5p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mai sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy bár nem tudják megítélni, mennyi időre lehet elég a 200 milliárd forintos keret, ha az kimerül, akkor a Monetáris Tanács minden bizonnyal áldását adja a további források biztosítására.

Ma ugyan nem tartott kamatdöntő ülést a Monetáris Tanács (erre majd legközelebb két hét múlva, október 19-én kerít sort), mégis szerepelt a napirendjén a közvélemény érdeklődésére bizonyára számot tartó téma. Méghozzá a Növekedési Hitelprogram (NHP) értékelése, amelynek elindításáról nyolc és fél évvel ezelőtt, 2013 március végén határozott a tanács, alig néhány héttel azt követően, hogy Matolcsy György lett az MNB elnöke.

Igazi Matolcsy-féle unorthodox lépés volt e program elindítása, hiszen a jegybank nulla százalékon adta át a kereskedelmi bankoknak a hiteleket, amelyeket azok 2,5 százalékon adhattak tovább a megcélzott körnek, azaz a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv) - értékelt Patai Mihály, az MNB általános alelnöke a Monetáris Tanács mai ülését követő sajtótájékoztatón. Felidézve, hogy akkor a kereskedelmi bankok felháborodtak a kondíciókon, ami azért érdekes, mert Patai akkor még maga is a másik oldalon állt, az UniCredit Bank vezetőjeként.

Az NHP fontos szerepet játszott abban, hogy a 2008-as válságot követő több évnyi csökkenés után egyre dinamikusabb növekedésbe forduljon a kkv-hitelezés tendenciája, és a koronavírus-járvány hatásainak tompítását célzó intézkedések között is az egyik legfontosabb eszköznek bizonyult – mutatott rá Patai. Összességében mintegy 75 ezer vállalkozás jutott forráshoz, közel 6400 milliárd forint összegben. A program az MNB becslései szerint 2013 óta  az idei év eddigi folyósításait is figyelembe véve  5 százalékpontot meghaladó mértékben járult hozzá a gazdasági növekedéshez.

Az NHP legutolsó szakasza, a koronavírus-járvány berobbanása után, 2020 áprilisában elindított NHP Hajrá szeptember 30-án zárult le. A vállalatok megváltozott finanszírozási igényeihez igazodó konstrukció az MNB értékelése szerint minden korábbinál kedvezőbb feltételekkel, széleskörű felhasználási lehetőségekkel biztosított forrást a kkv-szektornak. A vállalkozások részéről jelentkező számottevő finanszírozási igényre és az elhúzódó járványhelyzetre tekintettel az MNB a keretösszeget kétszer is megemelte, legutóbb idén áprilisban 3 ezer milliárd forintra, amelyet a kkv-k teljes mértékben megigényeltek.

A tanács értékelése szerint az NHP Hajrá az egyik leghatásosabb eszköz volt a válságkezelésben, mintegy 62 ezer hitel- illetve lízingszerződés jött létre, több mint 40 ezer hazai vállalkozás forráshoz jutását elősegítve. Jóllehet a szerződéskötési időszak véget ért, a felvett források továbbra is támogatják a vállalkozások működését, ráadásul a megkötött szerződések az eddig folyósított hitelrészeken túl még akár többszázmilliárd forintnyi további lehívási lehetőséget biztosítanak. A hitelügyletek fele10 millió forint alatti volt, ami azt jelenti, hogy e források alapvetően a mikro- és kisvállalkozások finanszírozási szükségleteit könnyítették meg.

Ezúttal a lakosság részesülhet a kedvezményes hitelből. Fotó: depositphotos
Ezúttal a lakosság részesülhet a kedvezményes hitelből. Fotó: depositphotos

Az NHP Hajrá keretében megkötött szerződések volumenének 38 százaléka új beruházási hitel vagy lízing, 53 százaléka forgóeszközhitel, 9 százaléka pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódó ügylet volt. A hitelek mintegy háromnegyedét a kereskedelem, az ingatlanügyletek, a feldolgozóipar, a mezőgazdaság és az építőipar ágazatokban tevékenykedő kkv-k vették fel. Annak ellenére, hogy az egy vállalkozás által felvehető hitelösszeget jelentősen megemelte a jegybank a középvállalatok stabilitásának megőrzése és a nagyobb beruházások elősegítése érdekében, az NHP korábbi szakaszaihoz hasonlóan ezúttal is jelentős volt a kisebb szereplők részaránya: a kihelyezett források több mint negyede mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállalkozásokhoz került. A források 47 százaléka volumen szerint a közép-magyarországi régióba került, míg darabszámban a 38 százaléka.

Van másik!

Alig néhány nappal az NHP Hajrá lezárása után, október 4-én máris elindult a Zöld Otthon Program, amely azonban ezúttal nem a kkv-k, hanem a lakosság forráshoz jutását támogatja. E hiteleket kizárólag új ingatlanok vásárlására, vagy építéséra lehet fordítani. E hitelek kondíciói megegyeznek az NHP-ével: azokat ugyanúgy 0 százalékon adja tovább az MNB a kereskedelmi banokns, amelyek azt 2,5 százalékon hitelezhetik tovább, bár a thm, vagyis a teljeshiteldíj-mutató ennél valamivel magasabb lehet. A folyósításért a bankok legfeljebb 100 ezer forintot kérhetnek el. 

Fontos feltétel, hogy a program keretében csak energiahatékony (legalább BB vagy annál jobb energetikai besorolású, és legfeljebb 90 kWh/m2/év primer energiaigényű) új lakások és családi házak saját lakhatás céljából történő vásárlására, illetve építésére nyújtható hitel, legfeljebb 70 millió forint összegben. E hitelt csak belföldi természetes személyek igényelhetik, s egy adós csak egyet. Korábbi hiteleket nem lehet vele kiváltani. Legfeljebb 25 éves lehet egy hitel lejárata, a kérelmeket a bankoknak vásárlás esetén 15, míg építkezés esetén 25 munkanap alatt el kell bírálniuk. Eddig már több mint tíz kereskedelmi bank jelezte a részvételi szándékát.

Lapunk azon kérdésére, miszerint mennyi ideig lehet elég a Zöld Otthon Program 200 milliárd forintos keretösszege és ennek kimerülése után hajlandó-e az MNB majd emelni a keretet, Patai Mihály azt válaszolta: "nem tudjuk megítélni az étvágy sebességét, ráadásul a lakossági hitelek adminisztrációja hosszabb, de abban biztos vagyok, hogy amennyiben a keret kimerül, akkor a Monetáris Tanács jóváhagyja annak megemelését".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Életet lehelt az Otthon Start a babaváró hitelbe, a bankok pedig szórják rá a pénzt
Barát Mihály Tamás | 2026. augusztus 10. 18:45
Hosszú évek visszaesése után újra több babaváró hitelt vesznek fel a gyermeket tervező párok. Ebben szerepe lehet az Otthon Start szárnyalásának is, ugyanis önrészként jól használható ahhoz. A bankokon nem múlik, hogy fennmaradjon a babaváró hitel növekedése, hiszen a BiztosDöntés.hu összesítése szerint százezrekkel csalogatják magukhoz az igénylőket.
Személyes pénzügyek Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 14:29
Soha nem látott számú tartós befektetési számla (tbsz) nyílt meg az idén, már 620 ezernél is több ilyen értékpapírszámla létezik. A háttérben az áll, hogy a magyar állampapírok helyett egyre több befektetési alapot, részvényt vásárolnak a háztartások, az árfolyamnyereségre kivetett adók pedig így elkerülhetők – erről beszélt Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Fellélegezhetnek a hazai autósok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:44
Kedden nem módosulnak a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árai, így a hétvége után változatlan beszerzési árakkal indul a hét.
Személyes pénzügyek A magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:45
Az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után – erre jutott a Provident legfrissebb kutatásában.
Személyes pénzügyek Sosem volt még ilyen nagy értékpapírvagyona a magyar háztartásoknak
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 10. 10:21
Tovább nőtt a magyar háztartások értékpapírvagyona: június végén már 38 240 milliárd forintot ért az állomány, ha a belföldi kibocsátású papírok mellett a külföldieket is hozzászámítjuk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az egy év alatt 15 százalékos bővülés részben abból származik, hogy a lakosság többet vásárolt, részben pedig abból, hogy az árfolyamok is emelkedtek. 
Személyes pénzügyek Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 09:00
Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. 
Személyes pénzügyek Sok család várja: kiderültek a 100 ezres iskolakezdési támogatás részletei
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 20:04
Új részleteket árult el a kormány.
Személyes pénzügyek Hitte volna? Egymás után csökkennek a kamatok ezeknél a hiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 07:56
Augusztustól érhető tetten a legújabb változás ezen a téren.
Személyes pénzügyek A rendkívüli forróság miatt rövidít a NAV is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 2. 09:39
Ugyan jövő héten is lehet ügyeket intézni, de az elviselhetetlen kánikulához igazítja működését az adóhivatal.
Személyes pénzügyek Erdőtűz a nyaralás közelében: mikor véd és mikor nem az utasbiztosítás?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 2. 05:54
Európa kedvelt nyári úti céljai közül több helyszínen is súlyos erdőtüzek pusztítanak, több ezer embert kellett evakuálni az üdülőövezetekből is. A hőhullámok és a tartós szárazság miatt a jelenség egyre inkább a nyári szezon visszatérő velejárója, főleg Dél-Európában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG