Az oroszok 1956-ot ma is fasiszta próbálkozásnak tartják?

Az, hogy milyen lesz az október 23-ai megemlékezés, még kérdéses. Mindig más. Orosz szemmel nézve az eseményeket azonban a XXI. században sincs nagy változás – derül ki orosz napilapokból.

Az biztos, hogy a felvonuló Y, Z meg alfa generáció ma már nem tudja, milyen volt testközelből 1956. Honnan is tudhatná, egyre kevesebben vannak közüttünk, akik, még akár pici gyerekként, de átélték ezeket a napokat. Mégis, sokan, ha meghallják Beethoven Egmont-nyitányát, ma is azonnal rá asszociálnak.

Miért pont ez a dallam kötődik a forradalomhoz? Nos, ennek oka, hogy a Magyar Rádió közvetítőkocsijában, amely a Parlament mellett állt 1956. október 23-án, nem volt semmilyen zenei hanganyag. Az Országház klubszobájában találtak néhány lemezt: a Himnuszt, a Szózatot, egy magyarnóta-lemezt, egy operettet és az Egmont-nyitányt. Utóbbit gondolták az alkalomhoz legmegfelelőbbnek, így azt a következőkben sokszor lejátszották – idézi fel a ma már történelmi érdekességet a Wikipédia.

Az akkori események mai magyar megítélése – nagyjából – egyértelmű. De hogy látják mindezt a hosszú évekig Magyarországon zárványként élő, de a társadalomba soha be nem tagozódó oroszok – ez tiltott volt számukra –, illetve utódaik?

Akinek bármiféle illúziója lenne 1956 21. századi orosz megítélését illetően, elég, ha belelapoz az angol nyelven is elérhető Pravda.ru-ba. Egy olyan birodalomról van szó ugyanis, amely a mai napig egyenlőnek tartja a szovjetellenességet a fasizmussal, amely ellen minden erővel küzdeni kell. Mert a németek a II. világháborúban megszállták a Szovjetuniót, amit nem lehet meg nem történtté tenni. 12-20 millió, különböző nemzetiségű szovjet állampolgár halt meg akkor. Aki tehát meg akarja érteni a jelenlegi – bár Oroszországban sem kizárólagos – álláspontot, kicsit bele kell lapozni a történelemkönyvekbe.

Teljesen mindegy, hogy közben Oroszországban dúl a vadkapitalizmus, sokáig virágzott a külföldi tőke és milliárdos oligarchák uralnak egyes gazdasági területeket, akkor is megjelenhetett az említett lapban például egy olyan cikk a 21. században (már jócskán a Putyin-érában, a 2010-es évek elején), miszerint „1989-90-ben polgári ellenforradalom zajlott Magyarországon.”

Érdekes eszmefuttatás a rendszerváltásról, miszerint „az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetésén belüli opportunista és revizionista erők alkut kötöttek az Egyesült Államok és Németország kapitalista köreivel, és átadták a hatalmat a belső polgári ellenforradalmi erőknek. Az MSZMP-n belüli marxista szárny képtelennek bizonyult megvédeni a szocializmus vívmányait. Később azok, akik feladták a szocializmust, átszervezték magukat a Magyar Szocialista Pártba, és csatlakoztak a kapitalista Magyarország politikai rendszeréhez.”

„Nem elhanyagolható ebben a Szovjetunió egykori vezetése opportunista politikájának szerepe sem, amely elárulta a szocializmust” – ez elsősorban Gorbacsovra utal. „Az 1990-ben hatalomra került magyar polgári erők 1956-ot tekintik a történelmi ideáljuknak. Ezen alapul a kapitalista Magyarország egész politikai és ideológiai rendszere. Ez a mai kommunistaellenes propaganda fő eszköze is.”

Sokaknak feltűnhet, hogy milyen gyakran használja a cikkíró, Okszana Orlovszkaja a kommunista jelzőt, amelyet a mai magyar fiatalabb korosztály egy régmúlt, tán sosem létezett fogalomként értelmez.

Hogy ezt megértsük, tudni kell, hogy 1956-ban alig telt el 11 év a II. világháború befejezése óta. Akkor és azóta is, minden tett, vélemény, ami a szovjet, illetve a mai orosz birodalom ellen irányul, az fasiszta, nacionalista vagy antikommunista. A Wikipédia szerint 720 szovjet katona esett el 1956-ban Magyarországon – ahány forrás, annyi a számuk –, akiknek a halálát meg kellett magyarázni a hozzátartozóknak. Ők valójában – a jelenlegi orosz propaganda szerint – a hazájukat védték, mert a Nyugat, a fasizmus ellen harcoltak. Mert, ha nem szovjet-orosz megszállás van, akkor nyugati lesz.

Ismerős képlet.

Horthy, Hruscsov meg Rákosi

Milyen egy „szabadságharc” polgári értelmezése?  Nos, ez az említett orosz újságíró szerint azt jelenti, hogy „a kapitalista propaganda érvelése szerint a szovjet csapatok hadüzenet nélkül indítottak katonai műveleteket Magyarország ellen. Az antikommunista propaganda egyik fő tendenciája annak bizonyítása, hogy a kommunizmus idegen a magyar nép természetétől, és hogy a szocialista korszak csak azért jöhetett el, mert kívülről kényszerítették rá” – olvasható ez a meglehetősen anakronisztikusnak tűnő érvelés a cikkben.

A szerző itt kitér arra, hogy Hruscsovnak és Rákosinak mely hibái és tévhitei vezettek ehhez az eseményhez, majd az 1956 utáni megtorlásokról szól, „hozzátéve, hogy a magyar nép többsége nem akarta a kapitalista múlt helyreállítását. Nem akarták annak a rezsimnek a visszatérését, amelyet 1920-tól 1945-ig Horthy Miklós nevével fémjeleztek, és amely Magyarországot a II. világháború és a fasizmus pusztításába sodorta. 1956 novemberében a Szovjetunió sietve megvédte a magyar szocializmust. Megakadályozta az Egyesült Államok és más imperialista országok katonai beavatkozását a magyar eseményekbe, és egyúttal lehetővé tette az ellenforradalmi erők fegyveres ellenállásának elfojtását.”

A Terror Háza és a Szabadság, szerelem

A szerző részletesen elemzi, hogy Magyarországon milyen idevágó jogszabályok léteznek ma, illetve szól a Terror Házáról, amelyet idézőjelben tekint múzeumnak. A Szabadság, szerelem című filmet illetően is képben van, megjegyezve, hogy az egyik legjobb kortárs magyar filmes, Goda Krisztina rendezte, „aki Angliában és az USA-ban tanult”. Ez ugye eleve gyanús…

Ami ebben különösen ellentmondásos, hogy ma Oroszországban amerikai és „nyugati” cégek ezrei élnek és virulnak a piacon és orosz állampolgárok vásárolják több milliárd rubelért a termékeiket, illetve laknak a világ legjobb szállodaláncainak oroszországi épületeiben, vagy éppen a milliárdosok villákat vásárolnak „Nyugaton”:

A pravda.ru másik, idei cikke szerint az „1956-os magyarországi puccskísérlet valójában az első fasiszta próbálkozás volt Hitler birodalmának összeomlása után.” Talán még a hadtörténészek sem tudják, de a szovjet éra éveiben több ezer tartalékos tiszt és katona igazolványában „a részt vett a fasiszta lázadás leverésében Magyarországon” felirat szerepelt. Az 1980-as évek óta a veteránokkal egyenlő jogokkal bírtak, ami fontos kiváltságokkal járt. Ugyanakkor 1956-ot mind a NATO-ban, mind a posztszovjet Oroszországban ma szabadságlázadásként mutatják be” – csodálkozik el rajta az újságíró, Szergej Lebegyev, ami, ha tényleg így gondolja, meglehetős logikai bukfenc a fenti eszmefuttatáshoz képest.

Ezután a cikkíró az amerikai Dennis Eisenberg esszéjét idézi, miszerint az 1956-os felkelés után sok magyar politikus talált menedéket a világ különböző országaiban. Különösen Észak-Amerikában…Sok bajt okoztak a szomszédos Kanadában, különösen azzal, hogy tüntetéseket szerveztek Montrealban, ahol azt kiabálták: „Hitler visszatért! Szabadságharcosok vagyunk!”…

Ráadásul, „mint a mai afgánok (itt jön a mai politikai helyzetre utalás – a szerk.) sok emigráns nem tudott mást csinálni, mint gyilkolt. Nem véletlen, hogy az 1962 augusztusában Petit Kalmarban a Charles de Gaulle francia elnök ellen végrehajtott terrorakció során a 14 helyi náci közül hárman magyarok voltak: Varga László, Marton Lajos és Sári Gyula”.(!)

A Horthy- és Szálasi-rezsim elemzésében az említett amerikai író állítólag kijelenti, „miszerint Horthynak szerencséje volt, felszólalt a nürnbergi perben, és elment barátjához, Salazar diktátorhoz Portugáliába, ahol 90 éves kora előtt meghalt. Szálasinak nem volt szerencséje. Magyar módra felakasztották.”

„A lázadás előestéjén a horthysták és Szálasi hívei különböző útvonalakon kezdték átlépni az osztrák határt. Mindez a szovjet csapatok Ausztriából való kivonásának előestéjén történt. Maga Horthy pedig, tudva a tervezett eseményekről, nagyon idős ember lévén, Lisszabonból kifejezte vágyát, hogy újra átvegye a hatalmat… De azzal, hogy radikális fiatalokat, valamint elégedetlen spekulánsokat rángatott köreibe, halálra ítélte őket … A CIA is hibázott, rosszul vette figyelembe az időt és a helyet”.

Ma, Ukrajnából ítélve, megint eljött az idejük – zárja cikkét a sokatmondó, a jelenhez illő utalással a szerző.