3p

Több mint 20 milliárdnyi közpénzt kapott tavaly a TV2 Csoport.

Bár az RTL Magyarország állami reklámbevétele is emelkedett 2020-ban, de a Media1 kiderítette, hogy amit a Mészáros Lőrinc közelébe került TV2 Média Csoport kapott ugyanebben az évben, az hozzávetőlegesen minimum kilencszerese volt az RTL állami pénzének, és több mint 20 milliárd forint volt. Ez érthetővé teszi a TV2 titkolózását a hozzá került közpénzekre vonatkozó kérdéseink kapcsán - írta a a Media1.

Mint arról a napokban a Media1 beszámolt, az RTL Magyarország nettó 2.495.600.000 Ft, azaz közel 2,5 milliárd forint állami reklámbevételre tett szert 2020-ban, ami 29 százalékkal haladta meg az előző évi összeget – a vállalat erről lapunk érdeklődésére maga szolgálatot hivatalos adatot, és elárulták azt is, hogy az összeg jelentős része, több mint 1,8 milliárd forint társadalmi célú (TCR) reklámból folyt be a vállalathoz. A növekedésben jelentős szerepe volt, hogy az állam a koronavírus kapcsán indított kampányaiból kihagyhatatlannak találta az RTL-t. Már erről szóló cikk alkalmával is megkérdezték a TV2 Média Csoporttól, ők mekkora állami pénzt kaptak tavaly, ám a médiavállalat annak ellenére, hogy közpénzről és ezáltal közérdekű adatról van szó, nem adott érdemi felvilágosítást. A TV2 gyanús, és az információszabadságról szóló törvénnyel ellentétes titkolózása miatt a lap úgy határozott, hogy utánamegy a kérdésnek más módon.

A médiaügynökségek által is használt Kantar szoftverből tudtunk adatokat szerezni a TV2-vel kapcsolatban. Így derült ki, hogy a TV2 Média Csoport Zrt. listaáron számítva nettó 23,69 milliárd Ft állami reklámbevételre tett szert 2020-ban. Ez jelentős növekedés a 2019-es listaáron számított 19 milliárd forinthoz képest.

Egy általuk megkérdezett, a témában jártas szakértő szerint abból, hogy az RTL esetében a tényleges 2,5 milliárd körüli végárhoz 3,1 milliárd forint listaáras becslés párosult a Kantar szoftverében 2020-ra, arra lehet következtetni, hogy a TV2 esetében alaphangon is 20 milliárd forint + áfa körül lehetett a net ár, vagyis ennyivel gazdagította az állam az adófizetők pénzén a vállalatot tavaly, de akár magasabb is lehetett az összeg.

Az összeg mértéke azért érdekes, mert ezek szerint az állam úgy érezte, neki nagyjából kilenc-tízszer többet érdemes elköltenie egy olyan médiavállalatnál reklámra, mely az esti főműsoridő tekintetében gyengébb nézettségi eredményeket tudott felmutatni mint az RTL, mely tavaly 245 alkalommal, az esték túlnyomó zömét megnyerte.

Igaz, főműsoridőn kívül, napközben, vagyis amikor jóval kevesebben tévéznek, a TV2 számít piacvezetőnek, de ez szakmailag közel sem indokolná az alsó hangon is 9-10x nagyobb összeget, ami a TV2-nél landolt.

A TV2-nek juttatott állami összeg aránytalanságára utal az is, hogy a TV2 a legutóbbi nyilvánosságra hozott pénzügyi beszámolójában az állt, hogy 2019-ben 41,2 milliárd forint volt az éves árbevétele és 1,8 milliárd forint volt a profitja adózás előtt. Bár a vállalat 2020-as árbevételét még nem tudhatjuk, az már most megállapítható, hogy a 2020-as becsült állami reklámbevételük a 2019-es teljes bevételüknek nagyjából a fele lehetett.

Ez óriási kormányzati kitettséget jelent a TV2 szempontjából, hiszen amennyiben az Orbán-kormány kevésbé lenne gáláns az adófizetők pénzén a TV2-vel, annak pénzügyi helyzete jelentősen megfordulna - írta a Media1.

Címkék: Vállalat TV2
A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Példát mutattak a svédek: így is lehet teljesíteni Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:28
Az Electrolux Csoport nyereséggel zárta a második negyedévet.
Vállalat Megvannak Trump vámjainak első vezéráldozatai
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:55
A Jaguar Land Rover több száz vezetői állás megszüntetését tervezi az Egyesült Királyságban.
Vállalat Az agyonadóztatott OTP Bank vezére bírálta az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:58
Csányi Péter ugyanakkor idei bankvásárlásról is beszélt, valamint sürgette az euró öt-tíz éven belüli bevezetését.
Vállalat Stratégiai jelentőségű megállapodásokat kötött az Egyesült Arab Emírségek vezető vállalataival a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 20:09
A budapesti találkozó alkalmával a 4iG Csoport az Egyesült Arab Emírségek globális vezető technológiai vállalataival, így az e& technológiai vállalattal és a Mubadala Investmenttel, a világ egyik legnagyobb szuverén stratégiai befektetési társaságával kötött előzetes megállapodásokat.  
Vállalat Üdítő számokat közölt a Pepsi
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 15:27
 A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója a vártnál nagyobb profittal és nyereséggel zárta második üzleti negyedévét.
Vállalat Bajban a Renault
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:04
Zuhannak az autógyártó részvényei, új vezérigazgatót is nehezen találnak. 
Vállalat Nőtt az EasyJet nyeresége
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:50
Elemzők által becsült mértékben, 21 százalékkal, 286 millió fontra (383 millió dollár) emelkedett az easyJet brit fapados légitársaság adózás előtti nyeresége a június végével záródott harmadik pénzügyi negyedévében – közölte a társaság csütörtökön.
Vállalat Fontos bejelentés érkezett az MVM Csoporttól
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:16
Az MVM Csoport többségi részesedést szerez Szerbia vezető energetikai kivitelező cégeiben
Vállalat Gigantikus profitot ért el a tajvani chipgyártó
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:55
Az AI miatt nem győzik gyártani a chipeket. 
Vállalat Az EU leállítja Elon Musk X platformja elleni vizsgáltát
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:52
Eközben folynak a tárgyalások az Egyesült államokkal Donald Trump büntetővámjairól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG