2p
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán vasárnap.

Szijjártó Péter közölte, magyarországi vállalatoknak adnak támogatást olyan beruházásokhoz, amelyek a termelékenység növelésére vonatkoznak, és amelyekkel a cégek modernizálják a tevékenységüket. Az iparágak közül példaként említette az akkumulátor- és a gyógyszergyártást, az orvosi eszközök gyártását, valamint az élelmiszeripart.

Forrás: FacebookForrás: Facebook

A miniszter elmondta, olyan vállalatok nyújthatnak be kérelmet, amelyek legalább 2 millió eurónyi beruházást valósítanak meg. A megyék fejlesztési szintjétől függően 20 vagy 33 százalékos támogatást kaphatnak. Egy vállalat - az Európai Bizottság határozata alapján - maximum 1,8 millió eurós támogatásban részesülhet.

Azoknak a cégeknek, amelyek most támogatást kérnek, el kell kötelezniük magukat amellett, hogy nem bocsátanak el senkit, viszont növelik a munkavállalóik fizetését - közölte Szijjártó Péter. Megjegyezte: ez olyan beruházás mellett lehetséges, ahol modern technológiát fognak alkalmazni, növelik a hozzáadott értéket, vagy a kutatás-fejlesztést részesítik előnyben. Szijjártó Péter kitért arra is, mára kijelenthető, hogy a magyar gazdaság "kanyarban előzési manőverje sikeresen ment végbe". Helyesnek bizonyult a kormány válasza a koronavírus-járvány gazdasági következményeire - tette hozzá.

Közölte, a beruházások támogatására kiírt program keretében 1434 vállalat döntött úgy, hogy növeli a kapacitásait, vagy új technológiát vásárol, és ezzel párhuzamosan elkötelezte magát amellett, hogy nem bocsát el senkit. A program meg is hozta az eredményét: 270 ezer ember munkahelyét tudták megvédeni - mondta Szijjártó Péter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Vállalat Milliárdokat von ki Magyarországról a jónevű multi
Csabai Károly | 2021. június 10. 15:24
A 190 hazai üzemanyagtöltő-állomást üzemeltető Shellről van szó, amely csaknem 6 milliárd forinttal szállítja le itteni leányvállalata jegyzett tőkéjét. Mivel utóbbi nyereséggel zárta a 2020-as évét, a csökkentésre nem a veszteség rendezése miatt van szükség, az ominózus tőkét a holland-angol multinacionális társaság kivonja magyarországi cégéből.
Vállalat Aki eddig nem igényelt, elfelejtheti az NHP Hajrát
Privátbankár.hu | 2021. június 9. 15:22
Annyira túlcsordult az igénylés alatt álló NHP Hajrá igénylések összege, hogy aki eddig nem adta le az igénylését, az már szinte biztosan nem fog részesülni a hiteltípusból.
Vállalat 2600 milliárd forinthoz juthatnak a kkv-k 
MTI | 2021. június 9. 14:52
Indul a vállalkozás-fejlesztési program, az első 100 milliárd forint értékű pályázatot pénteken hirdetik meg.
Vállalat 15 milliárdos támogatást kap a ruha- és kreatív ipar
MTI | 2021. június 9. 11:48
Ebből 300 céget tudnak támogatni. 
Vállalat Nem ideális, hogy a Richter egyötöde alapítványoknál van, de ez jobban segít a függetlenség megőrzésében
Privátbankár.hu | 2021. június 9. 10:10
Egyebek mellett ezt is kijelentette Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjúban. 
Vállalat Euróban számolva csökkent a DIGI tavalyi árbevétele 
MTI | 2021. június 8. 17:17
A gyenge forint miatt euróban számolva mintegy 8 százalékkal csökkent a Mészáros Lőrinc volt bizalmasa által vezetett 4iG-hez kerülő DIGI Távközlési Szolgáltató Kft. tavalyi bevétele - közölte a cég kedden.
Vállalat 300 millió eurós üzlet: bevásárol a Mol Szlovéniában
MTI | 2021. június 8. 11:16
A Mol-csoport megvásárolja az OMV 120 töltőállomásból álló kiskereskedelmi hálózatát Szlovéniában, a vételár 301 millió euró, a tranzakció versenyhatósági engedélyhez kötött - közölte az olajtársaság kedden.
Vállalat Jelentős bírságot kapott a Google Franciaországban
MTI | 2021. június 8. 08:33
A francia versenyhivatal 220 millió eurós (több mint 76 milliárd forintos) bírságot szabott ki a Google amerikai vállalatra az online reklámpiacon folytatott gyakorlata miatt, és reformokra szólította fel az óriáscéget.
Vállalat 120 ezer önfoglalkoztató kaphat állami segítséget
Privátbankár.hu | 2021. június 8. 08:05
Hiába végeztek sokan olyan tevékenységet, amelynek problémáit a korány is elismerte és bértámogatással segítette. Ha valakinek nem volt alkalmazottja, és önfoglalkoztatóként tevékenykedett, nem kaphatott támogatást. Most azonban 219 ezer forintot igényelhetnek ők is.
Vállalat Egy évig még hiánycikk lehet a chip
MTI | 2021. június 8. 07:17
Legalább a jövő év közepéig tart a globális chiphiány, amely hátráltatja az autógyártást és veszélyezteti a fogyasztási célú technológiai termékek szállítását is - erre figyelmeztetett a világ egyik legjelentősebb elektronikai bérgyártója, a szingapúri székhelyű Flex.
Friss
hírlevél
depositphotos