra is egy nagyon konzervatív üzletág, és abszolút a személyes kapcsolatokon alapul. A privátbanki ügyfelek annyira kötődnek a szolgáltatójukhoz, hogy jellemzően nagyon nehéz onnan elcsábítani őket. Minimális az ügyfélmigráció és valamennyi privátbank elsősorban konzervatív és defenzív módon építi a személyes kapcsolatait. Egy privátbanki ügyfél általában több csatornán csatlakozik a bankhoz, de valamennyi csatornát áthatja az ő privátbanki státusza. Például vállalati ügyfélként is még személyesebb kiszolgálást fog kapni, de az is lehet, hogy a cége privátbanki kezelésbe kerül, pontosan azért, hogy egy esernyő alatt történjen a kiszolgálása. Vagyis a működésünk alfája és omegája, hogy személyre szabott. Ami innovatív ebben, hogy valamennyi szolgáltató, köztük természetesen mi is, azt kutatja, hogyan tud a szigorúan vett pénzügyi vagyonkezelésen és az egy ügyfelet egy egységnek tekintő  kiszolgáláson túllépni.

Mit ért ezalatt?

Például azt, hogy nyitni kell valamennyi eszközosztály felé. A vagyont holisztikusan nézzük, az ügyfelet pedig mint egy családfőt kell tekinteni, tehát érdemes látni és értelmezni a körülötte lévő családot is. Ebben szerintem mi élen járunk. A mi családi vagyonkezelési értelmezésünk annyiban tér el a piacétól, hogy mi ezt mindenképpen szeretnénk formalizálni, dolgozunk is – a Bankcsoporton belül – egy a meglévő szigorú felügyeleti elvárásoknak, jogi keretrendszereknek megfelelő megoldáson.

Pleschinger Gyula Márk emlékeztet, hogy a privátbank egy nagyon konzervatív üzletág
Pleschinger Gyula Márk emlékeztet, hogy a privátbank egy nagyon konzervatív üzletág
Fotó: MBH Bank

Ez mit takar?

Erről egyelőre csak annyit mondhatok, hogy ki fogunk építeni egy olyan keretrendszert és megoldást, ami lehetővé teszi, hogy ha egy privátbanki tanácsadóval folytatott beszélgetés során felmerül, hogy a privátbanki ügyfélnek a vagyonát illetően komplexebb, a pénzügyi szolgáltatásokon túlmutató igényei vannak, akkor nem kell őt elutasítanunk, ahogy eddig. Lesz egy szabályozott folyamatunk arra, hogyan tudjuk az ügyfelet – Bankcsoport szinten – a lehetőségekről tájékoztatni, arról, hogy ilyen esetekben mit tehet, hova fordulhat, mindezt anélkül, hogy mi  például jogi vagy ingatlanos tanácsot adnánk.

Annyit azért el lehet mondani, hogy ez mennyiben lesz más, mint például egy családi vagyonkezelő alapítvány?

Az általunk – az MBH Bankcsoport leánycégének közreműködésével – kidolgozott szolgáltatás teljesen objektív és meghatározott vagyonérték nélküli hálózat. Ha például az ügyfél igényei alapján arra következtetünk, hogy bizalmi vagyonkezelésre van szüksége, akkor a meglévő jogi keretrendszer szabályait betartva segítünk neki abban, hogy megismerjen egy vagy több ilyen szolgáltatást nyújtó intézményt.

Készültek egyébként, akár külön termékkel is, a magas állampapír-kamatok lecsengése utáni helyzetre?

Ennyi szabad pénz a privátbanki szektorban, mint amennyi ezekben a hónapokban kimegy, emberemlékezet óta nem volt. Ennek elhelyezésében nyilvánvalóan a privátbankároknak is van feladata. Mi nagyon nyitottan indultunk neki ennek az időszaknak. Az volt a fontos, hogy legyen egy olyan menünk, amivel bármilyen ügyféligényt ki tudjunk szolgálni. Ez számunkra nem is volt gond, rendkívül széles a termékskálánk. Inkább az volt az izgalmas tanácsadói feladat, hogy fel kellett mérni, az ügyfélnek mi a fontosabb: a minél alacsonyabb kockázat, vagy a minél magasabb hozam.

És mit tapasztaltak?

Arra számítottunk, hogy a hozam kap majd nagyobb prioritást. Mi is meglepődtünk, amikor kiderült, hogy abszolút domináns igénynek a mérsékelt kockázat bizonyult. Magyarul, minden további nélkül fel tudja adni az ügyfél a magas hozam iránti igényét, annak érdekében, hogy minél nagyobb biztonságban tudja a pénzét. Ez egyébként a privátbanki ügyfelek esetében mindig is így volt.

Ebből viszont akkor az is következik, hogy Önöknél most nincs nagy mozgás.

Pontosan. Arra számítottunk, hogy lesz egy viszonylag jelentősebb átcsoportosítás befektetési alapokba, akár magasabb kockázatúakba, ehhez képest visszafogott volt az elvándorlás állampapírokból, sőt még a PMÁP-okat sem váltották pánikszerűen vissza. Ennek oka prózai. A PMÁP-jegyzéseknál van egy 25 millió forintos felső korlát. Ami azt jelenti, hogy ha például valaki most egy ennél nagyobb értékű állományt elad, és mondjuk félév múlva a fejéhez kap, mert esetleg a vártánál magasabb lett az infláció, nem tud visszaszállni. A nem privátbanki, kisebb ügyfeleknek meg azért nem érheti meg annyira a ki-, beszállás, mert ennek költségei vannak.

Az egyéb árupiaci eszközök, deviza, arany és kriptó iránt továbbra sem igazán érdeklődnek a privátbanki ügyfelek?

Devizafronton folyik egy lassú, nem túl látványos de azért nem figyelmen kívül hagyható átcsoportosítás forintból euróba.

Ami az aranyat illeti, bevallom, én nem vagyok nagy híve befektetési eszközként. Értem, hogy a közvélekedés az infláció elleni védőeszközként tartja számon, de sem az ipari felhasználása nem számottevő, sem jövedelmet nem termel – nem kamatozik, nincs osztaléka. De azt el kell ismerni, az, hogy az ára nem mozog együtt a piaccal, fontos, emiatt a sárga nemesfémet egészséges lehet betenni egy portfólióba, mivel kompenzálhatja, egy portfólióban csillapíthatja más eszközök ingadozását.

A kriptót azonban én még közép- és hosszútávon sem látom privátbanki befektetési eszközként. Azokat a minimumkritériumokat, amelyek számomra megkülönböztetnek egy befektetést egy még nem is spekulációtól, a kriptó nem teljesíti. A kriptoeszközök kockázata inkább a véletlenszerűségre emlékeztet.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ugrásszerűen megnőtt a mobiltelefonnal fizetők száma
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:35
A Mastercard ma közzétette a bankkártya használattal és attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit, amely immár 17 éve térképezi fel a magyar városi lakosság fizetési szokásait. A kutatás tapasztalatai szerint 2025-ben az elektronikus fizetési megoldások használata Magyarországon minden vizsgált szegmensben növekedett. A legjelentősebb előrelépés a mobilfizetés területén történt, de a felmérés szerint a digitalizáció új területeken is gyorsan terjed – például a közösségi közlekedésben vagy a SZÉP-kártya használatában.
Személyes pénzügyek Elrajtolt a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenye
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:11
Tizenkettedszer is elrajtolt a Privátbankár.hu által szervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny. A második online fordulóban már szóbeli feladatok is várnak a gimnazista csapatokra.
Személyes pénzügyek Nagy pofonba szaladhat bele, aki nem nézi át az adóbevallását
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:54
Kedvezményekről lehet lemaradni, büntetéseket összeszedni, ha csak leokézzuk a NAV tervezetét.
Személyes pénzügyek Nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon a piaci árak
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:04
Újabb áremelkedés jöhet a védett áron kívül.
Személyes pénzügyek Siessen: a NAV-tól már csak ma kérheti bevallását ebben a formában
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 08:23
Elektronikus eleérhetőség nélkül még ma éjfélig adott a lehetőség.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 1. forduló
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Ezek a legtanulságosabb esetek az Otthon Start igénylése kapcsán
Herman Bernadett | 2026. március 15. 10:41
A lakáshitelpiac 80 százalékát ma már támogatott hitelek teszik ki. Sokaknak a 10 százalékos önerő előteremtése is gondot okoz – mondja Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője. 
Személyes pénzügyek Hiába a védett ár – a hazai árak relatíve korántsem olcsók
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 10:30
Az uniós átlaghoz képest összehasonlítva drágulást láthattunk.
Személyes pénzügyek Itt a lakásbiztosítási kampány: megéri átnézni a szerződéseket
Herman Bernadett | 2026. március 13. 15:31
A várakozásokkal szemben élénkebb az idei lakásbiztosítási kampány, mint a 2025-ös. Az átlagdíj a kampányban 38 ezer forint – mondják az alkuszok. 
Személyes pénzügyek Netrisk: tízből heten váltottak biztosítót 2026-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 13:48
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampány időszakában a Netrisknél. Március első hetéig 10-ből 7-en váltottak biztosítót, új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot tudtak megspórolni azok, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Az átlagdíj március első hetéig 37 500 forint volt, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbi szinttel. A mostani kampányban eddig a fővárosban és Pest vármegyében található lakóingatlanokra kötötték a legtöbb új biztosítást a Netrisken keresztül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG