3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Olvad, repedezik, kátyúsodik - lássuk be, minden autósnak elege van időnként az aszfaltutakból. Létezik azonban egy technológia, ami forradalmasíthatja a közlekedést - a napelemes útpanelek nem csak ellenállóbak, de energiát is termelnek. Franciaországban már bizonyított, hamarosan pedig az egész világon elterjednek majd. De hogy működik?
MTI Fotó: Kovács Attila

Maga a napelemes útburkolat nem újsütetű találmány, a prototípusok egyike már 10 évvel ezelőtt létezett, egy kaliforniai házaspár, Scott and Julie Brusaw működtette Solar Roadways jóvoltából. A közösségi finanszírozásból megvalósított technológiát azóta más cégek is átvették, a Wattway most egy alternatív panellel tervez a piacra lépni – nem is akárhogy. A Bloomberg cikke szerint jövőre 100 tesztfelületet építenek ki négy kontinensen, a technológia pedig legkésőbb 2018 elején kereskedelmi forgalomba kerülhet.

Napelemes út? Azt meg hogy?

Az ötlet meglehetősen egyszerű, ahogy azt a Solar Roadways videójában is láthatjuk: a különböző napelem-paneleken magát a szenzort egy speciális műanyagból készült, vastag burkolat fedi, ami képesek ellenállni az időjárás viszontagságainak és a ránehezedő súlynak – akár egy 18 tengelyes kamion is simán átmehet rajta. A paneleket LED fényekkel látják el, így távolból egy gombnyomással lehet átfesteni az útburkolatot, valamint üzenni is lehet az autósoknak – például előre szól egy balesetről vagy az útra tévedt állatról.

Bár a Solar Roadways egyelőre csak Amerikában üzemel, a Wattway első tesztpályáját a normandiai Tourouvre-ben építették ki. A 2800 négyzetkilométer alapterületű út maximális kapacitáson 280 kilowatt energiát termel, ezzel képes kivilágítani az 5000 főt számláló városka utcáit éjszakánként.

Jó, jó, de mibe kerül?

Jelenleg maga a gyártás még meglehetősen borsos, egy négyzetkilométernyi panel legyártása jelenleg 2-2500 euró között mozog, ebben benne van az elemek legyártása mellett a szükséges elektronika, a különböző működtetési és felügyeleti szoftverek, valamint a kiépítés költségei is. A Wattway azonban azt tervezi, hogy az évtized végére a költségek ne haladják meg egy hagyományos napelem-park telepítésének árát. A tervek szerint jövőre a kanadai Calgary-ben és az államokbeli Georgiában építenek ki újabb pályát, emellett Japánban, Afrikában és az Európai Unióban is terveznek tesztüzemet indítani.

Mindeközben: jönnek a napelemes cserepek?

A Tesla-vezérigazgató természetesen ebből a vonalból sem maradhat ki: Elon Musk nemrég jelentette be, hogy napelemes tetőcserepek gyártásába kezd a SolarCityvel. A tervek szerint ráadásul a modern tető olcsóbb lehet, mint a hagyományos társai, ezt azonban nem szabad szó szerint érteni – az árak összehasonlítását korábban itt írtuk meg a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG