10p

Ennyien vezettek számlát a tizenhárom magyarországi privátbanki szolgáltatónál – volt olyan família, amely többet is – 2024 végén, s nézhették elégedetten, hogy a kezelt vagyonuk átlagosan több mint 20 százalékkal ért többet, mint egy évvel korábban. Ennek következtében a hazai privátbanki összvagyon értéke már közelebb van a 12 ezer milliárd forinthoz, mint a 11 ezerhez – derül ki a szolgáltatók lapunknak adott válaszai alapján összeállított friss Privátbanki Körképből.

Ismét eltelt egy fél év, így szokás szerint körbenéztünk, mi történt a hazai privátbanki piacon. A tizenhárom szolgáltatóból tizenketten válaszoltak kérdéseinkre, mindössze a Generali Alapkezelő farolt ki. Ám lévén, hogy ez a cég hagyományosan a legkisebb piaci szereplő, azt, hogy hogyan változott a kezelt privátbanki vagyon összértéke, valamint a vezetett számlák száma 2023-ról 2024-re, meglehetősen kis hibahatárral meg tudjuk becsülni.

Eszerint összességében jó évük lehetett a 2024-es azoknak a legalább 20 millió forinttal rendelkezőknek, akik vagyonuk kezelését részben vagy egészben egy profira, ez esetben egy privátbankra bízták – valaki többre is. A kérdéseinkre adott szolgáltatói válaszok alapján elkészült friss Privátbanki Körkép szerint ugyanis

a privátbanki összvagyon egy év alatt közel 9500 milliárd forintról 2024 végére 11 600 milliárd forint fölé emelkedett. Ez 22 százalékos növekmény, ami a tavalyi 3,7 százalékos éves átlagos inflációt figyelembe véve masszív, több mint 18 százalékos reálhozamnak felel meg.

Kivétel nélkül mindegyik privátbanknál nőtt a kezelt vagyon. A legnagyobb mértékben, 38 százalékkal a Hold Alapkezelőnél, amelyet a képzeletbeli dobogón az Equilor Befektetésoi Zrt. és a Raiffeisen követ, 31, illetve 29 százalékos rátával. Egy számjegyű bővülést csupán ketten mutattak fel az adatokkal szolgáló tucatnyi szolgáltató közül: az UniCredit átlagban 8, míg az SPB Befektetési Zrt. 3 százalékkal gyarapította ügyfelei vagyonát a magunk mögött hagyott évben.

Mindeközben a számlák száma is nőtt, összességében tíz százalékkal, 64 ezer fölé.

Azt nem lehet tudni, hogy ez pontosan hány egyént, vagy családot takar, mivel vannak, akik egyszerre több szolgáltatóval is leszerződtek. Mindenesetre ahogy a vagyonoknál, ebben az összevetésben is az első három között található a Raiffeisen és az Equilor – az előbbi által kezelt számlák száma 2023-ról 2024-re 44, míg az utóbbié 19 százalékkal emelkedett. Csak utánuk jön a K&H a maga 17 százalékos mutatójával. Itt már csökkenések is akadtak, a CIB 2, az SPB 11 százalékkal kezelt kevesebb privátbanki számlát a múlt esztendő végén az egy évvel korábbinál.

A privátbankok válaszaiból az derült ki, az, hogy a számos geo- és gazdaságpolitikai bizonytalanság ellenére több mint 20 százalékkal értékelődött fel egy év alatt a kezelt összvagyon, alapvetően annak volt köszönhető, hogy a kötvény- és a részvénypiacokon egyaránt jó hozamokat lehetett elérni, a friss pénzek beáramlása kisebb mértékben volt bővítő tényező, szezonálisan leginkább az osztalékfizetések időszakához köthetően. Az egyes privátbankok közötti növekedési ráták eltérése – vagyis, hogy ki gyarapította a piaci átlagnál jobban és ki kevésbé – nagyrészt az elemzők, tanácsadók teljesítményétől függött.

Ami a hozamot termelő eszközöket illeti, az aligha meglepő, hogy a magas 2023-as, 17,6 százalékos inflációt lekövető Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) e befektetői körben is rendkívül népszerűek voltak, bár az, hogy fejenként legfeljebb csak 25 millió forintot lehet ezekbe fektetni, alternatívákra is késztetett egyeseket. Ennek is köszönhetően válhattak kedvelt termékké az abszolút hozamú és a vegyes alapok. A kockázattűrőbbek a globális indexet követő részvényalapokat részesítették előnyben, de a régiós befeketések is népszerűek maradtak. A kötvénypiacon inkább a devizában denominált papíroknál lehetett tapasztalni növekvő érdeklődést. Az egyes pénznemekben meglévő kitettségben amúgy is megfigyelhető volt egy enyhe elmozdulás a forintból – annak gyengülése miatt – a külföldi fizetőeszközök felé. A készpénz aránya alacsony maradt.

Magasabb beugrók

Abban az előző évhez képest alig történt elmozdulás 2024-ben, hogy az egyes privátbankoknál mekkora az a minimális összeg, amely elhelyezése esetén ügyféllé válhat valaki (legyen az akár egy család). A legalacsonyabb továbbra is az OTP Digitális Privátbanknál a beugró, 20 millió forint, míg a legmagasabb az 1 millió eurós küszöböt tartó osztrák Bank Gutmannál, amelyet értelemszerűen a magyarországi szolgáltató is érvényesít.

A többiek közül mindössze a K&H emelt a belépési limitjén. Ennek eredményeként 2024. november 1-jétől a privátbanki szegmensénél 30 millió forintról 50 millióra, míg a kiemelt privátbanki szegmensénél 100 millióról 150 millió forintra vitte fel a beugrót, hogy – mint lapunk érdeklődésére indokoltak – „értékajánlatukkal a megfelelő ügyfélkört érjék el a mai piaci környezetben is”.

Az már az idei év fejleménye, hogy a CIB Bank cikkünk megjelenése után alig valamivel több mint két héttel, március 17-étől 60 millióról 100 millió forintra srófolja a belépési küszöbét – mint fogalmaztak – lekövetve ezzel az elmúlt évek vagyongyarapodását. Meglátásuk szerint ezzel a vagyontömeggel kezdve lehet hasonlóan diverzifikált és hatékony portfóliókat felépíteni, mint amilyeneket korábban kialakítottak az ügyfeleikkel együttműködve és amelyek azóta is bizonyítanak a piaci turbulenciák közepette.

Ugyancsak változás lesz az OTP Bankál. De csak július 1-jén – akkor nő meg a privátbanki szolgáltatásaikhoz kapcsolódó belépési limit jelentősen, a mostani 40 millióról 100 millió forintra. „Látható, hogy a privát banki szolgáltatásainkhoz kapcsolódó belépési limit az elmúlt időszakban dinamikusan elinflálódott. Nekünk azonban egy ilyen változó piacon is meg kell őriznünk az ügyfeleinknek nyújtott szolgáltatások exkluzivitását és kiemelt színvonalát” – közölte lapunk érdeklődésére a legnagyobb hazai hitelintézet. Hozzátéve: a változással garantálható, hogy ügyfeleik még inkább személyre szabott kiszolgálást kapjanak, hiszen tanácsadóik jobban fókuszálhatnak az egyedi igényeikre.

És az idei év is fantasztikus lesz?

Szokás szerint körképünk végén arra is kíváncsiak voltunk, mire számítanak a privátbankok 2025-ben, hogyan alakulhat a kezelt vagyon, milyen tényezők hathatnak arra. Íme a válaszok:

CIB: További dinamikus emelkedésre számítunk, melynek fő forrása a befektetések hozama lehet döntő részben, míg kisebb hányadban származhat majd ingatlaneladásokból és cégértékesítésekből.

Concorde: 2025-ben 12 százalékos állománynövekedéssel számolunk, elsősorban az ügyfélportfoliók hozama, de új ügyfélakvizíciók és a meglévő ügyfelek addicionális vagyonbeáramlása által is.

Erste: Valószínűleg folytatódik a privátbanki vagyonok bővülése. Várhatóan 2025-ben is két számjegyű mértékű dinamika jellemzi majd a piac növekedését. Tekintettel ara, hogy a privátbanki állományon belül jelentős a devizadiverzifikáció az állomány mértékére a forint árfolyamának változása is nagy hatást gyakorolhat. Az év második felében végre beinduló gazdasági növekedés is támogathatja a növekedést. Kockázatot jelenthetnek ugyanakkor a tőkepiaci bizonytalanságok és a megnövekedő volatilitás.

Equilor: 2025-ben további, habár kisebb mértékű növekedésre számítunk az üzletágban. Nagy mennyiségű pénz keresi a helyét a lakossági állampapírok kamatfizetésének és a visszaváltásoknak köszönhetően. Felértékelődik a szakértők tudása és az elérhető termékkínálat szerepe a befektetési döntésekben.

Gutmann: Pozitív, hogy a bizalmi vagyonkezelők további térnyerése hozhat új ügyfélvagyont, megjelenik a Family Office szolgáltatások iránti igény. Negatív, hogy a hazai finanszírozási források szűkülése miatt elképzelhető, pénzt kell visszahozni a vállalkozásba az ügyfeleknek.

Hold: A befektetési döntések terhe sokakat fordíthat portfóliókezelési szolgáltatások irányába, a PMÁP-kamatfizetések utáni átrendeződésnek nyertesei vagyunk. Ahogy 2024-ben is, idén is további jelentős ügyfélszám-növekedésre számítunk. Úgy véljük, hogy a legnagyobb kihívást a hazai piacon a két számjegyű hozamok évei után kialakult megszokások kezelése jelentheti, a masszív gyarapodás, növekedés évei elkényeztették a befektetőket is. Világgazdasági szinten több nagy, évtizedes trend tört meg, elég csak az inflációs pálya, a geopolitika, a globalizáció vagy a kamatpályák trendjeire gondolni, az amerikai gazdaságpolitikai fordulat, különösen a vámok fenyegetése érdemi kockázatot jelentenek. De az elmúlt 30 év alapján bízhatunk a portfóliókezelői teljesítményeinkben, hiszen a teljes értéklánc, illetve minden egyes befektetési döntésünk házon belül történik.

K&H: Várakozásaink szerint 2025-ben már az elmúlt éveknél alacsonyabb szinten stabilizálódhat a kamatkörnyezet. Ez egyre inkább hatással lesz az ügyfelek befektetési stratégiájára. Folytatódni fog a kockázatosabb eszközök irányába történő elmozdulás, illetve felértékelődik a jól diverzifikált portfóliók építése és az ehhez kapcsolódó szakértői tanácsadás, az érdemi reálhozamok elérése érdekében. Fokozódó érdeklődésre számítunk  a bizalmi vagyonkezelési szolgáltatások iránt is a legvagyonosabb ügyfelek részéről. Mind magánszemély, mind jogi személy bizalmi vagyonkezelők esetén elérhető az értékpapírszámla-vezetési (a tartós befektetési alszámlákat – tbsz – is beleértve) és befektetési tanácsadási szolgáltatásunk.

MBH: Idén mérsékeltebb lesz a vagyonbővülés. Lejjebb mentek a PMÁP-kamatok, a magunk részéről amerikai részvénypiaci megtorpanást várunk, mert Trump politikájából nem feltétlenül következik lendületes növekedés. Európa lehet egy kellemes meglepetés, ha kényszer hatására reformokba kezd, illetve a kelet-európai tőzsdék alulértékeltsége csaphat át raliba. Összességében viszont a piacokon kevésbé lesz jó év, mint tavaly volt. Az új beáramlás ütemében nagy változásokra nem számítunk.

OTP: A kezelt vagyonra ható külső tényezők (alacsony kockázatú hozamok, részvénypiacok teljesítménye, forint árfolyama, stb.) közül 2024-ben szinte mindegyik a növekedést támogatta. Ezek mértéke, de akár iránya is változhat az idei évben. Ettől függetlenül az ügyfél- és vagyonakvizíció szempontjából továbbra is látjuk a növekedési potenciált. 

Raiffeisen: Továbbra is támogató tőkepiaci környezetet feltételezünk és 2025-ben is folytatjuk a Private Banking belépési limitet elérő Premium Banking ügyfelek átsorolását. Alapvetően optimisták vagyunk az üzleti aktivitást tekintve, a kezelt vagyonban mindenképpen két számjegyű növekedést várunk idénre. A befektetések területén a következő hetek és hónapok fontos feladata a lakosságiállampapír-kamatfizetések és -lejáratok újrabefektetése.

SPB: Csökkenő nominális alapkamatok, csökkenő infláció – enyhén növekvő állomány.

UniCredit: Privátbanki üzletágunkban folyamatos az állománybővülés a beáramló új megtakarításoknak köszönhetően. Arra számítunk, hogy ez folytatódik 2025-ben is az értékteremtő üzleti, termék- és informatikai fejlesztéseknek köszönhetően. Fejlesztéseink meghatározása során az ügyfélkörre jellemző sajátosságokat és igényeket vesszük figyelembe.

A korábbi Privátbanki Körképeket itt olvashatják.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egyéni vállalkozó? Erre figyeljen január 1-től!
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 13:17
Fontos dolgok változnak meg: könnyebbséget, de odafigyelést igénylő feladatot is jelent ez a vállalkozók számára.
Személyes pénzügyek Mennyi hitelt lehet felvenni az új átlagfizetéssel?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 15:50
Tovább emelkedtek a keresetek. Ez azok számára is jó hír, akik hitelt szeretnének felvenni, hiszen nagyobb törlesztőt tudnak bevállalni a keresetükből.
Személyes pénzügyek MBH Bank és Visa: Európában is újszerű megoldás a SZÉP Kártyák digitalizálására
PR | 2025. december 18. 11:25
A SZÉP Kártya használata mostantól egyszerűbb és kényelmesebb, mint valaha. Az MBH Bank és a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatójának közös, Európában is újszerű fejlesztésének köszönhetően az MBH SZÉP Kártya digitalizálása Android és iOS rendszeren is elérhető új kártya igénylése nélkül. Az ügyfelek néhány lépésben hozzáadhatják meglévő MBH SZÉP Kártyájukat és társkártyáikat a mobiltárcájukhoz. Nincs több keresgélés a pénztárcában – elég egy érintés, és már fizethetsz is.
Személyes pénzügyek Örömhírt kaptak a készpénzt használó magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 07:58
Emelkedik az ingyenes készpénzfelvétel határa. 
Személyes pénzügyek Már csak napok vannak hátra néhány kedvezményből
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 14:20
Egyes otthonfelújításhoz kapcsolódó lehetőségek kizárólag 2025 végéig állnak rendelkezésre.
Személyes pénzügyek Elmarad az áremelés – fordulat készül 2026 első napjaiban
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 16:20
A bankszámlacsomagok nem drágulnak.
Személyes pénzügyek Így készüljön fel, ha 2026-ban venne fel Otthon Startot!
Fülöp Norbert Attila | 2025. december 14. 12:11
2025 októberében már valóban berúgta az ajtót az Otthon Start hitel: egyetlen hónap alatt 257 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződést a bankok. Az első hullám azonban várhatóan csillapodni fog, már csak azért is, mert hiába a piacinál lényegesen kedvezőbb kamat, nem mindenki tud vagy akar azonnal ingatlant vásárolni, hitelt felvenni. Ha azonban valaki 2026-ban tervezi ezt, akkor annak a BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes már most elkezdeni az előkészületeket.
Személyes pénzügyek Bő hatezren gondolták úgy, hogy az államnál gyűjtenek pluszpénzt nyugdíjra
Privátbankár.hu | 2025. december 13. 10:46
Jelenleg 6 154 személy rendelkezik kincstári NYESZ-számlával. Az egy főre jutó átlagos számlaérték megközelítőleg 1 millió forint – tudta meg a Grantis a Magyar Államkincstártól.
Személyes pénzügyek Mostantól nem kell, hogy legyen nálunk egy kis apró
Privátbankár.hu | 2025. december 13. 09:43
A digitalizáció az adventi időszakban sem áll meg: ahogyan a mindennapi életben, úgy az adományozásban is az elektronikus fizetési megoldások veszik át a készpénz szerepét.
Személyes pénzügyek Kijózanodás a munkáshitelből?
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 07:41
Csak a konstrukció indulásának első hónapjában, 2025 januárjában szerződtek le kevesebb munkáshitelre a magyarok, mint októberben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG