3p

Az Alteo Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben meghaladta a 26,6 milliárd forintot az előző év azonos időszakában elért 36 milliárd forintot követően, a 26 százalékos csökkenést elsősorban a szignifikánsan alacsonyabb energiapiaci árkörnyezet okozta a hő- és villamosenergia-termelés szegmensben - közölte az energetikai szolgáltató- és kereskedővállalat.

A visszaesést némileg ellensúlyozza a kiskereskedelem szegmens, ahol a sokkal nagyobb villamos energia portfóliónak köszönhetően magasabb az árbevétel, valamint a kiemelkedően szeles első negyedéves időjárás miatt a szélerőművek árbevétele. A jelentés szerint a konszolidált EBITDA 4,5 milliárd forint lett, ami a 2022 óta fokozatosan mérséklődő energiapiaci lehetőségek miatt csökkent a rekordot jelentő 2023. első negyedévi 7,8 milliárd forinthoz képest.

A konszolidált nettó eredmény 2,6 milliárd forint, amely 3,1 milliárd forinttal marad el a 2023. első negyedévitől, elsősorban a működési tételekre visszavezethető okokból.

Ifj. Chikán Attila szerint  folyamatosan hajtanak végre versenyképességét javító beruházásokat
Ifj. Chikán Attila szerint folyamatosan hajtanak végre versenyképességét javító beruházásokat
Fotó: Alteo

Ifj. Chikán Attila vezérigazgató a jelentés szerint elmondta: a vállalat hosszútávú stratégiáját figyelembe véve a lehetőségeket arra használták fel, hogy a mérséklődő energiapiaci árkörnyezet ellenére a 2022-es energiaárrobbanás előtti időknél jóval magasabb szinten tudjon stabilizálódni az eredményességük.

Ahhoz, hogy a kedvezőtlenebbé váló külső körülmények között is jól tudjon teljesíteni, a vállalat folyamatosan hajt végre a versenyképességét javító beruházásokat. Ezek javarészt a cég szabályozási központjának és kiegyenlítő energia szolgáltatásainak fejlesztésére irányulnak. Ilyen az a két gázmotor-telepítés, amelyek a második, illetőleg a harmadik negyedévben kezdenek el működni. Szintén ide tartozik az év második felében befejezendő akkumulátoros energiatároló projekt.

A negyedév lezártát követően jelent meg az információ, hogy az Alteo mindösszesen 70 megawatt (MW) kapacitású, hálózati energiatárolók telepítésére vonatkozó támogatást nyert el pályázaton. A támogatási szerződés aláírása még folyamatban.

A megújuló szegmenst erősíti a néhány hét múlva üzembe álló tereskei naperőmű, amellyel az Alteo megduplázza napenergiaalapú termelését. A megújuló alapú energiatermelési üzletág már az idei első negyedévben is kiváló eredményt ért el: a szegmens árbevétele 36, az EBITDA-ja 42 százalékkal emelkedett év per év alapon.

Ifj. Chikán Attila kiemelte a hulladékgazdálkodás kiváló teljesítményét: az év első három hónapjában a tavalyi év egészét meghaladó EBITDA-t ért el a szegmens - mindezt úgy, hogy az árbevétel mindössze 24 százalékkal lett magasabb az egy évvel korábbinál.

Az üzletág a vállalat fejlesztéseiben is kitüntetett szerepet játszik: jelenleg is zajlik egy olyan beruházás, amellyel az FE-Group Invest Zrt., az Alteo leányvállalata több mint 15 ezer tonna visszaváltási rendszerben gyűjtött hulladékot képes megfelelően válogatni és kezelni éves szinten. Erre 300 millió forintos pályázati támogatást is nyert.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:11
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG