5p

Az MNB és a Bankszövetség megállapodása alapján az alapszámlának mindaddig elengedik a havi díját, amíg az infláció nem csökken három egymást követő hónapban 4 százalék alá.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Bankszövetség megállapodott az alapszáma díjcsökkenéséről, illetve az egyszerűbb bankváltásról. Ez mindaddig így maradhat, amíg az infláció egymást követő három hónapban nem csökken a jegybanki tolerancia sáv felső határa alá, azaz nem lesz 4 százalék alatt az éves drágulás mértéke — számol be róla a Bankmonitor.

A régen nyitott számlacsomagoknál különösen érdemes megnézni, hogy gazdaságosak-e
A régen nyitott számlacsomagoknál különösen érdemes megnézni, hogy gazdaságosak-e
Fotó: Depositphotos

Az alapszámla

Az alapszámla egy olyan, a fogyasztók által elérhető számlacsomag, amely egy havi díj ellenében biztosítja a szolgáltatások meghatározott körét. Az alapszámla feltételeit jogszabály rögzíti, minden pénzintézetnek kötelező ilyen csomagot kínálnia.

A havi díj nagyságát is szabályozzák, annak mértéke nem haladhatja meg az előző évre érvényes bruttó minimálbér 0,5 százalékát. Ezek alapján az idei évben ez a havi alapdíj legfeljebb 1334 forint lehet.

Az alábbi szolgáltatásokat ingyenesen biztosítja az alapdíjért cserébe:

  • Díjmentesen kaphat a számlatulajdonos egy bankkártyát.
  • A számláról havonta 4 alkalommal, legfeljebb összesen 100 ezer forint összegben ingyen lehet utalni.
  • Díjmentes havi két készpénzfelvétel összesen legfeljebb 150 ezer forint összegben bármely hazai bankautomatából, VAGY ingyenes készpénzfelvétel havi 50 ezer forint összegben a pénzintézet saját bankfiókjában.
  • Díjmentesen lehet bankkártyával vásárolni.
  • Ingyenes a számlára történő készpénzbefizetés.
  • Nem számíthatnak fel díjat a számlára érkező beszedési megbízásokért.

Minden más megbízásért díjat számol fel a bank.

Nem nyithat bárki alapszámlát, például a kérdéses érdeklődő nem rendelkezhet máshol sima bankszámlával, illetve nem lehet rendelkező másik személy számlája felett sem. (Az alapszámla megnyitható akkor is, ha ez a feltétel sérül, ebben az esetben az érdeklődőnek vállalnia kell meglévő csomagjának, rendelkezési jogának megszűntetését.)

Ráadásul az alapszámlához nem kapcsolódhatnak bizonyos kiegészítő szolgáltatások, például folyószámlahitelt nem lehet a kérdéses csomag mögé beállítani.

Mennyire jó ez a kedvezmény?

Alapvetően a legtöbb érdeklődő esetében az alapszámlához ingyenesen kapcsolódó szolgáltatások köre elégséges is lehetne. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a további megbízásokért már fizetni kell. Márpedig a legtöbb banknál eléggé vastagon fog a ceruza ezen díjak meghatározásakor.

Ez egyben azt is jelenti, hogy egy extrém utalás, nagy összegű készpénzfelvétel már akár 1000 forintot meghaladó díjat vonhat maga után.

Az alapszámla idei évre érvényes legfeljebb 16 008 forintos éves díja sem hangzik rosszul, hiszen egy átlagos ügyfél éves számlaköltsége valahol 40-50 ezer forint között lehet. Természetesen az ingyenesség egy sokkal jobb ajánlat.

Meddig tarthat ez az ingyenes időszak?

Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy ez a díjmentesség meddig is maradhatna az érintett számlatulajdonosokkal. Úgy is fel lehetne tenni a kérdést, hogy mikor térhet vissza az infláció tartósan a 4 százalékos küszöbérték alá.

A jegybank inflációs jelentésében az alábbiakat lehet olvasni az áremelkedés várható alakulásáról:

„Az áremelkedés üteme 2026 elején mérséklődik újra a jegybanki toleranciasávba és az év végére közelíti meg a 3 százalékos inflációs célt.”

Ha ez a várakozás beigazolódik, akkor várhatóan az idei évben még 4 százalék felett lesz az éves drágulás mértéke. Amennyiben januártól valóban visszatér a toleranciasávba az áremelkedés – és ott is marad –, akkor márciusra lesz meg a három egymást követő 4 százalék alatti áremelkedéssel bíró hónap, azaz innentől kezdve lehetne újra díjat számolni az alapszámláért.

Ha idén májusban lépne életbe az MNB és a Bankszövetség megállapodása, akkor gyakorlatilag 11 hónapig lenne ingyenes az alapszámla. Ez összességében várhatóan 15 034 forint spórolást eredményezne. (8 hónapig az idei 1334 forintos havidíj, míg a jövő évben 3 hónapon keresztül a várhatóan 1454 forintra emelkedő havi díj kerülne elengedésre.)

Természetesen a vártnál rosszabb – magasabb – inflációs pálya esetén a díjmentesség is tovább megmaradna.

Vannak más versenyképes alternatívák is

A Bankmonitor szakértői szerint jelenleg is léteznek olyan számlacsomagok, amelyek bizonyos feltételek teljesülése esetén teljesen ingyenes bankolást biztosítanak.

Talán a legfontosabb, hogy vállalni kell a kedvezményes díjért cserébe ezen csomagoknál egy meghatározott összegű jóváírást. (Bankonként eltérő ezen jóváírás összege, de van olyan ajánlat, ahol a minimálbér is elég lehet.)

Fontos, hogy kizárólag netbankon és/vagy mobilapplikáción keresztül adják meg az érdeklődők átutalási megbízásukat. Illetve jellemzően a számlához kapcsolódó értesítéseket is push üzenetben kell kérni az ingyenességhez.

Ezen csomagok jellemzően akciós jelleggel, egy meghatározott ideig biztosítják a kedvező díjakat. Ezen időszak lehet 1, 2, 3 vagy akár 5 év is. Vagyis az ingyenesség jellemzően nem végleges. De arról sem szabad megfeledkezni, hogy az alapszámla most bejelentett díjkedvezményes sem végleges, várhatóan egy évig lesz érvényben.

Egyszerűsödhet a bankváltás

A bejelentés alapján a jövőben a bankoknak biztosítaniuk kell a számlaszerződés online felmondását is. Ezzel a lépéssel a számlaváltás egyszerűbbé, kényelmesebbé válhat, hiszen nem kell a régi szolgáltatóhoz bemenni a csomag lezárása miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG