3p

A kormány támogatásával épít újabb logisztikai központot a Lidl 35 milliárd forintból – a költségvetés ebből 1,2 milliárd forintot áll.

A részleteket a Külgazdasági és Külügyminisztériumban jelentette be Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

16 év alatt a második legnagyobb kiskerlánccá nőtte ki magát a Lidl

Grósz Jenő emlékeztetett: 2004-ben 12 áruházzal és 1 logisztikai központtal kezdte meg magyarországi tevékenységét a Lidl, ma már 183 áruházat és 3 logisztikai központot üzemeltetnek, a 2019-es gazdasági év adatai szerint mostanra az árbevétel alapján a második legnagyobb kiskereskedelmi lánccá vált a Lidl. A vállalat 7200 munkahelyet biztosít, ezzel a 12. legnagyobb foglalkoztató az országban. Az elmúlt 1 évben 1300 fővel nőtt a létszám, az elmúlt 3 évben közel 20 milliárdot fordítottak bérfejlesztésre.

A Lidl és a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselői a tárgyalóasztalnál. Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala
A Lidl és a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselői a tárgyalóasztalnál. Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

A Lidl termékkínálatának közel 60 százaléka magyar termékekből áll, a társaság segít a magyar termékek külpiacra segítésében is – Grósz Jenő példaként a borokat említette: a teljes magyar palackos borexport 30 százalékát a Lidl bonyolítja, ezzel a Lidl a legnagyobb magyar bor-exportőr.

Most a negyedik logisztikai központ építése kezdődött meg Ecseren, amihez jelentős kormányzati támogatás társul - mondta a Lidl vezetője. A beruházás 35 milliárd forintból valósul meg, Várhatóan 2021 novemberében készül el a raktárbázis, ahol 62 ezer négyzetméteren tudnak majd árukat tárolni.

A beruházással 400 új munkahelyet teremt a Lidl.

Szijjártó: aki időben lép, az új világgazdasági korszak nyertese lehet

Szijjártó Péter kiemelte: ritkaságszámba megy mostanában az ilyen bejelentés, a világgazdaságban inkább leépítésekről, és nem beruházásokról van szó.

Magyarországon az egészségügyi védekezés első szakaszát megnyertük; annak, hogy ez ilyen gyorsan sikerült, nagy jelentősége van az emberek és a gazdaság újraindítása szempontjából is. Ezt kell most fenntartanunk úgy, hogy közben a környezetünkben negatív folyamatok indultak el. Meg kell gátolni a fertőzés behurcolását – mondta a miniszter. Szijjártó Péter szerint a gazdasági védekezés időszakára kell koncentrálnunk: aki most időben lép, az az új világgazdasági korszak nyertese is lehet. A miniszter szerint ugyanis egy globális kapacitás-újraelosztási verseny indult meg: nem biztos, hogy ugyanazok a gyárak indítják újra a multik, amelyeket a koronavírus miatt bezártak - lehet az is, hogy a nyitva hagyott üzemekbe helyezik át részben vagy egészében a termelési kapacitást. Ebben a versenyben különösen pozitív, ha egy nagy nemzetközi vállalat, mint a Lidl teszi le a voksát egy ország mellett – mondta Szijjártó Péter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG