3p

Az Egyesült Államok vállalatvezetőinek többsége arra számít, hogy Donald Trump elnök gazdaságpolitikája miatt recesszióba süllyed az amerikai gazdaság. Márciusban még a kisebbség gondolta így.

Az Egyesült Államok legnagyobb vállalatainak egyre több vezetője gondolja azt, hogy az ország gazdasága belátható időn belül recesszióba süllyed – idézte a Chief Executive nevű szakmai szervezet felmérésének adatait az NBC News.

A háromszáz vezérigazgató megkérdezésével készült vizsgálat szerint 62 százalékuk gondolja azt, hogy a következő hat hónapban jön a visszaesés. A márciusban készült hasonló felmérésben még csupán 48 százalékuk adta ezt a sötét előrejelzést. A helyzet romlását Donald Trump elnök vámpolitikája okozza. Az államfő április elején bejelentette, hogy agyonvámolja a fél világ országait, majd ezt elhalasztotta 90 nappal. Eközben érvényben hagyta az észak-amerikai szabadkereskedelmet felszámoló tarifáit, 10 százalékos vámját, amelyet annak is fizetnie kell, aki a Holdról exportál Amerikába, és tarifaháborúba bonyolódott Kínával. A cégvezetők figyelmét nem kerüli el, hogy mindez irdatlan volatilitást hozott a tőzsdékre, és a fogyasztók egy része pánikban igyekszik szorosra húzni a nadrágszíjat. A megkérdezett vezérigazgatók háromnegyede számolt be arról, hogy az új tarifák érinteni fogják cégét 2025-ben. Kétharmaduk nem támogatja azokat a vámszinteket, amiket Trump bevezetett vagy be akar vezetni.

A 2002 óta rendszeresen elvégzett felmérés egyik indexe azt méri, mi a cégvezetők véleménye üzleti tevékenysége jelenlegi környezetéről. Ez 9 százalékkal csökkent áprilisban havi összehasonlításban azt követően, hogy 20 százalékkal zuhant márciusban. Jelenleg a legalacsonyabb szintjén áll, a Covid első hónapjai, 2020 tavasza óta. Az üzleti feltételek megítélése nem változott márciushoz képest. Már az előző hónapban 2012 óta a legalacsonyabb szinten állt, amivel 29 százalékkal maradt el 2024 végéhez képest. A cégvezetők négyötöde cége költségeinek növekedését várja a vámok miatt. A megkérdezett fele két számjegyű emelkedést jósol. A válaszadók 37 százaléka véli úgy, hogy idén növekedhet vállalata profitja. A januári megkérdezésben még 76 százalékuk számított erre. Ami a pozitív oldalt illeti, a cégvezetők több mint fele szerint 2026-ban javulni fog a helyzet. Egy hónappal ezelőtt még csak 39 százalékuk gondolta ezt. Jamie Dimon, a JPMorgan Chase bankház igazgatója azt mondta a napokban, hogy szerinte az S&P-500 tőzsdeindexben szereplő vállalatok teljesítménye csökkenni fog a Trump gazdaságpolitikája okozta bizonytalanság miatt. Larry Fink, a BlackRock tőketársaság vezére szerint már gyengült az amerikai gazdaság, és ezzel bővülésről zsugorodásra váltott.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Példát mutattak a svédek: így is lehet teljesíteni Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:28
Az Electrolux Csoport nyereséggel zárta a második negyedévet.
Vállalat Megvannak Trump vámjainak első vezéráldozatai
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:55
A Jaguar Land Rover több száz vezetői állás megszüntetését tervezi az Egyesült Királyságban.
Vállalat Az agyonadóztatott OTP Bank vezére bírálta az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:58
Csányi Péter ugyanakkor idei bankvásárlásról is beszélt, valamint sürgette az euró öt-tíz éven belüli bevezetését.
Vállalat Stratégiai jelentőségű megállapodásokat kötött az Egyesült Arab Emírségek vezető vállalataival a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 20:09
A budapesti találkozó alkalmával a 4iG Csoport az Egyesült Arab Emírségek globális vezető technológiai vállalataival, így az e& technológiai vállalattal és a Mubadala Investmenttel, a világ egyik legnagyobb szuverén stratégiai befektetési társaságával kötött előzetes megállapodásokat.  
Vállalat Üdítő számokat közölt a Pepsi
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 15:27
 A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója a vártnál nagyobb profittal és nyereséggel zárta második üzleti negyedévét.
Vállalat Bajban a Renault
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:04
Zuhannak az autógyártó részvényei, új vezérigazgatót is nehezen találnak. 
Vállalat Nőtt az EasyJet nyeresége
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:50
Elemzők által becsült mértékben, 21 százalékkal, 286 millió fontra (383 millió dollár) emelkedett az easyJet brit fapados légitársaság adózás előtti nyeresége a június végével záródott harmadik pénzügyi negyedévében – közölte a társaság csütörtökön.
Vállalat Fontos bejelentés érkezett az MVM Csoporttól
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:16
Az MVM Csoport többségi részesedést szerez Szerbia vezető energetikai kivitelező cégeiben
Vállalat Gigantikus profitot ért el a tajvani chipgyártó
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:55
Az AI miatt nem győzik gyártani a chipeket. 
Vállalat Az EU leállítja Elon Musk X platformja elleni vizsgáltát
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:52
Eközben folynak a tárgyalások az Egyesült államokkal Donald Trump büntetővámjairól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG