4p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Bár egyelőre nem lehet tudni, hogyan bírjuk majd a rezsi-emelkedést és mennyire kell hozzányúlni a félretett tartalékokhoz, az biztos, hogy most is nagy sürgés-forgás lesz az üzletekben, minden vásárló igyekszik még időben beszerezni a szükséges hozzávalókat.

Hogy idén mennyit fogunk költeni, azt még nem tudjuk, de érdekes rápillantani a tavalyi hasonló időszak számaira. A 2021-es karácsonyi – november-decemberi – időszakban több mint 500 milliárd forint értékben vásároltak a magyar fogyasztók a hazai kiskereskedelemben, ami az éves forgalom csaknem egyötödét teszi ki. (Ebben az összegben nincsenek benne a friss zöldségek, gyümölcsök és pékáruk.) A 2020-as szezonhoz viszonyítva a vásárlók értékben 5 százalékkal költöttek többet, méghozzá 7 százalékkal több ajándékra – ahogyan az a NielsenIQ számaiból kiderül.

A tavalyi karácsony előtt több mint 500 milliárd forintot hagytunk az üzletekben Fotó: Depositphotos
A tavalyi karácsony előtt több mint 500 milliárd forintot hagytunk az üzletekben Fotó: Depositphotos

Ha karácsony, akkor édesség, ez mindig telitalálat. A szezonális csokoládék utáni érdeklődés töretlen volt a 2021-es ünnepi időszakban is, értékben 21, mennyiségben 14 százalékkal nőtt az eladásuk 2020 téli szezonjához képest. A különböző pralinék is nagyon kelendőek az év ezen időszakában, értékben 11 százalékkal emelkedett a forgalmuk. Azonban nemcsak többet, de jobb minőségű terméket vásároltak a fogyasztók. Az év folyamán a vevők átlagosan 900 forintért vásároltak meg egy doboz édességet, míg karácsonyhoz közeledve többen váltottak prémium termékekre, hiszen ezidőtájt már valamivel több mint 1000 forintot adtak ki egy doboz bonbonért (Ami persze nem jelenti egyértelműen a minőség javulását, inkább csak a már kezdődő inflációt jelzi, és ez még inkább így lesz 2022 nyarán, teszi hozzá az újságíró.)

Nem sajnáljuk a pénzt szeszes italokra

Karácsony a különböző alkoholos italok főszezonja. A NielsenIQ kiskereskedelmi indexe az égetett szeszes italok kilenc szegmensét vizsgálja, ezek a gyomorkeserű, a vodka, a whisky, a pálinka, a likőr, a vermut, a rum, a gin és a brandy. Az ünnepi időszakban több fogyasztó kosarába kerül be a vásárlás során a kedvenc alkoholos itala. 2021. november-decemberében 40 százalékkal több égetett szeszes ital fogyott értékben, mint az azt megelőző két hónapban, szeptemberben-októberben.

Ilyenkor gyakrabban vásárolnak a fogyasztók whisky-t és likőrt, ugyanis a likőrértékesítések 29, a whiskyeladások 26 százaléka a november-decemberi időszakban zajlik. Az ünnepek alatt nem sajnálják a vevők a pénzt a prémium árkategóriába tartozó szeszes italokra. A teljes tavalyi évet nézve egy liter tömény szeszes italra a fogyasztók átlagosan 5800 forintot költöttek, míg decemberben ennél többet, átlagosan 6250 forintot fizettek ki. Az ünnepi időszakban főként brandyből, rumból, likőrből és pálinkából választjuk a drágább termékeket.

Milliárdok piperére

A vegyiáru-kategóriák iránt is fokozódik az érdeklődés karácsonyhoz közeledve. Sokan választják ajándéknak a különböző vegyi árukat tartalmazó karácsonyi ajándékcsomagokat is. A 2021-es év ünnepi időszakában 4 milliárd forint értékben, közel 2 millió ilyen csomag került a fogyasztók kosaraiba. Ez értékben 4, mennyiségben 1 százalékkal magasabb érték, mint egy évvel korábban.  

Tegyük hozzá, hogy az ajándékcsomagokra vonatkozó adatok nem teljes egészében fedik le a teljes magyarországi kiskereskedelmet. A vizsgált piac ezúttal bizonyos magyarországi láncok – DM, Rossmann, Spar, Interspar, Tesco, Auchan – összesített forgalmát takarja.

Népszerűek az ajándékcsomagok

Szinte azonos arányban oszlik meg a női és a férfi piperecsomagok forgalma, az előbbi 50, az utóbbi 47 százalékot birtokol a teljes forgalmából. Az értékesítés maradék három százaléka a gyermekeknek szánt, vagy egyéb kategóriába tartozó ajándékokból tevődik össze.

Gyorsan fogynak a boltok polcairól ilyenkor a finom parfümök is. Parfümből több mint 5 milliárd forint értékben vásároltak a hazai fogyasztók 2021 karácsonyán, ami 17 százalékkal meghaladta a 2020-as év hasonló időszaki eladásait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Bankszámlások figyelem: kiderült, mennyivel emelkedhetnek az idén a díjak
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 10:15
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2025-ös éves inflációs adatot, vagyis a fogyasztói árak tavalyi emelkedésének mértékét. Ez egyben meghatározza a bankszámlák idei maximális díjemelési mértékét, továbbá két fontos állampapír idei évi kamatmértékét is. 
Személyes pénzügyek Kitermelhetik egy masszív lakáshitel törlesztőjét az új kedvezmények
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 09:21
Idén év elején több komoly adókedvezményt is érvényesíthetnek a fiatal, legalább két gyemreket nevelő családok, és ez sokat hozhat.
Személyes pénzügyek Milliók lakhatásra – jogvesztő határidő közelít
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:48
A napokban kell döntést hoznia a dolgozóknak és a munkaadóknak a komoly összegeket jelentő különböző lakhatási tám,ogatásdokkal összefüggésben.
Személyes pénzügyek Mindenki értesítést kap a bankjától, így akadhat rá
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 07:03
Forintjaink sorsáról dönthetünk, összeszedték hogyan lehet egyszerűen elérni az információkat.
Személyes pénzügyek Január hidege befagyasztotta a személyi kölcsönök kamatjait
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 09:03
Jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok.
Személyes pénzügyek Ugorhat az 1 millió forint: erre figyeljen az otthontámogatásnál
Privátbankár.hu | 2026. január 8. 14:21
A közszolgálati támogatást kamatostul kell visszafizetni, ha nem teljesülnek a feltételek.
Személyes pénzügyek November gyászos hónap volt a munkáshitelnek, de másnak nem
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 14:22
A friss adatok szerint a személyi hitel az átlag fölé kúszott.
Személyes pénzügyek Minden rekord megdőlt a lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 09:57
Újabb csúcsra, 274 milliárd forintra emelkedett novemberre az új lakáshitel-szerződések összege, ami egyértelműen az Otthon Start hitel berobbanásának köszönhető – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A személyi kölcsönök iránt szintén nagyon erős az érdeklődés, a január óra elérhető munkáshitel iránti kereslet viszont eddigi mélypontjára zuhant a tizenegyedik hónapban.  
Személyes pénzügyek A magyarok rákaptak az új megoldásra, dübörög a piac
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 13:48
Nem csak az indulás óta, de negyedéves alapon is nagyságrendi ugrást mutat a qvik-forgalom.
Személyes pénzügyek Nyugdíjbiztosítása van? Fontos határidő közeleg
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 09:31
December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG