7p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A második negyedévben sem sikerült megállítani a taglétszám lassú apadását az önkéntes nyugdíjkasszáknál, miután az új belépők száma nem tudja ellensúlyozni a szolgáltatásban részesült és kilépő tagokét. Ez részben azért lehet így, mert a magyarok többségénél jóval 40 éves kor felett válik témává a nyugdíjcélú öngondoskodás. Közben a kasszák tagsága is egyre öregszik, 65 százalék környékén jár a 45 év felettiek aránya.

Kis mértékben ugyan, de a második negyedévben is folytatódott a taglétszám apadása a hazai önkéntes nyugdíjpénztáraknál – derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) most megjelent, legújabb szektorelemzéséből. Mohr Lajos, a szervezet elnöke szerint a taglétszám stagnálása, illetve kisebb mértékű csökkenése a munkáltatói szerepvállalás csökkenésével függ össze, hiszen épp az a korosztály megy most nyugdíjba, és ezzel lép ki a tagságból, amelynek a belépését korábban az erős munkaadói részvételt ösztönző, kedvező állami adózási körülmények befolyásolták.

„Az adó- és járulékkedvezmények fokozatos kivezetése szinte közvetlenül vonta maga után a munkáltatók nyugdíjcélú juttatásainak elmaradását, ami pedig szintén közvetlenül a belépők számának csökkenését eredményezte” – hívta fel a figyelmet Mohr Lajos.

Az ÖPOSZ közleményében írtakat megerősítik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai is: a jegybank statisztikái szerint 2024 márciusának végén valamivel több mint 1,07 millió tagot tartottak nyilván az önkéntes nyugdíjkasszák, ami az jelenti, hogy egy év alatt nagyjából 14 ezer, negyedéves összevetésben pedig 2600 tag tűnt el a rendszerből. Ennek főként az az oka, hogy a szolgáltatásban részesült (többnyire nyugdíjba vonult) és kilépő tagok száma rendre meghaladja az új belépőkét. Az új belépőknél ráadásul az utóbbi időszakban nem is alakult túlságosan fényesen a helyzet: az első negyedévben például 7365 új tagot regisztráltak a kasszák, ami 4,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi 7690-es számtól. Az éves adatokat vizsgálva sem túl biztató a kép: miközben 2022-ben még majdnem 32 ezer új tagot regisztráltak a pénztárak, tavaly már csaknem egészen 26,2 ezret. Az új tagok számát illetően csak a 2021-es év hozott nagyobb kiugrást: akkor hozzávetőleg 40,6 ezer belépőt regisztrált az MNB.

Időben kellene elkezdeni a takarékoskodást
Időben kellene elkezdeni a takarékoskodást
Fotó: Depositphotos

„A taglészám lassú ütemben ugyan, de folyamatosan csökkent az utóbbi években az önkéntes nyugdíjpénztáraknál. A lemorzsolódás ugyan nem drámai mértékű – a 2018 első negyedéve és 2024 márciusa között eltelt hat év alatt összesen 70 ezerrel csökkent a tagok száma –, de fontos lenne megfordítani ezt a trendet” – nyilatkozta lapunknak Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Hozzátette: az önkéntes nyugdíjpénzári megtakarítás korábban nagyon népszerű cafeteria-elemnek számított, azonban az utóbbi években megszűnt az adó- és járulékkedvezmény, ami miatt sokkal kevesebb munkáltató választja ezt az opciót. Ez a változás pedig kockázatot jelent a megfelelő nagyságú megtakarítás összegyűjtése szempontjából is: sokan nem fizetik tovább a tagsági díjat, ha a munkahely már nem kínálja fel ezt a cafeteria lehetőséget, így nem tud összegyűlni az az összeg, amely biztosítani tudná az időskori megélhetést.

Gergely Péter szerint az önkéntes pénztárak számára az is kihívást jelent, hogy a magyarok nagy többsége a negyvenes éveiben, vagy még később kezd érdemben foglalkozni a nyugdíjba vonulás pénzügyi kérdéseivel. „Részben ennek a jelenségnek tulajdonítható az is, hogy az önkéntes nyugdíjkasszáknál nagyon magas az átlagéletkor: az MNB legfrissebb, 2022-es adatokon alapuló összesítése szerint a tagok hajszál híján kétharmada, 66,2 százaléka a 45 év feletti korosztályhoz tartozott, miközben a 30 év alattiak aránya éppen elérte a 4 százalékot” – hívta fel a figyelmet a szakértő. Természetesen – tette hozzá – a nyugdíj előtti időszakban már jóval többet is kezdenek félretenni a tagok, amit alátámaszt, hogy a pénztári vagyon több mint négyötöde a már említett 45 év feletti korosztályhoz köthető.

A szolgáltatók leginkább a választható portfóliók számának bővítésével igyekeznek vonzóbbá tenni a nyugdíjpénztári megtakarításokat: míg korábban egy-egy alacsony, közepes és magas kockázatú konstrukció volt elérhető a kasszáknál, ma már a nagyobb szereplőknél 4-5 (esetenként annál is több) változatból is válogathatnak a tagok. „A pénztári portfóliók számának növelésével elsősorban a fiatalabb korosztályra céloznak a pénztárak, hiszen többnyire a hosszabb befektetési időtávra ajánlott, magasabb kockázatú termékekből létezik több változat. A választás ugyanakkor nem lett nehezebb, hiszen a szolgáltatók honlapjain található kérdőívek segítségével gyorsan meg lehet állapítani, hogy a portfóliók közül melyik a leginkább testhezálló az új belépőnek” – mondta Gergely Péter.

Kevesebb állampapír, sok részvény

Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár – amely egyébként már hat portfóliót kínál a tagjainak – a hosszabb távra szóló, magasabb kockázatú befektetési lehetőségek közül kettőt tart a palettán. A Növekedési névre keresztelt portfóliót a 35-45 éves korosztálynak ajánlják, 15-25 éven túli időtávra: itt a befektetések közel kétharmad részét hazai és nemzetközi részvények, valamint külföldi kötvények alkotják, az állampapírok súlya pedig valamivel egyharmad feletti. A legfiatalabb korosztálynak szánt Dinamikus portfólió még nagyobb kockázatvállalást feltételez, 25-35 éven túli befektetési időtáv mellett: itt a hazai és nemzetközi részvények, illetve a külföldi kötvények aránya már 90 százalék feletti.

Az Erste Önkéntes Nyugdíjpénztár szintén két magasabb kockázatú portfóliót tart kínálatban: a „Lendület” nevű 30 százaléknyi magyar állampapírt tartalmaz, míg a „Trend” névre keresztelt változatnál már csak 20 százalékos a magyar adósságpapírok súlya.

A pénztárnál egyébként most akcióval is ösztönözni kívánják az új tagok belépését: a négyezer forintos belépési díjat térítik vissza azoknak az új be- illetve átlépőknek, akik

• legalább 10 ezer forintos havi tagdíjat vállalnak,

• igénylik az elektronikusirat-küldés szolgáltatást,

• csoportos beszedési fizetési módot választ és befizetéseit csoportos beszedéssel teljesíti,

• illetve megad egy számlaszámot a be-, illetve átlépési nyilatkozatán.

Rekordon a kasszák vagyona

Az ÖPOSZ tájékoztatása szerint az április-júniusi időszakban is kitartott az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt összesített vagyon lendületes növekedése a szervezet tagjainál, így a negyedév végén – 20 százalékot közelítő év/év emelkedéssel – a portfólió mérete már elérte a 2,04 ezer milliárd forintot. Ezzel a pénztárak által kezelt megtakarítások összege ismét új csúcsot állított be. Az ÖPOSZ-tag pénztárak a második negyedévben 2,64 százalék becsült hozamot értek el, a nyugdíjpénztári tagok befizetései a negyedév folyamán pedig 21 milliárd forintot tettek ki, bő 20 százalékkal felülmúlva 2023 hasonló időszakának értékét. E látványos növekedésnél kisebb mértékben, de a munkáltatók hozzájárulásai is bővültek, év/év alapon 2,6 százalékkal, ami viszont negyedéves összehasonlításban több mint 16 százalékos pluszt jelent. Mindezek eredményeként a munkavállalók a nyugdíjpénztári bevételek növekvő részét, 63,5 százalékát adták a második negyedévben. Az egy főre jutó átlagos vagyon nagysága újabb csúcsot ért el: ez az időszak végén 1,96 millió forintot tett ki, hozzávetőleg 21 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbi értéket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egyre messzebb Nagy Márton álma
Privátbankár.hu | 2024. október 4. 06:45
A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi kölcsönöknél van példa kamatvágásra, de ennek azok örülhetnek, akik az átlagosnál valamivel magasabb nettó jövedelmet tudnak felmutatni.
Személyes pénzügyek Üzenetet kapott minden bankkártyás: mi a teendő átverés esetén? Megszólalt a szakértő
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 12:55
Csak az idei második negyedévben több mint 8 milliárd forint értékben okoztak kárt a bűnelkövetők a bankkártyás, mobiltelefonos és internetes banki fizetések során Magyarországon. A károsultak jelentős része azonban a mai napig nincsen tisztában azzal, kitől követelheti az okozott kár megtérítését – derül ki többek között a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda alábbi összegzéséből.
Személyes pénzügyek Megkergült az Apple Pay és ez sokaknak duplaannyiba került
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 09:03
A hibás tranzakciók rendezése még várat magára. 
Személyes pénzügyek Megint lenyúlja a pénzünket az Apple
Privátbankár.hu | 2024. október 1. 15:56
Ismét vásárlás nélkül terheli meg ügyfelei bankkártyáját az Apple, a Magyar Nemzeti Bank a pénzintézeteket az ügyfeleik védelmére utasítja.
Személyes pénzügyek Jönnek az új banki sarcok, ki fogja megfizetni a pénzváltásra kirótt illetéket?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 09:16
Év végéig nem lehet az átváltást terhelő plusz díjat az ügyfelekre hárítani, de úgy tűnik, a bankok azért megtalálják a módját, hogy ne járjanak rosszul.
Személyes pénzügyek Be kell vezetni a maximált nyugdíj intézményét
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 26. 10:21
Az állami nyugdíjrendszereket mindenütt a világon szolidaritási elvek alapján hozták létre. Ennek a teóriának megfelelően mindenütt szabályozták a kifizethető minimumokat és maximumokat. A Fidesz-kormány néhány éve ezen egyedülálló módon változtatott. Eltörölték a nyugdíjmaximumot.
Személyes pénzügyek Technikumok és szakképző iskolák, figyelem: elindult az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenye!
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 25. 11:32
Október 18-ig jelentkezhetnek a technikumokban és szakképző iskolákban tanuló diákok az immár kilencedik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, a december 10-i országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a vármegyei fordulók győztesei, Budapesten. A verseny fővédnöke Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Személyes pénzügyek A győztes mindent visz
Natív tartalom | 2024. szeptember 24. 10:01
George Bernard Show (1856-1950) Nobel-díjas író, drámaíró szerint az észszerű ember alkalmazkodik a világhoz, az észszerűtlen kitartóan próbálja a világot saját magához alakítani, emiatt minden fejlődés az észszerűtlenektől függ.
Személyes pénzügyek Nagy Márton visszakozott?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 23. 15:01
Úgy tűnik, az 5 százalékos teljes hiteldíjmutatójú lakáshitelek csak egy szűkebb szegmensre fognak vonatkozni. Erről is beszélt Dobos Zoltán kollégánk a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Személyes pénzügyek Agyafúrt átveréssel akarnak megkopasztani minket, de van megoldás
Buksza blog | 2024. szeptember 20. 07:10
A bűnözők a mesterséges intelligencia felhasználásával igyekeznek hozzáférni pénzünkhöz. Az MI képes arra, hogy egy rövid minta alapján is élethűen utánozza valaki hangját. Szerencsére van azért van ellenszer. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG