3p

Január 1-jétől a nyugdíjasok számára is elérhető a gyermekek után igényelhető CSOK támogatás, és a kedvezményes lakáshitelt is ugyanolyan feltételekkel vehetik igénybe, mint a fiatalabb igénylők. A feltételekről, szabályokról és a szükséges iratokról a Bank360.hu készített összeállítást.

A tipikus élethelyzet a nagyszülők által örökbefogadott unokák után felvett otthonteremtési támogatás, de akár vér szerinti gyermekre is felvehető, ha még nem töltötte be a 25 évet és a nyugdíjas szülőknél lakik.

A nyugdíj mellett is szükséges munkát vállalni legalább a CSOK támogatás megigénylése előtt, hiszen a CSOK-nak feltétele a TB jogviszony. Ezt teljesítve azonos szabályokat kell teljesíteniük a nyugdíjasoknak az akár 10 millió forintos támogatás és 15 millió forintos kedvezményes CSOK hitel igénybevételéhez.

Nyugdíjas munkaviszony is beszámítható már

A támogatás korábban sem zárta ki, hogy 65 év felettiek felvehessék a CSOK-ot. Meglévő 25 év alatti gyermek esetében a házaspár mindkét tagja lehetett nyugdíjkorhatár feletti, előre tervezett gyermek esetében pedig csak az egyik félnek kellett 40 éven alulinak lenni. Eddig viszont csak azok az időskorúak vehették igénybe a CSOK támogatást és hitelt, akik teljes állásban dolgoztak, és nem vonultak nyugdíjba. Január 1-jétől viszont már a nyugdíj sem akadály, amennyiben a nyugdíjas dolgozik is a nyugdíjjáradék mellett. A munkához kapcsolódó személyi feltételek megegyeznek a nem nyugdíjas igénylőkre vonatkozó feltételekkel:

  • egy vagy két gyermek esetében 180 nap folyamatos TB jogviszonyról szükséges igazolást bemutatni, amiben legfeljebb 30 nap megszakítás lehet;
  • három, vagy több gyermekre felvett CSOK-nál legalább két éves folyamatos TB igazolás kell, amiben szintén csak 30 nap megszakítás lehet.

Illusztráció - forrás: Depositphotos
Illusztráció - forrás: Depositphotos

Ezekre az iratokra van szükség

A CSOK támogatás jogi szempontból tehát azok számára vált elérhetővé, akik a társadalombiztosítási törvény szerint kiegészítő tevékenységet folytatnak a nyugdíj mellett. A keresőtevékenységre vonatkozó igazolást a munkáltató állíthatja ki, egyéni vállalkozók esetében hatóság vagy kamara által kiállított okiratra van szükség. Saját jogán vagy özvegyi nyugdíjban részesülő is igényelheti a kedvezményt, utóbbiak viszont csak akkor, ha betöltötték a nyugdíjkorhatárt és egyéni vagy társas vállalkozók. Mind a nyugdíjellátást, mind az özvegyi nyugdíjat okirattal kell igazolni.

Minden más szabály vonatkozik a nyugdíjasokra is

A CSOK-ot felvevő nyugdíjas pár mindkét tagjának tulajdont kell szereznie az ingatlanban. A támogatás mértéke és a megvásárolható lakás vagy ház nagysága itt is a gyerekszámtól függően változik. Egy gyermek esetében például 600 ezer forint támogatás vehető fel egy legalább 40 négyzetméteres lakásra vagy 70 négyzetméteres házra. Több gyermekre is felvehető a nyugdíjas CSOK, viszont egyik sem lehet 25 évnél idősebb, a szülőkkel azonos állandó lakcímmel kell rendelkezniük és nem állhatnak foglalkoztatásban. Megözvegyült nyugdíjas is felveheti a támogatást, de csak meglévő nevelt vagy saját gyermekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Zsebbevágó részlet derült ki a kormány 3 százalékos lakáshiteléről
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:26
A többség úgy értelmezi, hogy a lakásvásárláshoz elegendő lesz majd a vételár 10 százaléka, míg a fennmaradó részt lehet majd a 3 százalékos kamatú hitellel finanszírozni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és bizony előfordulhat majd, a vételár nem 10, hanem akár 20-30 százalékát is saját forrásból kell előteremteni. Mutatjuk, miért van ez, és miért nem mond ellent a 10 százalékos elvárásnak.
Személyes pénzügyek Így változtak a fizetések Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:33
Az elmúlt évben is dinamikusan bővült az elektronikus fizetési forgalom: több mint 200 millióval emelkedett az elektronikus tranzakciók száma egy év alatt, így a teljes gazdaságban összesen több mint 2,5 milliárd elektronikus fizetés történt, a fizetési műveletekben a bankkártyás tranzakciók domináltak.
Személyes pénzügyek Jó hírek érkeztek a 3 százalékos szuper lakáshitelről
Herman Bernadett | 2025. július 16. 16:29
A társadalmi vita a jövő héten kezdődik, a korábbi hírek szerint nem lesz időkorlátja az Otthon Start hitel felvételének. A 10 százalékos önerőt a 40 év fölötti hitelfevevőkre is kiterjesztenék.
Személyes pénzügyek Váratlan jó hírt kapott az autósok fele: várhatunk a tankolással
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 12:16
Inkább áremelkedés nézett ki a héten, de mégis lefelé mozdul az egyik üzemanyagfajta ára.
Személyes pénzügyek Az Erste egykori devizahitelei is érvényesek, nem érdemes reklamálni
Herman Bernadett | 2025. július 16. 11:04
Az Erste Bank szerződései is érvényesek, a bank eleget tett az árfolyamkockázattal kapcsolatos ügyféltájékoztatásra vonatkozó követelményeknek. Az OTP már tegnap reagált a határozatra, rájuk sem terjed ki a Kúria döntése
Személyes pénzügyek Meghökkentő dolgok derültek ki a magyar egyetemistákról
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 10:48
Alig találni olyan egyetemistát, aki ne akarna dolgozni a nyáron. A fizetési igények sokszor meghaladják a 300 ezer forintot is, és meglepően népszerű a készpénz.
Személyes pénzügyek Bővülő hiteltermékek az MFB-nél – Elindult a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram
PR | 2025. július 15. 13:55
Elstartolt a GINOP Plusz program részét képező Nemzeti Bajnokok Hitelprogram, amely 155 milliárd forintos keretösszegből nyújt segítséget a beszállító és exportáló kkv-k számára. Az új EU-s társfinanszírozású konstrukció fix 0%-os kamatozás, illetve akár 30%-os vissza nem térítendő támogatás mellett érhető el. A terméket a zöld és digitális fejlesztésben gondolkodó, versenyképes vállalkozások igényelhetik az MFB Pont Plusz vállalati hálózat bankfiókjaiban.
Személyes pénzügyek Vigéckedett a héten a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 11:38
A világban dúló geopolitikai konfliktusok, a vámháború és a zsenge hazai makrogazdasági adatok ellenére egyre stabilabb a hazai fizetőeszköz.
Személyes pénzügyek Elképesztő, mekkora károkat okozott a vihar
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:07
A lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott.
Személyes pénzügyek Nem akar lemaradni a szuperkedvezményes lakáshitelről? Akkor ezzel érdemes tisztában lennie
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 07:31
Nem mindenki felel meg az Otthon Start támogatott hitel felvételéhez szükséges feltételeknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG