2p

Április elején indítottak nyomozást, a rendőrség hallgat az eljárásról.

Idén április 3-i dátummal tájékoztatta arról Polt Péter legfőbb ügyész Vadai Ágnest, a DK parlamenti képviselőjét, hogy hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt rendeltek el nyomozást Balásy Gyula egyes, túlárazottnak tűnő szerződései miatt. Az Mfor nézte meg, hogy az azóta eltelt időben mennyi megrendelést kaptak a kormány kedvenc plakátosának cégei a Rogán Antal minisztériuma alatt működő Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül.

Eszerint a Balásy cégek űprilis 3. és október 8. között 102 megbízást nyertek el a NKOH-on keresztül: 42-t rendezvényszervezési, hatvanat a kommunikációs területen.

A megbízások összértéke nettó 86 milliárd 170,5 millió forint, ez áfával növelve több mint 109,4 milliárd forint.

A megbízásoknál 30 százalékos opciós keretet alkalmaznak, tehát az összeg 70 százalékára a megrendelő lehívást vállal, a fennmaradó rész egyfajta mozgástér.

Júliusban újabb „plakátkampányra” kapott megbízást a New Land Média Kft. és a Lounge Design Kft., ennek keretértéke nettó 7 milliárd 874 millió forint, mely forintra megegyezik az előző, ilyen tematikájú megbízás összegével. A megbízás hivatalos elnevezése „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása 39., valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása 47.”  A megrendelő Miniszterelnöki Kabinetiroda itt is élt a 30 százalékos opciós kerettel, hogy pontosan mire szerződtek, azt – mint már megszokhattuk – a műszaki leírás hiányában nem lehet tudni.

Részleteket az Mfor cikkében talál.

 

 

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb akvizíciót hajt végre a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:12
Országos virtuális mobilszolgáltatóval bővül a cégcsoport távközlési portfóliója.
Vállalat Jól ismert szakember került a Zwack vezérigazgatói székébe
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 14:22
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-jétől a cégcsoport hazai és nemzetközi sikereiben több mint 20 éve kulcsszerepet játszó szakember, Belovai Csaba tölti be a vállalat vezérigazgatói tisztségét.
Vállalat Újabb honvédelmi együttműködést jelentett be a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 10:51
A védelmi digitalizáció területén.
Vállalat Az ausztrál Qantas légitársaság 6 millió ügyféladatát lophatták el
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 08:39
Az utóbbi évek egyik legnagyobb kiberbűnesetében egy hackertámadás törte fel az érzékeny adatbázist. Ez különösen rosszkor jön a megtépázott hírnevű légitársaságnak.
Vállalat A Daimler Truck fittyet hány az orosz szankciókra, Afrikában terjeszkedik
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 08:16
Szenegálban tervez gyártóüzemet építeni Mercedes teherautóknak a cég, Oroszországban pedig már nincs mit vesztenie.
Vállalat Elbocsátásokra készül egy autógyár, világszerte küldenek el embereket
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 17:12
Önkéntes létszámleépítést tervez a Nissan.
Vállalat Baj van a légzsákokkal – újabb autókat hívnak vissza
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 11:10
Sürgősen javítani kell.
Vállalat Furcsa mintát mutatnak a Mazda eladásának változásai
Privátbankár.hu | 2025. június 27. 16:15
A Mazda Motor Corporation pénteki közleménye szerint az idén január-májusban értékesített járműveinek száma éves szinten 4,3 százalékkal 533 402-re emelkedett.
Vállalat A BYD újabb gyárépítést indít, kormányzati segítséggel
Privátbankár.hu | 2025. június 27. 15:50
A kínai elektromos autógyártó 32 milliárd forintért épít buszgyártó üzemet Komáromban, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
Vállalat Dobott egy hátast a Nike nyeresége
Privátbankár.hu | 2025. június 27. 14:33
Az amerikai sportszergyártó nyeresége 86 százalékkal zuhant a negyedik pénzügyi negyedévében az eladások csökkenése és a költséges vállalati szerkezetátalakítás hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG