4p
Egy évvel ezelőtt ez az arány még csak 20 százalék körül volt.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

Továbbra is hihetetlen ütemben termelik a pénzt a legnagyobb magyar – jelentős részben kormányközeli – építőipari cégek. Bár a szektor vezető vállalatainak hosszú idő után először csökkent a profitrátája 2018-ban, nemzetközi összevetésben még így is bevételeik kiemelkedően magas része maradt meg nyereségnek. Márpedig a bevételek nagyon gyorsan növekednek, amit jól mutat, hogy tavaly már legalább 40 olyan építőipari vállalat volt az országban, amelynek forgalma meghaladta a 10 milliárd forintot, szemben az egy évvel korábbi 34-gyel.

Átlépték az ezermilliárdot

Az elmúlt napokban ezeknek a társaságoknak* az éves jelentéseit néztük át és elemeztük, ebből pedig kiderült, hogy a hazai építőipar tovább koncentrálódott, és az ágazatban tovább erősödtek a kormányközelinek tartott vállalkozók. A 40 legnagyobb cég összesen majdnem 1450 milliárd forintos árbevételt hozott össze, ami közel másfélszerese a 2017-es 992 milliárdnak. Ezzel ez az alig több mint három tucat vállalat ellenőrzi a teljes hazai építőipar durván negyedét. Egy évvel ezelőtt ez az arány még csak 20 százalék körül volt.

Pontos számot azért nem lehet mondani, mert a Központi Statisztikai Hivatal ugyan gyűjti az ágazati szintű bevételadatokat, ezeket azonban csak elég nagy késéssel teszi közzé, így jelenleg a 2016-os a legfrissebb elérhető adatsor. A szintén a KSH által közölt termelési mutatókból azonban elég nagy pontossággal meg lehet becsülni a szektorban ténykedő vállalatok forgalmát is. Ez alapján pedig úgy tűnik, hogy az iparág cégeinek összesített bevétele tavaly 5800 és 5900 milliárd között alakulhatott, a 40 cég 1450 milliárdja pedig ennek épp a negyede.

A piac további koncentrálódásához az kellett, hogy a legnagyobb cégek közül mindössze hatnak csökkent a forgalma, a maradék 34 bővülni tudott. Sőt, tucatnyi társaság legalább duplájára növelte árbevételét. Ebben a kiugróan eredményes körben pedig kifejezetten szép számmal akadnak olyan vállalatok, amelyek nevével gyakran találkozhatunk a közbeszerzések nyertesei között vagy a Mészáros Lőrinc sikertörténetéről szóló beszámolókban. Az ország egyre több pontján dolgozó Mészáros és Mészáros Kft. 150 százalékos gyarapodásnak örülhetett, de duplázott az idén év elején a felcsúti milliárdos tulajdonába kerülő ZÁÉV és a Mészáros-gyerekek cége, a Fejér B.Á.L. is. A V-Hidat – amit tavaly szerezett meg az egykori gázszerelő – pedig csak egy hajszál választotta el ettől.

Háromszoros profitráta

A forgalom rohamos növekedésének azért is van jelentősége, mert ennek egy igen jelentős hányada eredménysoron is megmarad. Tavaly a legnagyobb cégek árbevétel-arányos nyeresége 8,4 százalékos volt. Ez ugyan némileg alacsonyabb a 2017-es mutatónál, de nemzetközi összevetésben még így is elég magas. A hazánkban aktív multik közül a Strabag-csoport például globálisan mindössze 2,3 százalékos mutatót hozott össze, míg a Swietelskynél 2,5 százalék volt ez az arány a legutóbbi teljes üzleti évükben, a Colas pedig a 2 százalékot sem érte el.

Tavaly részletesen írtunk róla, hogy itthon ráadásul

teljesen paradox módon a kisebb szaktudást igénylő mélyépítési munkákkal lehet jobban keresni, a magasépítés kevésbé jövedelmező.

Ezt részben az magyarázta, hogy az állami munkákon felhizlalt vállalatok egészen döbbenetes profitrátával működtek, márpedig a mélyépítésben* a megrendelések nagy része az államtól jön.

Ezúttal kissé javult a helyzet: bár a magasépítés* továbbra is kevesebbet hoz, de legalább már kisebb a lemaradása, mint 2017-ben. Más kérdés, hogy sajnos ez sem elsősorban azért történt, mert elkezdett működni a piac, hanem, mert néhány, szintén jelentős részben állami megrendelésre dolgozó vállalat ezúttal ebben a szegmensben is felfelé húzta az átlagot. Ilyen például a Fejér B.Á.L., amely majdnem 25 százalékos profitrátával működött*.

Százmilliárdot vittek haza a tulajdonosok

A megugró bevétel és nyereség természetesen a legnagyobb cégek osztalékát is megdobta. A 40 vezető építőipari vállalatból ezúttal közel 104 milliárd forintot vettek ki a tulajdonosok, másfélszer annyit, mint 2017-ben, és kilencszer többet, mint öt esztendővel korábban.

A pénz elég jelentős része kormányközeli vállalatokhoz került. Mészáros Lőrinc és családja építőipari cégei összesen több mint 30 milliárd forint osztalékot fizettek, de közel feleennyivel gazdagodott két, szektorban ténykedő vállalatának köszönhetően a felcsúti milliárdos állandó üzlettársa és barátja, Szíjj László is.

(G7)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG