Az év második negyedévében stabilizálódott, az euróval szemben például a 370-es szint környékére berendezkedett hazai fizetőeszköz júliusban elkezdett gyengülni. S augusztusban még rosszabb lett a helyzet, árfolyama öt hónapja nem látott mélységekbe került, egy euróért több mint 393 forintot is kellett adni. Ezt a hetet ugyan már a 390-es szint alatt zárta, de a 389,675-ös eurókurzus cseppet sem szívderítő.
Hiába az európai szinten kiugróan magas, 15 százalékos jegybanki irányadó kamat, ez sem kompenzálja a befektetők számára a magyar gazdasággal kapcsolatos kockázatokat. Mindenekelőtt azt, hogy az uniós pénzek érkezésének időpontja továbbra is bizonytalan, miközben nemcsak az infláció magasabb messze az összes többi EU-s tagországénál, hanem az energiaárak csökkenése miatt javuló folyó fizetési mérlegen kívül a többi makrogazdasági adat is lehangoló képet mutat: a héten az iparról és a kiskereskedelemről érkeztek nem túl biztató számsorok.
A forint gyengülése különösen most jött rosszkor, amikor - a nyár utolsó hónapja lévén - még sokan kénytelenek váltani devizát a külföldi útjaikhoz, illetve kénytelenek végignézni, hogy a kártyás külföldi költéseik forintos ellenértéke a nyár elejinél jóval magasabb. Ráadásul a gyengülő forint az ország magas importkitettsége miatt a már lassulni kezdett - igaz, júniusban még mindig 20 százalék feletti - infláció további csökkenésének is gátat vethet, noha a kormány és a Magyar Nemzeti Bank 2023 végére már nemhogy biztosra veszi az egyszámjegyű éves fogyasztóiár-indexet, hanem már 7 százalékos rátát vizionál.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”. 
Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
