6p

A magyar-amerikai hibrid üzleti modelljéről ismert kockázati tőkealap-kezelő, a Vespucci Partners négy vezetője, valamint három portfóliócégük – Haris Digital, Mollia és IMM-DATA – is részt vett idén a CES-en, a világ legnagyobb szabású, egyben legbefolyásosabb technológiai rendezvényén Las Vegasban, ahol a legmodernebb technológiák és a globális innovációs trendek mellett a világ legismertebb márkáinak képviselőivel és potenciális befektetőkkel is találkoztak. Az utat az Input Program és Express Innovation Agency hozta tető alá.

Az idén több mint negyvenezer látogatót vonzó show globális jellegét jól mutatja, hogy a résztvevők 30%-a az Egyesült Államokon kívülről érkezett a rendezvényre, összesen 119 ország képviseletében. „A CES a világ legbefolyásosabb technológiai rendezvénye, amelyre évről évre olyan márkák időzítik legfontosabb bejelentéseiket, mint az Amazon, a Dell, a Google, a Hyundai, az IBM, az LG, a Samsung vagy a Sony. Idén végül sokan lemondták a megjelenést, az előre meghirdetett eseményeiket, és azokat a virtuális térbe költöztették. Talán éppen ez volt az oka annak, hogy a kis, feltörekvő tech startupok nagy számban képviseltették magukat, az ő jelenlétük idén sokkal feltűnőbb volt, mint korábban” – mondja Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója és ügyvezető partnere, aki Macher Péter társalapítóval, Zsigmond Levente befektetési igazgatóval, Balázs Gergely befektetési menedzserrel, valamint három portfóliócégük – a Haris Digital, az IMM-DATA és a Mollia – képviselőivel együtt vettek részt a rangos eseményen az Input Programnak köszönhetően.

Vespucci Partners: az innovációs iparágak legforróbb trendjeinek nyomában

A Vespucci Partners csapatának több célja volt a rendezvényen való részvétel kapcsán, ahogyan az a kockázati tőkealap-kezelő honlapján is olvasható. Egyrészt, mint elsősorban deep tech startupokba fektető kockázati tőkelap-kezelő, szerették volna a világ élvonalába tartozó szakemberektől megtudni, melyek az innovációs iparágak legforróbb trendjei, személyesen meggyőződni arról, hol tart a világ élvonala azokon a területeken, ahol a Vespucci Partners portfóliócégei zömében működnek. Deep tech startupok esetében olyan vállalkozásokról beszélünk, amelyek versenyelőnyüket elsősorban a technológiai innovációjukra alapozzák, amelyek újszerűségükből adódóan hosszabb idő- és energiaforrásbeli ráfordítással járnak. Ilyen terület a biotech, a healthtech, de a robotika és a mesterséges intelligencia is. Másrészt az is fontos volt számukra, hogy megtudják, a világ különböző piacain mely iparágakba, technológiákba fektetnek a legtöbben, hiszen miután invesztálnak egy startupba, az adott vállalkozásnak két-három körön keresztül további befektetéseket kell kapnia, majd exitelnie. Ehhez olyan területekre szükséges koncentrálniuk, amelyek vagy jelenleg, vagy rövidtávon (három-öt éven belül) jól illeszkednek a trendekbe.

A kockázati tőke még erőteljesebben keresi az egészségügyi fejlesztéseket

„A koronavírus-járvány következtében a befektetőknek majdnem minden érdekes, ami az egészségügyi technológiákkal, valamint az emberiség életvitelének jobbításával foglalkozik. Az alvással kapcsolatos fejlesztések, valamint az intelligens otthonhoz kapcsolódó megoldások nagy izgalomban tartják a világ fejlesztőit. Az viszont furcsa volt, hogy a zöld technológiákhoz kapcsolódó fejlesztések, innovációk mennyire hiányoztak a CES-ről” – teszi hozzá a Vespucci Partners vezetője. Mint kiderült, idén kiemelt fókuszban voltak az NFT-k, azaz a nem helyettesíthető tokenek, a blockchain technológia és a crypto is. Némileg meglepetés, hogy sokkal kevesebb drónos cég képviseltette magát, viszont előtérbe kerültek például a repülő autókkal kapcsolatos innovációk a smart city területeken. Megjelentek a mesterséges intelligenciával bíró humanoid robotok is, amelyek már külsejükben is egyre jobban emlékeztetnek az emberekre, és volt köztük olyan is, amely már képes kérdésekre is válaszolni, mindezt gesztusok és mimika kíséretében. Legalább ekkora technológiai ugrást mutattak be az innovátorok a fitness területén is.

Továbbra is várják az innovatív, technológiai startupok jelentkezését

A Vespucci Partners csapatának nagyobbik része már hazatért Magyarországra, ahol továbbra is várják az innovatív, technológiai startupok jelentkezését, hogy a magyar fejlesztéseket idővel a sokkal nagyobb amerikai piacon mutathassák be. Sohajda Júlia ezért is folytatja körútját az Egyesült Államokban, ahol San Franciscoban, Los Angelesben, New Yorkban, Miamiban, New Orleansban, Houstonban és Austinban is azon dolgozik a következő hetekben, hogy újabb partnerségi kapcsolatokat alakítson ki. Célja, hogy a portfóliócégeik mihamarabb elinduljanak világhódító útjukra.

„Folyamatosan járom a világot, most az Input Programnak köszönhetően, startup konferenciákon, különböző előadásokon, szakmai eseményeken és partnertalálkozókon veszek részt. Első sorból szerezhetek biztos információkat arról, mennyire erősek és innovatívak a régió – köztük Magyarország – startupjai, hiszen olyan cégek képviselőivel találkozom, akik erősen technológiai fókuszúak, ennél fogva innovatív technológiai megoldással rendelkeznek, ami igen vonzó a nemzetközi befektetőknek” – fejti ki véleményét Sohajda Júlia, aki szerint a közép-kelet-európai régió fejlesztői kevesebb anyagi ráfordítás mellett is képesek forradalmi megoldásokat produkálni, a fejlesztéseikből sikert kovácsolni. A Vespucci Partners erre a hozzáállásra, kreatív vénára, valamint az amerikai piac nagyságára és nyitottságára építi a közép-kelet európai, ezen belül a magyar, illetve az amerikai piacot egyfajta hídként összekötő stratégiáját. Ráadásul nemcsak az előrelépéshez szükséges tőkét biztosítják a kiválasztott startupjaiknak, de edukálják is őket.

Magyar építkezés az USA-ban az INPUT Program és az Express Innovation Agency szervezésében

A CES-en, valamint az azt követő tanulmányúton való részvételt és kapcsolódó szakmai programokat az INPUT Program és az Express Innovation Agency szervezte és biztosította. A két szervezet közös célja, hogy minőségi és releváns szakmai eseményeken, üzleti találkozókon biztosítson részvételt hazai innovatív vállalkozások számára, ezáltal elősegítve sikeres külpiacra lépésüket. Az Amerikai Egyesült Államok nyugati részét érintő tanulmányútra a szervezők nyílt felhívás keretében, több körben választották ki a résztvevőket. A zsűri értékelése alapján végül tizenkét startup pallérozódott az Amerikai Egyesült Államokban. 

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
Vállalat „Mindig olyan stratégiát igyekszem kidolgozni, amely válságálló” – interjú a Longines vezérével
Kovács János | 2026. október 4. 05:54
A világ ritmusa sokkal gyorsabb, mint 10-15 évvel ezelőtt, ami nagyobb agilitást követel meg a döntéshozatalban, valamint gyorsabb reakciót és a világban potenciálisan bekövetkező események előrejelzését – erről is beszélt lapunknak Patrick Aounnal, a luxusórákat gyártó svájci Longines vezérigazgatója.
Vállalat Mészáros Lőrinc nemhogy gyengülne, éppen ellenkezőleg
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:27
Nőtt a leggazdagabb magyar részesedése az Opus Global Nyrt.-ben.
Vállalat Így alakítja át üzleteit az Aldi: jönnek a raklapok a boltokba
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 14:59
A 188 üzlet közül 124-et már átalakítottak, további 36 üzlet pedig még idén új elrendezést kap.
Vállalat Egy platform, erősebb kapcsolatok: megújul az OTP Csoport kommunikációja
Natív tartalom | 2026. október 2. 13:09
Az OTP Csoport új, nemzetközileg egységes kommunikációs keretrendszert vezet be. A megújulás célja, hogy egyszerűbben, emberközelibben és helyenként könnyedebb hangnemben szólítsa meg az embereket, miközben továbbra is ugyanazokra az értékekre épít: a stabilitásra, a szakértelemre és a folyamatos fejlődésre. Az irány elsőként Magyarországon, Montenegróban és Moldovában jelenik meg, majd fokozatosan a csoport további, érintett piacaira is kiterjed. Ehhez kapcsolódik az „Itt vagyunk” szlogen is.
Vállalat Itt az Opten új AI-asszisztense: felismeri, ha két Mészáros Lőrinc tulajdonos egy cégben
Vámosi Ágoston | 2026. október 1. 14:48
Az új fejlesztésben még vannak hibák, de megbízható és gyorsan átlátja az összefüggéseket. Egyszerűbbé válik a bonyolult kapcsolati hálók, céghálók feltérképezése, és a névazonosság sem fog ki az asszisztensen.
Vállalat Nemzetközi hitelminősítő mondott ítéletet a 4iG-ről a kötvénykibocsátás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 12:20
A Moody’s Ratings értékelésében a 4iG Csoport magyarországi és nyugat-balkáni távközlési portfólióját összefogó 4iG Távközlési Holding Zrt. esetében Ba1 adósbesorolást állapított meg, pozitív kilátás mellett. Ez mindössze egy fokozattal marad el a befektetésre ajánlott kategóriától. Az értékelés a Távközlési Holding októberre tervezett nemzetközi kötvénykibocsátásának előkészítéséhez kapcsolódik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG