7p

Divat-e még locsolkodni? Egyre kevésbé. De a parfüm eladások kétségkívül húsvét és a karácsony táján csúcsosodnak ki. A férfiak sokszor ajándékba adják a szépséges üvegcsét szívük választottjának, ami igen gáláns dologra vall, ugyanis a parfümök és kölnivizek ára az utóbbi két évben 100 százalékkal emelkedett. Ma egy márkás parfüm 20 ezer forintnál kezdődik.

A Napisten verejtéke még olívaolajból készült

A bódító illatár sosem tartozott a filléres csecsebecsék közé, főleg akkor, amikor főúri kegyeltek kiváltsága volt, hiszen csak ők tudták megfizetni a távoli gyarmatokról származó alapanyagokat. Aztán eljött a XX. század, és a túlfogyasztás lett jellemző a nyugati társadalmakra. Ma kapható belőle pár ezer forintos és méregdrága is, miközben egész életünk illatosítva van, az öblítőtől a wc spray-ig, a mécsestől a toalettpapírig.

Az első ismert parfümkészítő, Tapputi nevét egy Kr. e. 1200 körül készült mezopotámiai ékírásos tábla őrizte meg – adja hírül a multkor.hu. A parfümkészítés megbecsült foglalkozásnak számított az ókori Egyiptomban, gyógyítottak vele, a múmiák balzsamozásához használták, és persze magukra kenték. Némelyik mágikus illatú kompozíciót a Napisten verejtékének nevezték. Ekkor még az olívaolaj a fő alapanyag, ebbe áztattak különböző növényeket, legtöbbször levendulát, liliomot, rózsát, mandulát.

A klasszikusok továbbra is igen népszerűek. Fotó: Depositphotos
A klasszikusok továbbra is igen népszerűek. Fotó: Depositphotos

Magyar víznek is hívták

A lepárlás úttörőjeként Avicenna perzsa orvost és vegyészt (980-1037) ismeri az utókor. Talán nem közismert, de tény, hogy az első európai, alkohol bázisú parfümöt királynévíznek vagy magyar víznek (franciául: eau de Hongrie vagy eau de la Reine de Hongrie) hívták.

A 14. században készült, egész Európát meghódító parfüm – amelynek eredeti receptje mára már elveszett, a későbbiek szerint pedig főként rozmaringot és kakukkfüvet tartalmazott – a hagyomány szerint Károly Róbert magyar király lengyel felesége, Erzsébet királyné parancsára készült. A parfümiparág fellendülése – ki hinné? - a nagy pestisjárványoknak volt köszönhető, ugyanis a korabeli emberek meg voltak győződve arról, hogy a mérgező gőzök a fő bűnösök a fekete halálért.

Gyakran láthatjuk a mai parfümök üvegcséin az Eau de Cologne feliratot, amely eredetileg a gyártás helyszíne, Köln után elnevezett, Johann Maria Farina által 1709-ben megálmodott parfümmárka volt. Később ez a magyar nyelvben szinte hétköznapi szóként kölnivízként lett használatos, és az ma is. Az elnevezés az alacsony, általában 5 százalék körüli koncentrációjú parfümöt jelent. I. Napóleon állítólag rajongott érte, és havonta 50 üveggel rendelt belőle.

Az iparágat ma is, és régen is, a franciák uralták, kezdetben Chanel és Dior. Meglepő, de a világhírű francia parfümkészítő, a Miss Dior megalkotója, Jean Carles (1892-1966) egyes források szerint anozmiában szenvedett, vagyis egyáltalán nem volt képes érzékelni az illatokat…

Marylin és Julia

Coco Chanel 1921-ben megkérte Ernest Beaux-t, az orosz-francia kémikust és parfümőrt, hogy alkosson számára egy olyan parfümöt, amelynek nő illata van. A világ első mesterségesen előállított parfümje a No. 5 nevet kapta, az északi sarkkörön túli világ ihlette, és több mint 80 összetevő felhasználásával készült. Hamarosan a legnépszerűbb illat lett, de ami igazán elképesztő, hogy ma is a legtöbbet eladott parfümnek számít. 1960-ban Marilyn Monroe egy újságíró azon kérdésére, hogy mit visel az ágyban, azt válaszolta, hogy csupán néhány csepp Chanel No. 5-ot, és ezzel megalkotta a világ egyik legsikeresebb reklámszlogenjét.

A Chanel No. 5 receptjét az uniós szabályok miatt át kellett írni. Forrás: Chanel
A Chanel No. 5 receptjét az uniós szabályok miatt át kellett írni. Forrás: Chanel

A parfümöket általában világhírű színésznők reklámozzák. Valaha kínos volt, ha egy világsztár hirdetésekre adta a fejét, de ma már egyáltalán nem az. A gázsi persze attól függ, hogy melyik márka kéri fel, Oscar-díjas-e, és hogy karrierjének melyik korszakánál tart.

Vannak szinte örökzöldnek számító parfüm-színésznő párosítások, az Oscar-díjas Julia Roberts amerikai színésznő az arca a Lancome Eau de Parfum La Vie Est Belle reklámkampányának, amely 2012-ben elindult. A parfüm neve azt jelenti, hogy "az élet szép", és célja a szabad szellemű nőiesség képviselete. Állítólag ma is ez a legkeresettebb, legnagyobb mértékben eladott parfümök egyike, szerte a világon.

Uniszex a divat

(A listákkal persze vigyázni kell: a női és életmód magazinok efféle rangsorát az is befolyásolja némiképp, hogy az adott márka hány millióért hirdet náluk…)
Az Eau de Parfum Le Labo Santal 33 az egyik legkelendőbb uniszex parfüm, pézsmás, füstös és bőrszerű keverékének köszönhetően férfiaknak és nőknek egyaránt ajánlják. (Mit szólnak vajon ehhez a helyi gender „szakértők”?) Férfi rajongói közé tartozik Ryan Reynolds és Justin Bieber – az olasz Grazia divatlap szerint.

Gyakori, hogy divattervezők egy idő után a parfümpiacra is betörnek, amelyekkel népszerűsíthetik az adott márkát. A designer cipőiről ismert Jimmy Choo 2011-ben debütált az illatok világában. Meleg, fás és egzotikus illat, főleg pacsuli, édes karamella és tigrisorchidea jellemzi, az egyik női életmód online szerint..

A liftben még órákig érezni

A Clinique a toalettvizek és parfümök széles választékát árulja, de a legkelendőbb még mindig az évtizedek alatt klasszikussá vált Aromatics Elixir, amely az 1970-es években debütált. Ez az a típusú parfüm, hogy ha valaki magára fújta, majd hazafelé kiszállt a liftből, még órák múlva is lehet érezni az illat nyomait. A ruhán pedig, amit viselt, évekig. A Clinique becslései szerint óránként 14 palackot adnak el belőle, világszerte. Évek múlva sem „romlik” el, legfeljebb még töményebb lesz.

A Guerlain Eau de Toilette Shalimar-t 1925-ben vezették be, és azóta sok generáció megkedvelte. Valamikor olyan sztárok kedvenc illata volt, mint Rita Hayworth és Brigitte Bardot, később Bianca Jagger és lánya, Jade.

Most jönnek a nagyágyúk: a Chanel 2001-ben mutatta be a Chanel Coco Mademoiselle Eau de Parfum-ot illatkínálatában, amely merész, mégis nőies illatkompozíció egy csipetnyi fűszerrel és édes citrusos fejjegyekkel. Természetesen a palack, a marketing és a sztár, aki hirdeti, azóta már többször változott.
Feketekávé, dinnye meg magnólia

A Bharat Sansar nevű webmagazin az Yves Saint Laurent Opium Eau de Parfum-ot tartja a negyedik legkelendőbb parfümként a világon, az Egyesült Királyságban pedig a második helyen áll. A Black Opium meleg, csábító és virágos illat, amely olyan összetevőkkel csábít, mint a vanília, pacsuli és feketekávé.

A J'adore Dior Parfum Eau de Parfum a Dior legkelendőbb parfümje, amelyet 1999-ben dobtak piacra és Calice Baker francia parfümőr alkotta meg. Az illat friss, édes, gyümölcsös, virágos, a fejjegyekben magnólia, mandarin, narancs, bergamott, körte és dinnye, valamint szeder, vanília, pézsma és cédrus érződik.

Fontos a fiatalos imázs

Marc Jacobs az Daisy Eau de Toilette-et 2007-ben dobta piacra, főleg a fiatalabb korosztályt megcélozva. A termék egyik kiemelkedő vonzereje az ikonikus üvegcse, a túlméretezett, százszorszépet utánzó kupakkal.

Végül pedig következzen a verhetetlen: a világ legkelendőbb parfümje a Chanel No. 5. Elképesztő, hogy több mint egy évszázada jelent meg először a drogériákban, és ma is arat. Rá száz évre is a magas szinten díjazott új világsztárok népszerűsítik, fiatalos imázst kölcsönözve neki. Másképp nem maradhatna fenn a piacon, ahogy a csekély, de észrevehető termékkülső csinosítás nélkül sem.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG